Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

Lenin feketelistán

Vlagyimir I. Lenin neve egy olyan listán szerepel, amely azoknak a neveit sorakoztatja fel, akiket az egykori Szovjetunióhoz tartozó Észtországban elkövetett súlyos gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt köröz a rendőrség. Lenin nevének szerepeltetése a listán nagy meghökkenést okozott Észtországban, amely függetlenségét 1991-ben, a Szovjetunió széthullása után szerezte vissza. Ám itt most nem a volt kommunista vezérről van szó, hanem egy 34 éves névrokonáról. A ma is élő észtországi Lenin nevében ugyanazt az „I” betűt használja, mint a Szovjetunió egykori legendás megalapítója. Annyi különbséggel, hogy az ő nevében az „I” betű az Iljics név helyett az Ivánt jelöli. Lenin azután tűnt el, miután azzal vádolták meg kilenc másik gyanúsítottal együtt, hogy fiktív olajcéget hoztak létre azért, hogy a kormánytól közel 14 millió észt koronát igényelhessen vissza adó-visszatérítésként. Az ismertebb Lenint a szovjet titkosrendőrség rendszerének kiépítésével vádolták Észtországban, ami milliók letartóztatásáért és az országból való deportálásukért volt felelős a múlt században. (Ananova)


Az első robogó


Az 1886-os Daimler-modell 

115 éve, 1885. november 10-én tette meg első, 3 kilométeres útját Cannstadtból a Stuttgart melletti Untertürkheimbe az a motorkerékpár, amelyet a német Gottlieb Wilhelm Daimler és Wilhelm Maybach tervezett 1883-ban, s Daimler fia, Paul vezetett. A négyütemű motor teljesítménye 0,5 lóerő volt, s felborulás ellen két kis támasztókereket szereltek rá. Hajtószíj vitte át a forgómozgást a keréktárcsára, a szíj két helyzetével kétféle sebességet lehetett elérni. A jármű váza fából volt. Az első szériában gyártott motorkerékpár 1893-ban került ki egy müncheni gépműhelyből. Az elmúlt több mint 100 év alatt fejlődött ki az izzócsöves motorral hajtott fakerékpárból a hathengeres japán motorcsoda. (MTI)


Óvakodj a törpétől!

Michael Naylor boroughbridge-i (Észak-Yorkshire) kertésznek sokba került kertitörpéjének megvásárlása. A tíz fontért vásárolt, Stan névre hallgató kerti dísz ugyanis három alkalommal sebesítette meg tulajdonosát. Michael szívesen megszabadulna tőle, de fél közel menni hozzá. Egy órával a törpe megvásárlása után a kertésznek eltörött az egyik lábujja, miután a szobor ráesett a lábára. Négy héttel később Michael elhatározta, hogy Stant egy virágágyás mellé költözteti, mivel elege lett abból, hogy a semmittevő törpe széles vigyorral bámul rá a teraszról. Azonban szerencsétlen kertészünk kezéből kicsúszott Stan, és ráesett a kezére, elszakítva egy ínszalagot. Ezen a héten pedig, amíg Michael gyomlálta a kertet, a piros ruhás „gonosz” jószág fából készült pecabotjával szemen szúrta gazdáját. A kertész, aki egy közeli üzletben vette Stant egy kiárusításon, így nyilatkozott: „Bárcsak sohase láttam volna meg Stant!”(Ananova)