Vissza a tartalomjegyzékhez


Visszatérés az Édenbe

Jövő tavasszal nyitja meg kapuit az emberiség előtt az Édenkert. Persze szó sincs világvégéről és végítéletről, az építtetők csupán kölcsönzik a nevet, amíg az eredeti tulajdonos viszsza nem követeli azt. Az angliai Éden nem egészen olyan lesz, mint az eredeti, célja mégis az emberiség javának szolgálata. 

Az épület kupolái távolból leginkább olyanok, amilyen a Pirx kapitány kalandjainak díszlete lehetett volna, ha megfelelő anyagi háttérrel rendelkezik az akkori televízió. A holdbéli bázisnak tűnő építmény mégsem katonai kutatóbázis vagy űrhajómaradvány, hanem maga az Éden, legalábbis a botanikusoknak, kiknek eltökélt szándéka, hogy megépítik a világ legnagyobb botanikus kertjét, egy ősvadont Anglia közepén. Az óriási üvegház több mint 80 millió angol fontba került, alapterülete nagyjából 35 futballpályányi, 45 méter magas, hossza egy kilométer. A fémszerkezet több mint 2700 tonna acélból készült, ezzel a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült, igaz, a valódi cél korántsem ez. Az építmény elkészülte után a világ legnagyobb üvegháza lesz, könnyedén beleférne a londoni Tower is. A két fő épületrész leginkább egy óriási rovar szemeire emlékeztet, technikai megoldásai pedig szintén impozánsak. Mivel az épület nem viselné el a hatalmas üvegtáblák súlyát, ezért helyette hatszögletű fóliát alkalmaznak. A befektetők célja, hogy egy minél hitelesebb erdőt ültessenek Cornwallban, amit bárki megnézhet. A két főépületben mediterrán és trópusi esőerdő telepítésére vállalkoztak, de ezeken kívül szavannai, mérsékelt égövi erdők is helyet kapnak majd. A tervek szerint az Édenkert több mint 10 ezer növényfajnak fog otthont adni jövő év tavaszáig. Az építkezések befejezte után jelenleg az esőerdők telepítésével foglalkoznak a botanikusok. Már sikeresen elültettek 300 növényt, köztük egy több mint 30 méteres fát, egyenesen az egyenlítői őserdőből. A növények nagy részét más üvegházakban nevelik, illetve Hollandiából importálják, az Édenkert nevelésre nem alkalmas. A különböző kísérletek és a nemesítés is máshol folyik majd, a kert maga inkább turistalátványosság lesz, a befektetők 750 ezer látogatóra számítanak évente. 

Az Eden Project az erdők növényzetének bemutatásán túl kiállításokkal és túrákkal szeretné megmutatni az érdeklődőknek, hogy mi történne, ha eltűnnének a növények a Földről. A Halott macska kifejező nevet viselő, jelenleg egyetlen kiállítás bemutatja, hogy hogyan alakul át az élet a növények eltűnésével, és milyen hatással van ez a táplálékláncra. A kiállítás végén pedig a látogató megnézheti, hogy az abszolút húsevő házimacska is elpusztul növények hiányában. Az Édenkert népszerűsége már-már az eredetiével vetekszik, valószínűleg látogatók ezreit vonzza majd a környező országokból, sőt talán a világ távolabbi országaiból is. És habár az Eden Project célja a környezetvédelem, vagy legalábbis környezetvédelemre nevelés, a környéken lakók mégis félnek, hogy a sok látogató problémákat okoz. A kis település egyelőre nincs felkészülve emberek - és még ki tudja mik - ezreinek fogadására, nem is beszélve arról, hogy ez mekkora környezetszennyezéssel jár. (Index)