Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Arafat feketére tesz

Helikopterről kilőtt rakétával akadályozott meg az izraeli hadsereg egy készülő terrortámadást Betlehem közelében. A támadásban meghalt egy palesztin milíciaparancsnok is. Khaled Salahat Jasszer Arafat palesztin vezető mozgalmának, a Fatahnak a katonai szárnyához tartozott, és közvetlen felelősség terhelte több, az elmúlt hetek során lelőtt izraeli katona haláláért. Eközben Arafat Washingtonba utazott, hogy a két hónap múlva búcsúzó amerikai elnökkel újra tárgyaljon. Erre készül a hétvégén Ehud Barak izraeli miniszterelnök is. Az Economist brit hetilap a különböző okok miatt korlátozott politikai mozgástérrel rendelkező vezetőkre utalva „három béna kacsa csúcstalálkozójának” nevezte az eseményt, amely inkább jelzés lehet a következő amerikai kormányzat felé: a Közel-Keletről továbbra is minden út Washingtonba vezet. Clinton erre utalva újságírók előtt tréfálkozva megjegyezte: „Akkor van még tíz hetem hápogni.”


A kilőtt gépkocsi Betlehem közelében. Arafat milicistái voltak Fotó: Reuters

Arafat felkérte az ENSZ-t, hogy vezényeljen 2000 fős nemzetközi haderőt Gázába és Ciszjordániába. Az izraeli álláspont szerint harmadik szereplő bevonása az immár második hónapja tartó konfliktusba csak tovább élezné a helyzetet a két fél között, és a biztonság növelése helyett éppen a terroristákat segítené abban, hogy a zavarosban halászhassanak. A héten nem hivatalos budapesti látogatáson tartózkodó David Rotschild tábornok lapunknak elmondta: a kéksisakosok behívása „hiú álom” Arafat számára, aki Camp David óta törekszik a palesztin probléma „nemzetköziesítésére”. Rotschild a nyolcvanas években a Libanonban állomásozó izraeli csapatok parancsnoka volt, majd a katonai hírszerzés egyik vezetőjeként részt vett az 1991-es madridi konferenciától kezdve a Jordániával és a palesztinokkal folytatott valamennyi tárgyalási fordulón. „Több száz órát ültem egy asztalnál Jasszer Arafattal, jól ismerem a gondolkodásmódját - mondta Rotschild tábornok. - Csak a feketét vagy a fehéret ismeri, s ha a tárgyalásokon nem látja az asztalon a fehér színt, akkor a feketét választja. Ma már egyértelműen tudjuk, hogy Arafat világos utasítást adott a palesztin erőszak megkezdésére hetekkel azután, hogy Clinton könyörgése ellenére szabályszerűen elmenekült a Camp David-i izraeli-palesztin béketárgyalásokról, ahol egyszerűen nem volt hajlandó Jeruzsálemről tárgyalni” - jelentette ki a tábornok, aki szerint Izrael biztos abban, hogy Arafat ellenőrzése alatt tartja a helyzetet, és a palesztin nép 90 százaléka követi őt. Úgy véli ugyanakkor, hogy nincs hatalma a Hamasz és az Iszlám Dzsihád fundamentalista csoportok felett, amelyek jelenleg terrorista merénylettekkel azt akarják bebizonyítani, hogy Arafat helytelen utat jár a béketárgyalásokkal. „Arafat nagyot hibázott azzal, hogy néhány hete kiengedte a börtönökből a radikális palesztin terroristákat, akik ellen 1996-97-ben ő maga is megpróbált harcolni.” 
David Rotschild felhívta a figyelmet arra is, hogy az utóbbi tíz napban megváltozott a palesztin erőszak jellege: kevesebb a gyűlés, a tömegtüntetés, viszont több a fegyveres támadás izraeli célpontok, különösen autóval közlekedő civilek ellen. Ennek egyik jele volt a hétfőn a gázai övezetben elkövetett merénylet, amelyben egy izraeli nő életét vesztette. A 25 éves Noa Dahan a Negev-sivatagban fekvő Mivtahim kibucban élt és vámtisztviselőként dolgozott a palesztin nemzetközi repülőtéren. Éppen munkába igyekezett egy rokonával, a 17 éves Oz Pristával, aki túlélte a terrortámadást. Prista elmondta, hogy első napja lett volna az új munkahelyén, a repülőtéren. Az izraeli-palesztin ellenőrzőpont előtt száz méterrel, még izraeli területen, három fegyveres ugrott az autójuk elé, akik azonnal tüzet nyitottak. Fejen találták unokatestvérét, aki elveszítette az eszméletét. A fiatal lány megpróbálta félrekapni a kormányt, de nem tudta, így a kocsi a támfalnak ütődve felborult. A roncsok közül véresen kimászva szaladt segítséget kérni, miközben a merénylők elmenekültek. 
Rotschild tábornok úgy véli, a palesztin taktika megváltozásának másik oka, hogy Arafat már egyre nehezebben tudja a fiatalokat, különösen a gyerekeket az utcára kihajtani, mint az új intifáda első heteiben. „A szülők nem engedik, hogy a gyermekeiket Arafat fegyveresei élő pajzsként használják az izraeli katonákkal szemben” - mondta. Ugyanakkor Arafat továbbra is erőszakkal igyekszik a politikai célokat elérni. Rotschild szerint azért küld fegyvereseket a Jeruzsálemtől délre fekvő három településre, ahol keresztény arabok laknak, hogy az ellenük fellépő izraeli katonák keresztény szent helyeket támadjanak és sértsenek meg, és ennek alapján a Vatikánhoz fordulhasson pápai segítségért. 
Az izraeli tábornok - miként elmondta - részben azért érkezett Magyarországra, hogy valós értesülésekkel lássa el a világsajtót. Ez ugyanis szerinte sok esetben nem történik meg. A CNN tárgyilagosságát kifogásolva elmondta például, hogy az amerikai hírtelevíziónak nincs Ciszjordániában tudósítója, jeruzsálemi munkatársaik palesztin videofelvételeket kapnak a területről, és ezeket látják el azután kommentárral.
Beszámolt arról, hogy amikor a palesztinok szóvivője a nemzetközi hírcsatornák előtt közölte: Ariel Saron Likud-vezető 3000 emberrel vonult a Templom-hegyre, ez másnap világpolitikai hír lett, holott mindössze negyvenöten kísérték, „közülük is legalább húszan nem látszottak” - mondta Rotschild, aki szerint nem a templom-hegyi látogatás váltotta ki az erőszakot; a zavargások enélkül is elkezdődtek volna, csak más indokot találtak volna rá a palesztinok.