Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-hírösszefoglaló
Tovább tart az olajdobálás

Miközben egyre több nagynevű exfőrendőr, valamint egykori és aktív miniszter-politikus meghallgatásán is túl van az olajbizottság, nem látszik, hogy mi lesz a végső „felhasználása” a grémium munkájának: sikerül-e - az eddigi kísérleteken túl - valamelyik pártnak a nyakába varrni az olajbűnözést. A héten inkább az MSZP-nek sikerült némi helyzeti előnyt elérnie Pintér Sándor elleni támadásaival, de az eddig meghallgatott főrendőrök-nek köszönhetően úgy tűnik, patthelyzet alakult ki, mert mindegyik meghatározó politikai erő maszatos lett. 


Pintér Sándor az olajbizottság előtt. „Papásítva” Fotó: V. Sz.

A hétfői nyilvános olajbizottsági ülésen Gálszécsy András, Füzessy Tibor, Nikolits István egykori és Demeter Ervin jelenlegi titkosszolgálati miniszter, Pintér Sándor egykori országos rendőrfőkapitány, jelenlegi belügyminiszter és Kuncze Gábor egykori belügyminiszter gyakorlatilag nem sok újat mondott. A keddi zárt ülésen pedig Sándor „Papa” István, a rendőrség egykori felderítő tisztje forrásaink szerint szemmel láthatóan ügyelt arra, hogy mindegyik meghatározó pártból említsen neveket vélelmezett olajos kapcsolattartóként. Több olajbizottsági taggal beszélve az szűrhető le, hogy minden résztvevő rendkívül figyel a részletekre, nehogy a végén valamelyikük pártján csattanjon a munka befejezése előtt álló bizottság ostora. 
A hétfői nyilvános meghallgatáson leginkább a szocialista Tóth Károly firtatta, hogy bizonyos nyomozati iratokban Pintér neve együtt szerepelt Papáéval, illetve, hogy miért történhetett így: miután az egykori rendőrfőkapitány a múlt ciklusban távozott posztjáról, beindultak a robbantások, majd miután belügyminiszter lett, azok abbamaradtak. Pintér visszautasította a kérdés által sugalltakat, másrészt leszögezte, országos rendőrfőkapitányként is volt dolga négy robbantásos üggyel. 
Mint arról lapunk múlt heti számában beszámoltunk, Sándor István eredetileg egy héttel korábbra tervezett meghallgatása akkor azért maradt el, mert egy nappal a bizottsági ülés előtt Papát őrizetbe vették, és hivatali visszaélés, valamint vesztegetés gyanújával eljárást indítottak ellene. Az e heti rendkívüli, zárt bizottsági ülésen kiderült, hogy az ellenzéki politikusok miért is reméltek sokat Papától. Lapértesülések és saját forrásaink szerint Sándor István beszámolójában az olajügyekkel összefüggésben említette Csintalan Sándor, Karl Imre szocialista képviselők, Pintér Sándor belügyminiszter, valamint Atyánszky György, Lányi Zsolt kisgazda politikusok, továbbá a sajtóban fideszes kapcsolatúnak nevezett Tóth Béla vállalkozó nevét.
Tóth Károly a keddi, ügyészségi „Papa-nap” másnapján sajtótájékoztatót is tartott, melyen élesen bírálta Pintér Sándort és a főügyészséget. Szerinte az ülésen elhangzottak megerősítették, hogy az ügyészségi nyomozóhivatal egyes nyomozói és a rendőrség is együttműködött olajbűnözői körökkel, továbbá a „vámosok igen aktív kapcsolatot alakítottak ki a nagy olajos cégekkel”. A szocialista honatya nem lepődne meg, ha valamelyik nyomozati szerv a személyiségi jogok védelmére hivatkozva vagy a nyomozás sikere érdekében megpróbálná megakadályozni a jegyzőkönyv nyilvánossá tételét. 
„Sándor István beszámolója alátámasztja, hogy a közélet legmagasabb szintjén is szükség van a megtisztulásra” - jelentette ki Papa meghallgatása után Pallag László, a testület kisgazda elnöke. Pallag lapunknak annyit mondott, hogy az eddig meghallgatott rendőrök közül Papa mondta a legtöbb használhatót. 
Fazekas Sándor fideszes bizottsági tag az ülést követően ezzel együtt is úgy vélekedett, hogy nem tekinthető fordulópontnak a bizottság életében Sándor István meghallgatása. A testület tagjai megállapodtak abban, hogy a következő ülésen nyilvánosságra hozzák a volt főnyomozó által a zárt ülésen elmondottakat. Lentner Csaba MIÉP-es képviselő szerint az egykori főrendőr beszámolója alapján bizonyítottnak látszik, hogy az olajügyek elérték a politikát, és „megfertőzték” az igazságszolgáltatást is. „Erre konkrét eseteket is mondott Sándor István” - hangsúlyozta Lentner, aki elmondta, hogy nagy felháborodást keltett a bizottsági tagok körében, hogy az ülés során az ügyészség jelen lévő képviselője egy alkalommal félbeszakította Sándor István beszámolóját, mondván, a továbbiakról nem beszélhet, mivel az veszélyezteti a nyomozás érdekeit. 
A lapunknak nyilatkozó „hírbe hozott” képviselők felháborodva fogadták a hírt. „Még étolajat sem szoktam vásárolni, semmi közöm az olajügyekhez” - mondta lapunknak a fenti hírekre reagálva Lányi Zsolt kisgazda képviselő. Mint mondta, barátaitól már értesült az ülésen készült jegyzőkönyv rá vonatkozó tartalmáról. Eszerint Sándor István elmondta: Lányi Zsolt és Atyánszky György többször is látogattak egy vendéglőt, aminek a tulajdonosa olajbűnözőkkel áll kapcsolatban. „Sokat járunk sörözni, de azt sohasem vizsgáljuk, hogy a tulajdonosnak milyen a baráti köre - mondta Lányi Zsolt. - Az esettől függetlenül továbbra is sokat járunk majd sörözni.” 
Atyánszky György lapunknak elmondta, semmi köze az olajügyhöz, szerinte Sándor István „megijedt”, ezért nem azokról beszélt, akikről valóban vannak ilyen ismeretei, hanem inkább feddhetetlen politikusok hírbe hozásával akarja bagatellizálni az olajbizottság munkáját. „Ha bárki bármilyen konkrét ügyről tud, ami bizonyítja, hogy elősegítettem az olajbűnözést, az hozza nyilvánosságra, állok elébe. Ha kell, akár képviselői mandátumomról is lemondok” - mondta a politikus. A két kisgazda rágalmazási per indítását fontolgatja, de arra még nem tudtak választ adni, hogy Sándor Istvánt vagy az esetről hírt adó napilapot fogják-e beperelni.