Vissza a tartalomjegyzékhez


Az Angolna újabb kalandjai Angolhonban

Az „Erik, az Angolna” becenéven ismeretes olimpiai úszó, Moussambani újra az újságok címoldalára került - ezúttal diplomáciai zűrzavarból kell kievickélnie. Moussambani, aki hírnevére akkor tett szert, amikor a sydneyi játékok során olimpiai úszószámban lassúsági rekordot döntött, most nagy diplomáciai bonyodalomba került. Egy vezető brit tévétársaság meghívta a londoni díjkiosztó ceremóniára. Azért azonban, hogy oda elmehessen, Moussambaninak vissza kellett utasítania saját hazájában (Egyenlítői-Guineában) az olimpiai atléták számára rendezett ünnepségre szóló meghívást. Egyenlítői-Guinea elnöke azt szerette volna, hogy a 22 éves úszó is ott legyen, ezért kérésére a Londonba tartó repülőjáratot Kamerunban leszállították. A kameruni brit nagykövet nem hagyta annyiban a dolgot. Azzal érvelt, hogy Moussambani már eddig is sokat tett, hogy az afrikai ország profilján javítson, de most még többet tehetne, ha megjelenne a brit tévé 15 millió fős közönsége előtt. Egyórás feszült tárgyalás után az elnök engedett azzal a feltétellel, hogy Moussambani másnap visszatér hazájába a Nemzeti Nap ünnepségeire.
„Az elnök szeretett volna fogadást tartani az összes olimpiai atlétának, de el kellett magyaráznom neki, hogy én már beleegyeztem, hogy idejövök a jutalmat átvenni - mondta Moussambani -, így jövő hét végére halasztotta az ünnepséget. Nagyon izgatott vagyok. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd eljutok Londonba. Nagyon jó volt eddig ez a nap. Mindig látni szerettem volna a Big Bent, és most láttam. Láttam a Buckingham Palace-t és a Trafalgar Square-t is.” Moussambani határozottan állítja, hogy a 2004-es athéni olimpián részt fog venni. (Reuters)