Vissza a tartalomjegyzékhez


A Csend Színháza

Nem mindennapi rendezvénynek adott otthont a Szkéné a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának jóvoltából. A svéd Tyst Teater, azaz a Csend Színháza vendégszerepelt a Svéd Kritikusok díját elnyert darabjával, a Kis Mahagonnyval. A Csend Színházában a csend szó szerint értendő, ugyanis a színészek süketnémák. A társulat 1977 óta játszik hallóknak és siketeknek egyaránt. Sikerük világszerte töretlen, ebből kaptunk most egy kis ízelítőt.

A kiírás szerint a darab fogyatékosságtól, nemzeti hovatartozástól függetlenül mindenki számára érthető. A jól halló látogatót mindenesetre már az előcsarnokban méltóságteljes csend fogadta: a vendégek túlnyomó része süketnéma volt. A kívülálló egy dologra már ekkor rájöhetett: a fogyatékosság relatív fogalom. Jelen esetben leginkább az érezhette magát annak, aki nem ismerte a jelbeszédet. Bár az előadást teljes egészében csak a süketnémák érthették, a maga módján mégis mindenki számára teljes értékű élményt nyújtott az este.
A háromszereplős darabban különböző jeleneteknek, „tanmeséknek” lehettünk szemtanúi, melyeket jelbeszéddel, mimikával és sok-sok fantáziával adtak elő. Volt szó alkoholról, mértéktelenségről, erőszakról, nevelésről, bűnről. Még egy valódi boxmeccset is láthattunk, papírökölvívókkal, fogadással, rászámolással, kiütéssel. Mindezt minimális jelmez, díszlet (néhány papírmasé) és nagy adag humor segítségével játszották el a színészek - méghozzá kiválóan. Megteremtődött egy sajátos kontaktus színpad és közönség, néző és néző között, amikor is a különféle fogyatékosságok elvesztették jelentőségüket.
A darab végén a nézők hangtalanul „tapsoltak”: felemelték kezeiket, és némán integettek, így fejezték ki óriási tetszésüket. (Kárpáti György)