Vissza a tartalomjegyzékhez

Szikora Márton
Atomtöltet a Himalájában

Kína nukleáris robbantással kíván alagutat vágni a Himalája alatt a világ legnagyobb vízierőműve számára. A nagyszabású tervek szerint egy tibeti folyót is el kell terelni a szárazabb északi régiók felé, és a létesítmény - amennyiben megépül - kétszer annyi áramot termelne, mint a sok kritikát kiváltó, jelenleg is építés alatt álló Három Szoros Vízduzzasztó. Az erőmű építése és a vele járó kitelepítések beleillenek a pekingi kormány gyorsított urbanizációs programjába.


Gátépítés Kínában. Gigantikus tervek    Fotó: Reuters

A pekingi vezetés egyre gigantikusabb terveiről a múlt héten számolt be az állami kézben levő kínai média. Eszerint a vízierőmű felépítése része annak az országos stratégiának, amelynek keretein belül a déli, illetve nyugati régiókból folyókat terelnének el a vízhiánnyal küszködő északi terület felé. A 38 millió kilowattos erőmű a Tibetet keresztező Dzsarlung Zangbo folyón épül majd meg a tervek szerint, ahol a néhány kilométeres szakasz több mint 3 ezer méteres szintkülönbségéből eredő nagy áramlatot hasznosítaná. A létesítmény kapacitását tekintve a világ legnagyobb erőműve lenne, áramtermelésben jóval meghaladva a máig vitatott Három Szoros Vízduzzasztót, amely 2009-es átadása után 18 millió kilowattot termel majd. A beruházást az teszi rendkívül költségessé, hogy egy alagutat kell fúrni a Namcsa Barwa hegy alatt, amelyen keresztülhaladva a folyó egy víztározóba ömlene. Ezután a folyót továbbterelnék, hogy a Tibeti-síkságon át - több mint 800 kilométeren keresztül - a víztelen északi tartományokig érjen. A pekingi kormány a nagy menynyiségű vízzel a Sárga folyót kívánja megtámogatni, hogy 600 rossz vízellátottságú északi várost segítsen ki. A kormány ugyanakkor azt is bejelentette: három nagyobb folyó elterelésére van kidolgozott terve az ország nyugati, középső és keleti részein, hogy enyhítsen az északi városok vízgondjain - a terv több mint 3400 kilométernyi új csatornahálózat kiépítését teszi szükségessé.
Peking bejelentése heves reakciókat váltott ki a környező országokban, melyek szerint a folyóelterelés alapvetően veszélyezteti több millió lakos életkörülményeit. Az erőmű megépítésével az indiai és bangladesi lakosság egy része gyakorlatilag kínai hivatalnokok kegyeitől függne, akik eláraszthatnák a térséget, vagy éppen visszatarthatnák a szükséges vízmennyiséget. Hallani lehetett tiltakozást még olyan távolabbi országok részéről is, mint Kazahsztán vagy Vietnám; ez utóbbi szokatlan módon hivatalos nyilatkozatban fejezte ki nemtetszését Kína felé tizennégy, a Mekong folyón épült vízierőművel kapcsolatban. A nemzetközi tiltakozás miatt könnyen lehet, hogy Kína nem kapná meg a szükséges hiteleket a Világbanktól, illetve megakadályozhatnák a kínai értékpapírok jegyzését a világ pénzpiacain, ezzel is korlátozva a megvalósításhoz szükséges pénzeszközöket. A 16 kilométeres alagút kiépítéséhez alkalmazott atomrobbantásokkal Peking megszegné a Kísérleti Atomrobbantást Tiltó Általános Egyezményt is, ami a nemzetközi közösség határozott válaszát vonná maga után.
A volt Szovjetunióban képzett kínai mérnökök mindig is hívei voltak a vízierőmű-építésnek. A Kínai Népköztársaság egymaga több vízduzzasztót épített az utóbbi harminc évben, mint a világ többi része együttesen. A sokszor megalomániás elképzeléseknek azonban környezetvédelmi és társadalmi szempontokat nézve igen magas az ára. A Jangce folyón levő Három Szoros Vízduzzasztó például azzal fenyeget, hogy Kína legnagyobb folyamkikötőjét hordalék és szennyezett víz árasztja el, és félmillió embert kell majd kitelepíteni. Egyes szakértők szerint, ha elkészül a gát, az felér egy valóságos gazdasági, környezeti és archeológiai katasztrófával. A tavalyi év során a megnövekedett ártér miatt már 220 ezer lakost kellett elköltöztetni a Jangce partjaitól, és arra számítanak, hogy a közeljövőben még több mint egymillió kínai mondhat búcsút otthonának a gát miatt. Az eredeti tervek szerint fokozatosan emelték volna a folyó vízszintjét, lehetőséget hagyva ezzel a növekedő hordalékle-rakódás megfigyelésére, ami különösen a 30 milliós Csongking kikötővárosra nézve jelenthet veszélyt. Ezzel szemben a pekingi kormányzat inkább három duzzasztót építtet, amelyek - a hivatalos álláspont szerint - majd megfogják a hordalékot. Nemzetközi és egyes kínai szakértők szerint is a Három Szorost alacsonyabb vízálláson kellene üzemeltetni legalább tíz évig. Ezzel a kitelepítendő, elsősorban földműveléssel foglalkozó lakosok számát akár 500 ezerrel is lehetne csökkenteni.
Talán nem véletlen, hogy az erőltetett vízierőmű-építés egybeesik egy felülről kezdeményezett urbanizációs programmal is. A Kína lakosságának mindig is meghatározó többségét jelentő paraszti népesség városokba telepítését a pekingi kormány szisztematikusan hajtja végre. Mao Ce-tung a 60-as, 70-es évek Kulturális Forradalma alatt „Tanuljunk a tömegektől!” felkiáltással több tízmillió városlakót telepített vidékre dolgozni. Bár a jelenlegi kommunista kormány mereven elhatárolja magát Mao politikájától, a tervezett migrációban még a régi diktátoron is túltesz: a 2002-ben kezdődő következő ötéves tervben 10 ezer új várost kívánnak építeni, ahova 300 millió vidékit szándékoznak betelepíteni. A kínai vezetők az áttelepítésektől azt várják, hogy a „modernizálódó tömegek” majd serkentőleg hatnak a fogyasztásra és a stagnáló gazdaságra.