Vissza a tartalomjegyzékhez


Újabb vezéráldozat a Malévnél

Közös megegyezéssel távozik a Malév éléről a tisztségében alig 13 hónapot eltöltő Kovács Ferenc. A hivatalos indoklás szerint Kovács megbízatása a cég privatizációra való előkészítésére szólt, és a pályázat megjelenése egyben a megbízatás végét is jelenti. Meg nem erősített információk szerint azonban az ÁPV Rt. már hónapok óta elégedetlen volt a vezérigazgató tevékenységével, elsősorban a felhalmozódó veszteségek miatt. Kollégái véleménye szerint Kovács kiváló szervező, ámde a pénzügyekben kevésbé járatos, és nem kifejezetten jó stratéga, ami a politikával meglehetősen átszőtt cég élén végzetesnek bizonyult. Az MTI értesülése szerint távozik székéből a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság megbízott igazgatója, Vitézy András is, és elképzelhető, hogy Kovács ezt a megüresedett helyet fogja a jövőben betölteni. A 10 év alatt 5 vezérigazgatót megélt Malév vezérigazgatói teendőit megbízottként további intézkedésig Antal Erzsébet pénzügyi vezérigazgató-helyettes látja el. (Hetek)