Vissza a tartalomjegyzékhez

Acsai Anikó
Jó erőben a Matáv, történelmi csúcson a TVK

A bizonytalan közel-keleti helyzet és a hírekre továbbra is érzékenyen reagáló olajárak mellett a héten a világ tőkepiacai valamelyest megnyugodni látszottak. Az USA-ban továbbra is a gyengeség jeleit mutató technológiai szektor mérsékeltebb, 1,8 százalékos emelkedése mellett a Dow Jones ipari index 3,5 százalékkal erősödött. Nyugat-Európában a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett be, elsősorban a Deutsche Telekom megugrásának köszönhetően. Ezen felbuzdulva megjelentek a Matáv-vevők is, 8,5 százalékos emelkedésével a papír jelentősen hozzájárult a BUX 2,6 százalékos erősödéséhez.

A BÉT befektetőit továbbra is a vegyipari cégek tartják lázban. A tulajdonlási harcnak köszönhetően a TVK újabb 15 százalékot drágult. A szerdán elért 7 ezer forintos ár a részvény történetének legmagasabb árát jelenti. Még ennél is nagyobb mértékben, 16,5 százalékkal ugrott meg a Borsodchem (BC) jegyzése. A lassan követhetetlenné váló történetben ezúttal a Szibériai-Uráli Petrolkémiai és Gázipari Társaság (Sibur) bukkant fel új szereplőként, mikor bejelentette: a Milford Holdings Ltd. 24,7 százalékos BC pakettjére opciót szerzett. A szintén a Gazprom érdekeltségébe tartozó Sibur csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a cég stratégiai befektetésnek szánja a cégben való tulajdonszerzést. A BC számára az együttműködés kapacitásának maximális kihasználását tenné lehetővé, elsősorban a stabil feltételek mellett biztosított nyersanyagokhoz való hozzáférés révén. Úgy tűnik, az oroszok visszavonulót fújtak, és megpróbálják a peres út helyett megegyezéssel elintézni a tulajdonosi harcot. Erre utal az az ígéret is, miszerint a BC teljes vezetését változatlanul hagynák. A kisebb cégek közül figyelemre méltó a Rába részvényeinek közel 6 százalékos emelkedése, melynek hátterében a héten megjelent honvédési tender áll. A cég ugyanis esélyes a tenderben meghirdetett menynyiség felének elnyerésére, amely az egy részvényre jutó nyereséget jelentősen növelné. 4,5 százalékkal erősödött a Graphisoft, miután a cég harmadik negyedéves eladásai az előző év azonos időszakához képest 30 százalékkal emelkedtek.