Hetek - IV. évfolyam, 44. szám, 2000. október 28

Az új generációk nem csupán a gazdaságban, a művészetben vagy a divatban követelnek helyet maguknak a nap alatt, de a politikában is. Ők jövőnk potenciális közéleti vezetői, miniszterei és miniszterelnökei. Az alábbiakban három „befutott” ifjú vall pályája eddigi szakaszáról, és arról, hogy a sikerhez a tehetségen kívül egy nagy adag szerencsére is szükség van.

Zuschlag János az Országgyűlés legfiatalabb képviselője, mindösszesen 21 évvel a háta mögött, egyetemistaként ülhetett be két évvel ezelőtt a szocialisták padsoraiba. A kiskunhalasi születésű, pesti kollégistából mára választékosan öltöző, Oxfordban nyelvet tanuló, menedzser típusú képviselő lett, aki logopédushoz jár, imádja a „dinamikus autókat”, a balesettől pedig a „szerencse” védi meg. Az elmúlt évben végzett az ELTE-n történészként, majd rögtön belevágott a jogba is. „Miközben az egyetemi társaim csak a vizsgákra koncentráltak, aközben én már lakossági fórumot tartottam, tévévitákon vettem részt, hallattam a hangom az olajügyben, a Kastyják-ügyben, a kiskunhalasi kórház ügyében” - ad betekintést a politikusi élet sűrű hétköznapjaiba, majd egészséges magabiztossággal szögezi le: „Én egy senki voltam. Vidéki bölcsész kölyökként se protekcióm, se pénzem nem volt. Amit lehetett, én szereztem meg magamnak.”
Saját bevallása szerint egyébként egyszerűen lett politikus, vagyis „így alakult az élet”, és tényleg: a történelem iránti átlagon felüli érdeklődése folytán tizenévesen keveredett az MSZP közelébe, minthogy a gimnáziumi történelemtanár szocialista volt. Óriási hatást gyakoroltak rá a szociáldemokrácia elvei, szinte forradalmi lázban égett, mégsem kapkodta el a dolgot: csak negyedikes korában, 18 évesen lépett be a pártba. Viszont ha már bent volt, keményen kivette részét a munkából: eleinte az Ifjú Szocialisták Mozgalom Bács-Kiskun megyei csoportjában, majd Pesten az országos irodában. Ez utóbbi szolgált számára kitörési lehetőségként, hiszen „a mindenféle belső pártügyek miatt válságba jutott szervezetben” hamar kitűnt szervezőtehetségével. Miután „rendbe rakta” a pesti irodát, 98-ban az MSZP-vel kötött megállapodás eredményeként az ifjú szocialistából országgyűlési képviselő lett. „Ki kellene számolni, hogy matematikailag mennyi a valószínűsége annak, hogy valaki bekerül egy politikai rendszerbe 18 évesen, és 3 év múlva egy bukott választás kellős közepén, 21 évesen országgyűlési képviselő lesz” - szerénykedik a honatya, majd hozzáteszi: teljesítmény, tehetség és jó lehetőségek, ez kell ahhoz hogy valaki képviselő legyen. No, meg szerencse, hiszen „a dolgok vagy szerencsésen jönnek, és akkor sikeres leszel, vagy nem szerencsésen jönnek, és akkor csinálhatsz akármit, semmi nem fog sikerülni. Nekem világ életemben mindig mázlim volt.”
Az ifjonti hévnek köszönhetően Zuschlag igencsak igénybe veszi a frakció tűrőképességét: „Én még koromnál fogva nem vagyok képes órákon keresztül megbeszéléseken üldögélni. Szerintem egyáltalán nem természetes dolog a magyar politikában, hogy nyolc órán keresztül huszonhatszor elmondjuk egymásnak ugyanazt. Azt gondolom, hogy új formákat kell bevezetni.”
És hogy mi lesz a jövőben? „Nekem most egzisztenciális szempontból előnyös, hogy politikus vagyok, de nagyon nagy baj lenne ennek a társadalomnak, ha én 60 éves koromban a parlamentből mennék nyugdíjba” - állítja a honatya, aki szerint egy politikusnak 2-3 ciklusnál többet nem szabad eltölteni a politikában.

Az új erő

A jelenleg leginkább kiútkereséssel foglalkozó SZDSZ „új ereje” lehet a 27 éves Ónody Tamás. A párt Új Generáció nevű mozgalmának vezetője egyre másra tűnik fel a sajtóban, ügyesen forgolódik pártjában, és bár még nem képviselő, többek szerint ami késik, nem múlik. Úgy tűnik, nála a rendszerváltás forradalmi hangulata „ültette be a bogarat”, már ami a politikai pályát illeti. „A 88-89-es események döbbenetes emocionális és mozgósító ereje vitt közel az SZDSZ-hez és tett nagyon elkötelezetté” - mondja az ifjú szabaddemokrata, aki ennek ellenére először a Fidesznél próbálkozott: „Az SZDSZ-nek nem lehetett senki a tagja 18 éves kor alatt, az akkor még szabaddemokratákhoz igen hasonló elveket valló Fidesznek viszont igen, csatlakozni pedig muszáj volt valahova.” 1990-ben aztán csalódott Orbánékban, mivel ellenezték az általa értelmesnek tartott Antall-Tölgyessy paktumot. El is hagyta a pártot, azonban az SZDSZ-be még ekkor sem lépett be, ehelyett a középiskola elvégzése után Párizsba távozott egy festőművész rokonhoz. Adyhoz hasonlóan itt nyílt ki a szeme a világra, majd hazatérve művészettörténet szakra jelentkezett, később filozófiára, jövőre pedig a jogot kívánja elkezdeni. Közben ismét az SZDSZ körül forgolódott, majd 98-ban a választások előtt belépett a pártba. Azóta látványosan fut felfelé: először a párt V. kerületi pártszervezetének elnöke lett, majd többedmagával megalapította az Új Generáció nevű mozgalmat, és változtatásokat sürget a pártban.
Márpedig az SZDSZ-nek most igencsak elkelhet az „új erő”. Ahogy Ónody fogalmaz: „Természetesen a párt mai vezetői tapasztaltabbak, rutinosabbak, felkészültebbek, mint mi, viszont kevesekben érzem azt az elszántságot és győzni akarást, ami bennünk megvan, és ez mellettünk szól. Nagyon sokuknál azt érzem, egész egyszerűen feladták a küzdelmet és lemondtak arról, hogy az SZDSZ-ből nagy pártot lehet csinálni.”
Persze a tapasztalatokat előbb-utóbb a fiataloknak is meg kell szerezniük, ezért az ifjú politikus már várja, hogy a „mély vízben” is kipróbálja magát: „Mi egy felkészülési szakasz közepén tartunk, és ez az érési folyamat csak akkor mehetne tovább, ha aktívabban bekerülnénk a párt vezetésébe. Itt aztán ki lehetne tanulni, ami a napi politizáláshoz szükséges.”
És hogy a kezdődő politikusi karrier mennyiben változtatja meg egy fiatalember életét? „Olyan ez, mint egy szenvedély, mintha színművész akarnék lenni, és most egy filmben szerepet kaptam volna. Ez tölti ki az életemet.”
Ónody idealista életfelfogásáról tesz bizonyságot, amikor a mai politikai klímát ismerve úgy fogalmaz: „A politikus tisztségviselője a köznek, aki ellátja azokat a közfeladatokat, amellyel őt a köz megbízta.” Persze aztán előkerül a kritikai hangvétel is: „A mai politikusok nagy része a feudális uralkodó hangulatot igyekszik visszahozni. Úgy gondolkodnak, hogy mivel ők hozzák a törvényeket, ezért fölötte is állnak azoknak, és ők azok, akik eldönthetik, hogy mi a jó, és mi a rossz.”
Ónody szerint hiba, amikor egy új (politikusi) generáció abszolutizálja a saját szerepét. Mint mondja: „Mi nem vagyunk jobbak vagy nagyszerűbbek, mint az előző, vagy az utánunk következő generációk. Nem jobbak, hanem mások vagyunk.”

A nemzeti szabadelvű

Kevés ember mondhatja el magáról, hogy a sors különleges kegyelméből egy napon született a miniszterelnökkel. Nos, Révész Máriusz Fideszes képviselő ilyen ember, bár azért van egy kis szépséghiba a dologban, merthogy a születési dátumban csak a hónap és a nap egyezik, az év nem. „Éppen négy év van a miniszterelnök és köztem, annyi mint egy parlamenti ciklus” - meséli a legnagyobb kormányzó párt ifjú titánja. (Vannak nála ifjabb titánok is a pártban, Rogán Antal vagy Gyürk András személyében, ők azonban rangon alulinak tartották, hogy lapunk hasábjain ismerhesse meg őket az olvasóközönség. A Fidesz-PR-ról nem tesz túl jó benyomást, hogy a képviselő urak több ízben személyesen is ígéretet tettek az interjúra, de később mereven elzárkóztak annak valóra váltásától.)
Révész Máriusz, aki bár 31 évesen lett országgyűlési képviselő, mégsem kezdő a szakmában, hiszen 23 évesen már Kőbánya ügyeit igazgatta önkormányzati képviselőként. No, de ne vágjunk annyira a dolgok elébe, nézzük, miként vall a kezdeti évekről maga Révész. „Tulajdonképpen teljesen véletlenül lettem politikus, az élet hozta így. A rendszerváltás éveiben Egerben voltam főiskolás, és részt vettem az Agria-kör nevezetű civil szervezet alapításában, amelyből később, 88 szeptemberében a helyi Fidesz is kinőtt, így annak is alapítója lettem.”
1990-ben, a főiskola befejezése után került vissza szülőföldjére, Kőbányára, és neve már ekkor felmerült mint országgyűlési képviselőjelölt, de még nagyon éretlennek tartotta magát a feladatra. A politikától ennek ellenére nem távolodott el, sőt, még ebben az évben önkormányzati képviselő vált belőle. Az elkövetkezendő időszak a tanulásé: az egyetemen a szociológia, az önkormányzatban pedig a politikusi szakma rejtelmeit sajátította el, ráadásként pedig fizikát és matematikát tanított a kerületi iskolában. 94-ben aztán már érettnek tartotta magát arra, hogy az országgyűlésben is bizonyítson, a választók azonban máshogy gondolták…
Ami késik, nem múlik, vagyis ami nem sikerült 94-ben, az sikerült négy évvel később: az ifjú politikus 98 óta már a parlamentben erősíti a Fidesz sorait. „Az önkormányzatban a Kulturális, Oktatási és Sport Bizottságnak voltam az elnöke nyolc éven keresztül, így értelemszerű volt, hogy a parlamentben is ezzel a vonallal foglalkozom” - ecseteli tovább Révész, miként is lett pártja egyik vezető oktatáspolitikusa.
Mint mondja: „Nemzeti szabadelvű politikusként határoznám meg magam, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy sok kérdésben liberális vagyok, sok kérdésben konzervatív, és szociális érzékenységemet is tartom olyannak, mint az ellenzéki képviselők többségéét. Úgy gondolom, bizonyos dolgokról az állam kimondhatja, hogy mi a jó és mi a rossz.” Szerinte ezért lehet a kormánynak például drogstratégiát alkotnia, és ezért kell módosítania a vallásügyi törvényt is.
A jövővel kapcsolatban Révész optimista: „Úgy érzem, felhalmozódott bennem annyi tapasztalat az utóbbi tíz évben, hogy a jövőben hasznára lehetek a Fidesznek és az országnak. Van kedvem ezt csinálni, és úgy érzem, tehetségem is van hozzá.”
És hogy mit csinál egy fiatal fideszes politikus, ha éppen nem politizál? Hát vízitúrázik, néptánctalálkozókra jár, és természetesen biciklizik. Például Angliából haza. „A barátnőm kint volt bébiszitter. Ott vett egy biciklit, amit nem akart kint hagyni, így én is kimentem, vettem egyet és hazakerekeztünk” - tudunk meg ismét egy intim részletet a honatya életéből. Emellett síoktatóként is tevékenykedik, így télen, ha ideje engedi, volt iskolája tanulóival síel. Most is azon van, hogy az iskolai sítúra a választókörzeti hétre essen, hiszen így halaszthatatlan közfeladatainak idén is eleget tud tenni: vagyis a kőbányai fiatalok megtanulnak majd síelni.

A Csillag börtöntől a polgármesteri székig

Hajdú Sándor, Varga P. Ágnes

Boldog Krisztina Kübekháza harmincéves polgármester asszonya. Ez talán nem is annyira meglepő, annál inkább az, hogy hat évvel ezelőtt, huszonnégy éves korában kezdte polgármesteri tevékenységét. Jelenleg a második ciklusát tölti az 1546 lélekszámú Csongrád megyei falu élén.

- Mi az eredeti foglalkozása?
- Igazságügyi szociális munkás, magyarul: börtön-nevelőtiszt.
- Dolgozott is a szakmában?
- Három hónapot. A szegedi Csillag börtönben, férfiak mellett.
- Ön nevelte a férfiakat?
- Igen, bár leginkább a kollégáimat, mert velük olykor több gondom volt, mint a rabokkal.
- Merész dolog nőként ilyen foglalkozást űzni. Miért választotta ezt a pályát?
- Tanárnak is elmehettem volna, jelenleg is főiskolán tanítok, s bár szeretem ezt a munkát is, mégsem okoz akkora izgalmat. Főiskolai éveim alatt a gyakorlataimat először a szegedi II. Kórház detoxikáló osztályán végeztem, ahol alkoholistákkal és drogosokkal foglalkoztam. Később rákbetegek mellett dolgoztam, aztán következett a börtön. Az úgynevezett normális állásokat - például nyolctól négyig egy irodában ülni - egyetlen porcikám sem kívánja.
- Ön nem kübekházi születésű. Hogyan lett mégis e falu polgármestere?
- Még főiskolásként, távoli családi kapcsolataim révén látogattam el néha-néha Kübek-házára. Egyszer egy idős kübekházi néni nagyon sírt valami rendezvényen, ahol én is jelen voltam. A szociális szakmai reflexem azonnal működésbe lépett, segítettem megoldani a néni problémáját. Hogy, hogy nem, ennek híre szaladt a faluban, s később aztán megkérdeztek, nem akarok-e polgármester lenni. Persze, hogy akartam.
- Milyen színben indult?
- Függetlenként.
- Azóta sincs pártkötődése?
- Most már van, a közelmúltban beléptem az MSZP-be. Aki ma független, az felejtse el, hogy támogatást kap. Ehhez képest próbáltam az elveim szerint lépni.
- Tehát huszonnégy évesen indult az önkormányzati választásokon. Volt ellenfele?
- Igen, a korábbi polgármester, aki már negyven éve itt dolgozott. 80:20 százalékban én nyertem.
- Végiggondolta akkor, hogy mekkora fába vágta a fejszéjét?
- Csak amikor közölték, hogy nyertem, kérdeztem meg, hogy „röndben, de mit köll itt csinálni”? Igazából huszonnégy évesen én még nem értem föl ésszel, hogy ez valójában mit is jelent. A polgármesteri asztalt háromszor kerültem körbe, mire le mertem ülni mögé, de azért nagyon tetszett a dolog. Szerintem ez ugyanolyan szakma, mint a többi; megtanulható. Szükséges hozzá kellő mennyiségű temperamentum is, mert ezt a munkát langyos víz módjára nem lehet végezni.
- Látjuk, hogy temperamentumból megvan ez a szükséges mennyiség. Ennek köszönhette az elődje fölött aratott győzelmét?
- Nem, inkább csak örültek annak, hogy végre itt van egy „külsős”, aki senkinek sem a sógora, komája, jóbarátja. A kívülről jött ember realitásérzékében bíztak. A korábban sok konfliktust okozó „azért kapott pénzt, mert a valakinek a valakije” című eset eleve ki volt zárva.
- A polgármesterség politikai státust jelent a faluban?
- Nem. Az ügyes-bajos dolgaikkal fordulnak hozzám az emberek, többnyire a keresztnevemen szólítanak, sokan tegeznek.
- Hogyan győzött a 98-as választáson?
- Az sokkal inkább meglepetés volt számomra, hiszen egy kormánypárti országgyűlési képviselő, Molnár Róbert indult ellenem. Ő kübekházi, itt nőtt fel, mégis 70:30 százalékban én nyertem meg a választást. Az emberek akkor azt mondták, ez a választás arról szólt, hogy ki az, akihez odamehetnek a hétköznapi problémáikkal, és ki az, aki számukra nem elérhető. Én megtanultam a falusi emberekkel bánni: közvetlennek kell lenni velük, csak így lehet elnyerni a bizalmukat.
- A Molnár Róbert által szervezett júliusi operettgála meghívóján az Ön neve nem is szerepelt. Ez is a kettejük közti konfliktus része volt?
- Igen, bár sokak szerint a gála az én malmomra hajtotta a vizet: amikor ugyanis az emberek meghallották, hogy ez az egyetlen estés rendezvény mintegy húszmillió forintba került, ez bennük úgy csapódott le, hogy „ha már ennyi pénz van, akkor azt miért nem a falu javára fordítják”? Ők jobban örültek volna például portalanított útnak azokon a helyeken, ahol még nincs. A falubeliek zöme ki sem ment a térre megnézni a gálát, úgy gondolták, az nem a falu érdekeit szolgálja.
- Önnek hogy tetszett?
- Malmőben voltam. Az újságból meg a tévéből tudtam meg, hogy gála lesz, ezért úgy döntöttem, nem mondom le a már előre megszervezett utat. Egyébként tavaly is volt már egy ilyen gála, Róbert megígérte, hogy a tombolabevételekből új székeket vesz az iskolának. Azóta természetesen vannak új székek - mert pályázaton nyertünk rá pénzt.
- Számít a munkájában, hogy Ön nő?
- Óriási előny. Ha a kollégáimmal elmegyek valahová tárgyalni, sok esetben nem mutatkozom be. Ennélfogva azt szokták hinni, hogy én vagyok a titkárnő vagy a díszkíséret. Félelmetes információkat ejtenek el ilyenkor az orrom előtt, amelyekhez egyébként nem juthatnék hozzá.
- Marad ideje valamilyen hobbira?
- Szeretek főzni, notórius vendéglátó vagyok, magam varrom a ruháimat. Rendszeresen úszom, kivéve nyáron és kora ősszel, mert az egyhektáros paprikaföldem kellően megtornáztat. Van kertem, tyúkokat és kacsákat tartok.
- Mit gondol a hatalomról? Torzít?
- Ezt, ahol most vagyok, nem érzem hatalomnak, ez mindennapi kemény meló. Azért csinálom, mert ezzel bíztak meg, és kihívást is jelent, hogy meg tudom-e csinálni. De a leginkább az számít, hogy örömömet lelem a munkámban. Jó a faluért harcolni, nagyon jó.