Vissza a tartalomjegyzékhez

Kormos Ferenc
Pártok és szobrok

„Van empátiánk az SZDSZ felé, hiszen 1994-ben a Fidesz is az életben maradást jelentő 5 százalékért küzdött. Demszky Gábor fellépésében a nagy kérdés az, hogy a főpolgármester megkapja-e saját pártjától azt a támogatást, amelyet Orbán Viktor annak idején megkapott” - jelentette ki Várhegyi Attila, a kulturális minisztérium államtitkára, a város egykori polgármestere a szolnoki Hozam Klubban tartott keddi előadásán.

Hevenyészett politikai értékelésében az államtitkár saját pártját egységesnek, az MSZP-t nem elég egységesnek, a Független Kisgazdapártot, illetve Torgyán Józsefet határozatlannak tartja. Ez utóbbi jelzőt a Székely-ügyben tanúsított magatartása miatt érdemelte ki a koalíciós partner.
Fodor György SZDSZ-es alpolgármester csipkelődő kérdésére, mely a Liberális Internacionálé elhagyására, a Fidesz konzervatívvá válásának kafkai metamorfózisára irányult, Várhegyi nyugodt stílusban kifejtette: nem érzi, hogy pártja vagy akár személyesen ő változott volna a liberális értékek képviseletében. Az emberi jogok területén ma sem gondolkodik másképp, mint egy szabaddemokrata.
A beszélgetés során Várhegyi a kulturális tárca érdemei között sorolta fel, hogy állami költségvetésből eddig több mint száz szobrot állítottak fel az ezredforduló jegyében.