Flaisz Endre
A fénylő város

A történelem során az emberekben mindig élt a vágy egy jobb kor után, amelyben béke uralkodik, és az emberek egészségben és jólétben élnek. Legenda, utópia vagy valóság ez az eljövendő aranykor? A Biblia szerint valóság. A mózesi ünnepek közül a hetedik és egyben az évben az utolsó, a Sátrak ünnepe, amely ezen a héten volt, profetikus módon ezt a világtörténelmet lezáró utolsó, messiási korszakot vetíti előre.

A Sátrak ünnepe általában október hónapra esik. Az ünnep három fő esemény köré fonódik, melyekből az első a múltban történt, a második a mindenkori jelenben zajlik, a harmadik pedig a jövőben fog beteljesedni. Egy régmúlt eseményre emlékeztet: az Egyiptomból megszabadult zsidók negyvenéves pusztai vándorlásának időszakára, amely alatt Isten természetfölötti védelmét és ellátását élvezték. Azóta a mózesi Törvény értelmében az ünnep hét napján maguk készítette lombsátrakban kell lakniuk: „hogy megtudják a ti nemzetségeitek, hogy sátrakban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről.” (Mózes 3. könyve 23,43) De ez az ünnep az aratás és a szüret alkalmából a hálaadás ünnepe is volt, amikor a zsidók megköszönték Istennek a betakarított termést.
A Sátrak ünnepe azonban egy profetikus előkép is, amely a messiási királyság, tehát a jövőben megvalósuló aranykor várására utal. Ez a Biblia szerint a történelem végén valósul majd meg, és a legutolsó világkorszakot jelenti a történelemben, amelyet követően az emberiség átlép az örökkévalóságba.
A biblikus hagyomány szerint az ember teremtését megelőzően a világmindenségben eredendően harmónia uralkodott. Isten egyik magas rangú angyala azonban szembeszegült teremtőjével, amelynek következtében e harmónia felbomlott, és a világmindenség két részre szakadt: Isten királyságára és a Sátán királyságára. A keresztény teológia szerint az emberiség küldetését, történelmének célját kizárólag ebből a metafizikai alaphelyzetből kiindulva lehet megérteni, amelyből, vagyis az örökkévalóság távlatából az emberi történelem célja az, hogy Isten helyreállítsa rajta keresztül a világmindenség eredendő egységét és harmóniáját. Eszerint a világtörténelem nem a vak véletlen játékszere, hanem alá van rendelve Isten akaratának. Belső korszakhatárait maga Isten jelöli ki, és az ő helyreállítási terve nyilvánul meg benne, Pál szavaival, az „idők teljességének rendjére nézve”.
E döbbenetes terv megvalósítása során három szereplő váltogatja egymást a történelem színpadán: Izrael, a többi nemzet, valamint az Egyház. A három említett társaság közül először Izrael „lendült játékba”. Ez az időszak mintegy négyezer évvel ezelőtt kezdődött, amikor Isten elhívta Ábrahámot, a zsidó nép ősatyját. Idővel Ábrahám utódai nagy néppé váltak, melynek ereje, növekedése és stabilitása abból származott, hogy Isten jelenléte évszázadokon át ott maradt közöttük. A néha tüzes fényjelenséghez, néha felhőhöz hasonló isteni jelenlét (sekina) következtében a Biblia szerint Izrael a világtörténelem viszonyítási pontjává vált, vagyis a körülötte zajló események mindig hozzá képest történtek. Fölemelkedése és spirituális vezető szerepe a világ népei között azonban az i. e. VI. században megtört.
Ez a század egyébként óriási talány a történelemmel foglalkozók számára. Ebben a rövid időben rendkívüli horderejű változások mentek végbe a világtörténelem színpadán, amelyek okait számos kiváló történész és filozófus firtatta már a XIX. század végének szellemtörténeti iskolájától egészen az egzisztencialista Karl Jaspersig. Abban többnyire egyetértenek, hogy ebben a században valóságos „tudományos forradalom” zajlott le szerte a világon, egymástól függetlenül különböző nemzetekben. Addig soha nem látott mértékben nőtt a tudományos felfedezések száma, és olyan személyiségek tűntek fel ugyanabban az időben, de egymástól több ezer kilométer távolságra, akik máig hatóan évezredekre meghatározták az emberiség gondolkodását. Ebben a században kezdett tanítani Konfuciusz, ekkor lépett föl Buddha Indiában, Zarathusztra Perzsiában, és ekkor született meg a görög filozófia.
Egyes teológusok ezt a nemzetek között addig soha nem látott, egész kultúránkat máig meghatározó, egyetlen évszázad alatt végbement robbanást a jeruzsálemi Templom lerombolásával és a zsidók babilóni fogságra vitelével hozzák összefüggésbe, amely i. e. 586-ban történt. Eszerint a feltételezés szerint a sekina, Isten dicsősége ekkor elhagyta addigi tartózkodási helyét, a Templomot, emiatt Izrael kikerült a történelem szellemi középpontjából, és időlegesen a pogány nemzetek foglalták el a helyét. Ez a szellemtörténeti iskola képviselői által „a szellem forradalmának” nevezett, fentebb leírt jelenség oka. Az európai gondolkodást máig oly mélyen meghatározó görög filozófia kezdetét jelképesen i. e. 585-re, az első görög filozófusnak tartott milétoszi Thalész munkásságának kezdetére teszik - pontosan egy évvel a jeruzsálemi Templom pusztulása után.
Az elmondottak miatt egyes teológusok úgy vélik, hogy e rendkívüli horderejű tudományos, kulturális, majd ennek következtében politikai és társadalmi változás mögött valójában egy Isten által kezdeményezett korszakváltás húzódik meg: Izrael korát felváltotta a nemzetek kora. Az új korszakot Lukács úgy jellemezte, hogy „Jeruzsálem megtapodtatik a nemzetektől, míglen betelik a nemzetek ideje” (Lukács evangéliuma 21,24). Izrael azóta sohasem nyerte vissza teljes függetlenségét: máig nagy pogány birodalmak uralma alatt, vagy a tőlük való erőteljes függésben élt. A nagy kérdés az, vajon Izrael végleg kikerült-e a „fej” pozíciójából, vagy ez csupán egy átmeneti állapot?
Lukács iménti állítása szerint csak ideiglenes: addig tart, ameddig a nemzetek Istentől rendelt kora le nem zárul. Pál apostol is ebben erősít meg bennünket, amikor azt állítja: „Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higgyétek, hogy a megkeményedés Izraelre nézve csak részben (részlegesen és időlegesen) történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen.” (Rómaiakhoz írt levél 11,25) A Bibliából tehát ezzel a kérdéssel kapcsolatban az derül ki, hogy az ezután következő nagy világkorszakban Izrael kapcsolata újra helyre fog állni Teremtőjével, s ennek eredményeként újra meghatározó szerepet fog betölteni a történelemben.
A második nagy kérdés magára a korszakváltásra irányul. Mikor és hogyan zárul le a nemzetek korszaka, és mi lesz azután? Ennek pontos idejét nem tudjuk, azt viszont a Szentírás tárgyalja, hogy miként fog megtörténni. Több próféta könyve azoknak a fájdalmas kataklizmáknak a szellemi hátterét kívánja megvilágítani, amelyek lezárják majd ezt a korszakot. Ezt követően pedig elmondják azt is, hogy be fog köszönteni egy új, nagyszerűbb korszak, amelyben a központi szereplő újra Izrael lesz, de amely az összes többi nemzet számára is egy boldogabb jövőt, valóságos aranykort tartogat.
A Biblia álláspontja tehát az, hogy az emberiség újabb korszakváltás előtt áll, amely egy utolsó világkorszakba vezet át. Az allegorista bibliaértelmezés térhódításának köszönhetően azonban az említett világkorszakkal kapcsolatos bibliai szöveghelyek „lebegővé” váltak, mert a legtöbb teológus a szó szerinti jelentést mellőzve jelképesen kezdte értelmezni ezt az aranykort, mint amely a mennyben vagy esetleg az emberi szívben valósul meg. Ha azonban az eredeti, korai zsidó és keresztény felfogást követjük, akkor egy minden képzeletet felülmúló, elképesztően izgalmas és döbbenetes korszak képe bontakozik ki a szemünk előtt, amely itt a földön valósul meg konkrét földrajzi, politikai és gazdasági értelemben.
Ebben a korszakban újra Izrael kerül a történelem fókuszába. Ez alatt a - Jelenések könyve és egyes rabbinikus vélemények által egyaránt ezer évesre becsült - időszak alatt a Messiás, aki a keresztények hite szerint a visszatérő Jézus Krisztus, jelen lesz a Földön, Jeruzsálembe fogja tenni a székhelyét, és onnan fogja kormányozni az egész világot. További különlegessége ennek a korszaknak a próféták szerint, hogy Jeruzsálemben fel fog épülni egy új Templom, amelyben helyre fog állni az áldozati rendszer egy új formában, amelynek funkciója tanító és emlékeztető jellegű lesz: „És eljönnek sok népek, mondván: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az ő útaira, és mi járjunk az ő ösvényein, mert a tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde.” (Ézsaiás próféta 2,3)
A világpolitika jelenlegi állása tükrében talán megdöbbentő Ézsaiás prófétának az a megállapítása, hogy ebben a korszakban az arab nemzetek lesznek Isten legodaadóbb és leghűségesebb szolgái Izrael után: „A tevék sokasága elborít, Midján és Éfa tevecsikói, mind Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicséreteit hirdetik. Kédár minden juhai hozzád gyűlnek, Nebajóth kosai néked szolgálnak, felmennek kedvem szerint oltáromra, és dicsőségem házát megdicsőítem.” (Ézsaiás próféta 60,6-7) Ezek az arab népek az elsők között igyekeznek majd a jeruzsálemi Templomhegyre, hogy ajándékaikkal kifejezzék elkötelezettségüket Isten felé.
Számos bibliai próféta azt jövendöli, hogy a várost különleges fényjelenség veszi majd körül, amely egyrészt folyamatosan világít, és a város fényforrásául szolgál éjjel és nappal, másrészt pedig védelmet is biztosít a város lakói számára: „Akkor teremteni fog az Úr Sion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei fölé nappal felhőt és ködöt, s lángoló tűznek fényességét éjjel; És sátor lészen árnyékul nappal a hőség ellen, s oltalom és rejtek szélvész és eső ellen.” (Ézsaiás próféta 4,4-5) Eszerint a sekina, Isten dicsősége ebben a korban úgy fogja körülvenni Jeruzsálemet, mint egy fénypajzs vagy mint egy köddel keveredő fénykupola.
Ézsaiás próféta szerint az emberek „fegyvereikből kapákat csinálnak, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul.” A béke és a gazdagság tekintetében Salamon király idejéhez fog hasonlítani: Izrael megnyugodott a háborúktól, és teljes béke honolt, emellett pedig a jólét és a gazdagság addig elképzelhetetlen méreteket öltött. A messiási királyságban a szükség is ismeretlen lesz.
Ezt a reménységet ünnepelték Izraelben és szerte a világon ezen a héten.
    (A szerző teológus)