Hetek-összeállítás
Óriáshullám a túlpartról

Akármelyik nap megtörténhet, hogy egy soha nem látott méretű vízhullám söpör végig az Atlanti-óceánon Észak-Amerika partjai felé. A hatalmas vízfal a Karib-szigeteken, Floridában és a keleti partvidék más részein húsz kilométeres mélységig elpusztíthat mindent, ami útjába akad. Aki eddig azt hitte, hogy a Csendes-óceán partjain időről időre pusztító szökőárak nagynak számítanak, téved: angol tudósok szerint ez az atlanti hullám minden eddiginél nagyobb lehet. 6000 kilométerrel arrébb, a Kanári-szigetek között indul majd el, amikor a turistaparadicsomként ismert szigetcsoport egyik kis tagja a tenger alá merül.

Egy cunami pusztítása 1998-ban Pápua Új-Guineában. Több ezer kilométerre is eljuthat    Fotó: archív

A BBC televíziós társaság Science’s Horizont című műsorának adott interjújában Dr. Simon Day kifejtette: az óceán túloldalán olyan emberek élete és vagyona kerülhet veszélybe, akik talán soha nem is hallottak La Palma szigetéről. Dr. Day a Cumbre Vieja vulkánon végzett vizsgálatai során arra a következtetésre jutott, hogy a vulkánon belül egyes átjárhatatlan helyeken bennrekedt víz olyan nyomást hozhat létre, melynek eredményeként a hegy nyugati oldala egy jövőbeli vulkánkitörés során a tengerbe omolhat.
A Kanári-szigetekhez tartozó La Palma vulkánsziget egy részének elsüllyedését modellező svájci kutatók megállapították: a hatalmas súly tengerbe zuhanása 650 méter magas hullámot indítana el, amely nagy sebességgel szelné át az Atlanti-óceánt. A rettentő vízfal mintegy 30-40 kilométer hosszú hullámokban rohanna át az Atlanti-óceánon, akár 720 kilométeres óránkénti sebességgel. A sebesség eközben csökkenne, azonban a partot még mindig 40-50 méteres hullámok érnék el, amelyek képesek lennének akár húsz kilométeres mélységben pusztítani a szárazföldön.
A kutatók ugyanakkor azt is megállapították, hogy évtizedek is eltelhetnek, míg erre sor kerülhet. Akár 10-20 kitörést is megélhet a Cumbre Vieja vulkán - amely a Kanári-szigetek legaktívabb vulkáni tevékenységet produkáló tagja - a katasztrófáig. Bill McGuire professzor, a londoni Benfield Greig Hazard Kutatóközpont munkatársa mindenesetre megjegyezte: „Ha Miamiban vagy New Yorkban élnék, és azt hallanám, hogy kitört a Cumbre Vieja, nagyon figyelnék a hírekre.”
Az a gondolat, hogy szigetek tengerbe omlása szökőárat hozhat létre, már a hatvanas években megszületett, amikor Jim Moore kaliforniai geológus a Hawaii-szigetek környékén a tengerfenék tanulmányozásába kezdett. Kutatásai során hatalmas vulkanikus kőzetdarabokat talált a tengerfenéken, amelyeket elsöprő erejű földcsuszamlások maradványának tart. Moore spekulációit egészen a kilencvenes évekig nem vették komolyan. Ekkor már a tengerfenék rejtélyeit jobban feltáró, nagyobb felbontású térképek a Hawaii-szigeteken több tucat földcsuszamlás nyomait tárták fel. További vizsgálatok - az Indiai-óceánon Réunion sziget közelében, a Csendes-óceán nyugati részén a Marquesas zátonyok környékén, az Atlanti-óceán északi és déli részén - azt bizonyították, hogy az óceánokon egyáltalán nem ritka a vulkánszigetek összeomlása.
Moore arra is gondolt, hogy a Hawaii-szigeteken történt földcsuszamlások hatalmas hullámokat hozhattak létre. Ilyen módon megmagyarázhatónak vélte annak a tengeri hordaléknak az eredetét, amely a Hawaii-szigeteken 375 méterrel a tengerszint felett található. Magyarázatát azonban még sokan vitatják. A legtöbb tudós mindenesetre egyetért abban, hogy a világ különböző tájain tengerbe omlott szigetek gigantikus szökőárakat okozhattak. A Bahamákon talált nagy mennyiségű tengeri hordalék a tudósok szerint könnyen lehet egy kanári-szigeteki sziget összeomlásának eredménye.
A tudósok már régen ismerik a szökőár pusztító erejét. Az elterjedt japán nevén cunaminak nevezett jelenség legutóbb 1998-ban végzett hatalmas pusztítást, amikor egy part menti földrengés 2000 embert pusztított el Pápua Új-Guineában. A történelem folyamán feljegyzett legnagyobb hullámot 1958-ban Alaszkában látták, ahol a Letuya-öböl fölé magasodó hatalmas kőszikla omlott össze. A szikla vízbe zuhanásakor létrejött hullám magasabb volt a földön épített bármelyik felhőkarcolónál, és mintegy 500 méter magasba dobta fel a kivájt földet és a kiszaggatott fákat.