Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IV. évfolyam, 42. szám, 2000. október 14

Belpolitika

Földvári Katalin
Küzdelem a kínzás ellen

Októberben indul Magyar-országon az Amnesty International új kampánya, amely során magyarokat is szeretnének felkérni, hogy protestáljanak a bebörtönzött foglyok bántalmazása ellen. Szekeres-Varsa Vera, a neves jogvédő szervezet magyarországi vezetője elmondta, hogy londoni központjukhoz mintegy 150 országból érkeztek hírek kínzásokról.


MIÉP: ki fia Attila
Tovább a cikkhez >>>

Peter Tufo megmutatta
Tovább a cikkhez >>>

Szlazsánszky Ferenc
Kisgazdák a pofonok völgyében

„Tegnap este beszéltem Székely Zoltán képviselőtársammal, akit önmérsékletre kértem” - nyilatkozta lapunknak Bánk Attila, a kisgazdapárt frakcióvezetője csütörtök délután három órakor, de akkor még nem tudhatta, hogy alig két órával később az ügyészségi nyomozók és az ORFK munkatársai tetten érik Székelyt, amint 20 millió forint korrupciós pénzt vesz át. (Az nem derült ki, hogy az önmérséklet jegyében, vagy éppen annak ellenére.) „Nagyon nagy baj van” - mondta este nyolc óra körül Bánk Attila újabb megkeresésünkre, és több szempontból is igaza volt. Egyrészt a demokratikus parlament történetében ez az első olyan eset, amikor egy korrumpált képviselőt tetten értek, másrészről a kisgazdapárt rövid időn belül a harmadik „mélyütést” volt kénytelen elszenvedni. Az első esetben egy belügyi akta nyomán Homoki János kisgazda honvédelmi államtitkárt hozták összefüggésbe az olajügyekkel, néhány nappal később a kisgazda Kis Újság finanszírozásával kapcsolatos botrány robbant, majd csütörtökön jött a többek szerint akár a párt megrendülését jelentő Székely-ügy.


Hetek-hírösszefoglaló
Termet és nagyság

Demszky Gábor főpolgármester Orbán Viktor termetére tett dehonesztáló kijelentéseket kínai vendéglátóinak - állítják egybehangzóan a kormánypártok, egy jelenlévő képviselőre hivatkozva. Demszky és más delegációtagok kacsának minősítették az állítást, és az ország megítélésére nézve is károsnak tartják. A Heteknek nyilatkozó pszichiáter szerint tény, hogy a testméret meghatározza a személyiségfejlődést, azonban egyáltalán nem törvényszerű, hogy negatívan.


Szlazsánszky Ferenc
Választ kapunk

A Válasz című, tavasszal induló hetilappal a kormány tovább folytatja a médiaegyensúly helyrebillentéséért tett erőfeszítéseit. Sem az újság főszerkesztői posztjának várományosa, sem a kormányszóvivő nem talál semmi kivetnivalót abban, hogy a kormányközeli lapot az adófizetők pénzéből tartják el. A legnagyobb ellenzéki párt szakértője ugyanakkor felháborítónak nevezte a kezdeményezést, és úgy véli, a lapalapítás a „legsötétebb időket idézi”.


Orbán Torgyán találkozó
Tovább a cikkhez >>>

Hajdú Sándor
A mundér becsülete

Március elején minden előzetes bejelentés nélkül visszahívták posztjáról a magyar-koszovói békefenntartói kontingens parancsnokát, Papp Gyula alezredest. A vád - többek között - háborús fosztogatás. Az alezredes az ügy kirobbanása óta ártatlanságát hangoztatja. A bírósági tárgyalás negyedik napja zajlik a Fővárosi Katonai Bíróságon. Az ügyész által a vádiratban megfogalmazott vádpontokból már csak egy áll, a többiről kiderült, hogy puszta rágalom, és úgy tűnik, a közvélemény is Papp oldalán áll. Mivel az alezredes számára a vezérkar megtiltotta a nyilatkozattételt, ezért ügyvédjét, Zeke Lászlót kerestük meg.


Fókusz

Hetek-összeállítás
Válság a Közel-Keleten

Harmadik hete tart a térséget a háború szélére sodró erőszakhullám a Közel-Keleten. Miközben a válság enyhítésén fáradozó diplomaták már arról beszéltek, hogy a további viták a tárgyalóasztalnál dőlhetnek el, hirtelen tragikus fordulatot vettek az események.


Vagyim Arisztov
Oroszország és az iszlám

„Két fiatal keresztény hölgy megismerkedne két fiatal kereszténnyel. Ilyen és ilyen postafiók stb. Kaukázusiak kíméljenek.” Efféle hirdetésekkel manapság gyakran találkozhatunk az orosz, kiváltképp a moszkvai sajtóban. Arról tanúskodnak, hogy az orosz társadalom, főleg a fiatalok, mind jobban és jobban elfogadja az iszlámmal szembeni ellenállás eszméjét. Hiszen a kaukázusi népek többsége alatt muzulmánokat kell érteni. Sok orosz nem szeretne semmilyen közösséget vállalni velük, és nem érti: hogyan beszélhet a Közel-Keleten tárgyaló Ivanov külügyminiszter békefolyamatról, amikor a muzulmán csecsen lázadók által elkövetett terrorakciókban orosz katonák százai vesztik életüket.


Simon Anna
Antiszemita hullám

Az izraeliek és a palesztinok között két hete tartó összetűzések óta a világ számos országában ugrásszerűen megnőttek az antiszemita megnyilvánulások különböző formái: zsinagógagyújtogatások, zsidó intézményekkel szembeni vandalizmus, személyek ellen elkövetett erőszak, illetve kődobálások. Számos országban tartottak zsidó- és Izrael-ellenes demonstrációkat is. A zavargások miatt kirobbant antiszemita hullám megfékezésére Michael Melchior izraeli miniszter válságfórumot hívott össze.


Morvay Péter
Veszélyes tigrisen lovagolni


Gazdaság

Kovács Klára
Új balkáni szövetség készül

A jugoszláv forradalmi napok másnapján az EU ígéretet tett a Jugoszlávia elleni szankciók feloldására. Az olajszállítási és a repülési tilalmat az unió után az USA is visszavonta. A pénzügyi szankció ezentúl csak a Milosevics, megbukott elnök köréhez tartozó üzletemberekre vonatkozik, a vízum kiadásával kapcsolatos tilalomfa majd fokozatosan szűnik meg, míg a fegyverszállítási embargó egyelőre marad. Németország 30 millió márkás, Franciaország 200 millió dolláros gyorssegélyt ajánlott fel az újsütetű jugoszláv kormánynak. Ezenkívül az EU bevonja Jugoszláviát is a délkelet-európai országok számára létrehozott gazdasági újjáépítési programba. A közel tízéves balkáni háború nemcsak a mentális, hanem a gazdasági fundamentumokat is szétzilálta: a balkáni térség ma elmaradottabb, mint 1995-ben volt. Novák Tamás, a Világgazdasági Kutatóintézet munkatársa szerint az embargó feloldása önmagában nem hoz áttörést, a helyreállítás nehéz, hoszszadalmas munka eredménye lehet.


Acsai Anikó
Óriáskötések a vegyipari szektorban

Erőteljes lejtmenetbe fordultak a világ tőzsdeindexei a héten. A legnagyobb esést a technológiai szektor produkálta továbbra is, a Nasdaq 10 százalékos heti esésével közel került a lélektani határnak számító 3 ezer pontos értékhez. Lélektani határhoz érkezett a BUX is: 7831 pontos záróára a 8 ezer pontos határ átlépését jelenti, s egyben a hosszú hónapok óta 8000-8500 pont közötti sávból való kitörést is, ami a nemzetközi tőzsdék pesszimizmusa és a hazai kamatemelés után nem sok jót ígér rövid távon a részvényekbe fektetőknek.


Birovecz Eszter
Stabil külkereskedelem

Folytatódott a magyar gazdaság általános fejlődése az idei év első nyolc hónapjában, a magas olajárak miatt azonban romlott a külkereskedelmi mérleg - mondta a sajtótájékoztatón Balás Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.


Munkatársunktól
Célkeresztben a Mol

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága lényegében eredménytelen kihelyezett ülést tartott a héten a Mol Rt. székházában. Az Antall-Boross kormány egykori ipari és kereskedelmi minisztere, Latorczai János által vezetett bizottság azért ment el az Október 23-a utcai óriásházba, hogy a gázárakról tárgyaljon, végül is ez elmaradt, a volt miniszter pedig meglehetősen felemás nyilatkozatot tett: a lakosságtól nem várható el, hogy jelentősebb gázáremelést elviseljen, ugyanakkor a cégtől sem lehet elvárni, hogy a veszteséges üzletágat üzemeltesse, az árakat emelni kell.


Munkatársunktól
Stabil növekedés romló egyensúly

A gazdasági szakértők megegyeznek abban, hogy a magyar gazdaság stabil alapokon, dinamikus növekedési pályán mozog, külön dicséretre méltó az, hogy mindeközben javulnak az egyensúlyi mutatók. A Budapest Bank, a GKI Gazdaságkutató Rt. és a Pénzügykutató Rt. e heti elemzése egybehangzóan megállapítja ugyanakkor, hogy jövőre romlani fognak az egyensúlyi mutatók, és szigorúbb fiskális politikára lesz szükség.


Ruff Gabriella
Minimálbér a maximumon

A kormány továbbra is kitart a minimálbér 2001 januárjától 40 ezer forintra történő felemelése mellett. Ezt a szándékot nyomatékosítva Orbán Viktor miniszterelnök személyesen fejtette ki a kormányzati álláspontot az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) szerdai ülésén. Bár a munkaadók és a munkavállalók álláspontjai nem közeledtek, mindenesetre ösztönözheti a feleket a mielőbbi megállapodásra az a képviselői javaslat, amely felveti, hogy amenynyiben november 25-ig nem születik megállapodás, úgy a kormány maga határozza meg a minimálbér összegét, s ezzel az OMT elveszti beleszólási jogát. A szociális partnerek szerint mindez diktátum, és ilyen légkörben nem lehet tárgyalni.


MNB: kamatemelés
Tovább a cikkhez >>>

Postabank-privatizáció: az OTP az esélyes
Tovább a cikkhez >>>

Háttér

Hetek-összeállítás
A lengyel baloldal Mózese

Könnyedén győzött már az elnökválasztás első fordulójában Aleksander Kwasniewski jelenlegi lengyel elnök, s ezzel tovább erősödtek a baloldal pozíciói a nagy múltú Szolidaritás blokk gyengülése mellett. A választás kimenetele bebizonyította: a régi-új elnöknek sikerült megszabadulni a kommunista jelzőtől és nyugati stílusú szociáldemokrataként elfogadtatnia magát.


Sebestyén István
Nincs tankönyv a lejáratásra

A piacgazdaság „rátörése” a volt szocialista országokra jelentősen megváltoztatta a gazdasági szférát: a szereplőknek néhány év alatt kellett - kellett volna, kell majd - megtanulniuk, mit jelent az igazi versenyhelyzet, hogyan kell „intelligensen” küzdeni a cég fönnmaradásáért, fejlődéséért. Nyilván az idő rövidsége is közrejátszhatott abban, hogy Magyarországon a cégbiztonság területén - szakértők szerint - még gyakran helyet kapnak a „durva megoldások”, vagyis az ipari kémkedés, a konkurencia lejáratása, rossz hírben való feltüntetése, és az ehhez hasonlók.


Csereklyei Márta
Megkésett önéletrajz

Október elején jelent meg, és máris 1,5 millió példányban elkelt. A Beatles Antológia a 70-es években kettétört Beatles-mánia korszakát mutatja be sajátosan új szemszögből: a népszerű angol zenekar múltjáról ezúttal maguk a Beatles-fiúk - John Lennon, Paul McCartney, Ringo Starr és George Harrison - vallanak.


Tihanyi Péter
Goethe, Picasso, Lennon


Hit és értékek

Hetek-összeállítás
A budapesti csoda

A világ legnagyobb példányszámú evangéliumi keresztény folyóirata, a Charisma magazin októberi számának címlapján „budapesti csoda” képaláírással hívja fel a figyelmet a nyolcoldalas írásra, melyben a magazin munkatársa Budapesten szerzett tapasztalatait foglalja össze. Tomas Dixon „Európa legnagyobb és legdinamikusabban növekedő” egyházaként mutatja be a Hit Gyülekezetét. Összeállításunkban részletesen ismertetjük az amerikai lap „Áttörés Budapesten” című írását.


Ruff Tibor
József, a termékeny ág

Mint arról a híradások beszámoltak, október 7-én, szombaton, palesztin csoportok földig lerombolták a bibliai József, Jákób fia sírját Nabluszban. A tizenkét pátriárka egyike emlékének meggyalázása a Palesztin Autonómia területén lévő városban azután történt, hogy az izraeli katonaság egységei kivonultak onnan. A palesztin tömeg a sír mellett álló jesivát (zsidó vallási felsőoktatási intézményt) is megtámadta. Imakönyveket, teológiai kommentárokat, tóratekercseket szaggattak szét, majd felgyújtották az épületet. A tóratekercsek megmentésére igyekvő Hillél Lieberman rabbit megölték. Azóta a sír helyén muszlim mecset építése kezdődött meg, arra hivatkozva, hogy az egy néhány száz éve elhunyt Juszuf nevű sejk sírja, s így valójában az iszlám szent helye. A palesztin vezetők felajánlották, hogy régészeti feltárással is ellenőrizzék ezt, és ha mégis a bibliai József sírjának bizonyul, lehetővé teszik a zsidók vallási célú látogatásait is, hiszen Józsefet ők is tisztelik. A sír nemcsak a zsidók egyik legszentebb helye volt eddig, de a kereszténység számára is kitüntetett hely.


Interjú

Szobota Zoltán, Hazafi Zsolt
Finnyásan nem lehet politizálni


Külpolitika

Márer György, New York
Békés egyetértésben

Az amerikai elnökjelöltek második összecsapása az Észak-Karolina állambeli Winston Salem városában, a Wake Forest Egyetem kápolnájában zajlott le, mégpedig ezúttal kényelmesebb körülmények között: most nemcsak Jim Lehrer műsorvezető, hanem a két vitázó is ülhetett.


Szikora Márton
Lóvá tett jelöltek

A mítoszok és legendák kora nem járt le. A népmesék régen szájhagyomány útján terjedtek, ma pedig az interneten. Az ellenőrizetlen forrásból származó híreknek kiváló táptalajt nyújt a világháló.


Hetek-összeállítás
Terror Ádenben

Legalább hat halálos áldozata és több tucat sebesültje van annak a robbanásnak, amely az amerikai haditengerészet Ádenben állomásozó torpedórombolóján, a USS Cole-on történt csütörtökön. Az előzetes vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a hajót terrortámadás érhette; a Pentagon és az amerikai haditengerészet illetékesei azonban azt sem tartják lehetetlennek, hogy baleset történt, miközben a hajó megállt, hogy üzemanyagot vegyen fel.


Hetek-összeállítás
Vulkán fortyog Belgrádban

A változások után még mindig nem teljesen tiszta a kép: kié valójában a hatalom? A belgrádi helyzet nem jutott még nyugvópontra. Az ellenzéknek még nem minden területen sikerült az irányítást átvennie, vagy csak az aktív ügyek közelébe jutnia. Milosevics menni kényszerült, de ez nem jelenti azt, hogy támogatói is vele távoztak volna. A decemberi szerbiai választásokig a mostani kormány ügyvivőként folytatná tevékenységét. Eközben - követve az Európai Unió döntését - az Egyesült Államok is eltörölte a Jugoszlávia elleni szankciókat, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is új kapcsolatokat keres az országgal.


Hetek-összeállítás
Atomvita Bécs és Prága között

Prágában a héten bejelentették, hogy a dél-csehországi temelíni atomerőműben működésbe lépett az első blokk reaktora. A nyugati ellenőrző rendszerrel rendelkező, de szovjet típusú erőmű éles ellenállást váltott ki a szomszédos Ausztriában, ahol az osztrákok több határátkelőhelyet is eltorlaszoltak tiltakozásuk jeléül. A környezetvédők azt ígérik, hogy folytatni fogják a demonstrációkat.


Benke László
Megismételt felajánlás

II. János Pál számára a jubileumi év egyik legfontosabb ünnepsége érkezett el múlt vasárnap: mintegy ezerötszáz püspök jelenlétében a katolikus egyházfő az egész világot Szűz Máriának ajánlotta fel, akinek - meggyőződése szerint - az 1981-es merényletben való megmenekülését is köszönheti. Az ünnepség középpontjában a Fatimai Madonna kegyszobra állt, ennek koronájába foglalták azt a pisztolylövedéket, amelyet Ali Agca, a török merénylő lőtt ki. Időközben a kínai kormány éles hangú nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy a Vatikán „bűnözőket” avatott nemrég szentté.


Négykeréken

140 lóerős légtisztító

„Az autókat emberek vezetik. Ennélfogva a Volvónál minden cselekedetünk vezérelve mindenkor a biztonság.” (Asar Gabrielsson, a Volvo egyik alapítója)


Találkozás a múlttal

A Daimler-Chrysler Corporation olyan új kategóriateremtő szereplővel rukkolt ki az autópiacra, aminek nincs közvetlen konkurense. Az új Chrysler emocionális vonzereje már piaci megjelenése előtt példátlan érdeklődést keltett világszerte. A Genfi Autószalonon 1998-ban bemutatkozó, akkor még koncepció autóról borítékolni lehetett, hogy gyártósorra kerül, és pályafutását nem a cég házi múzeumában végzi.


Lopásbiztonsági teszt

Az Interpol statisztikája alapján a világon tavaly összesen hárommillió gépkocsit loptak el, és ezeknek alig több mint a felét találták meg. Európát tekintve még rosszabb a helyzet, itt összesen másfél millió autónak kelt lába, a 650 ezer megtalált autóval a felderítési arány csupán 43 százalékos.


Sport

Varga József, Mondovics L. Gábor
Buli van a Stanley-kupáért

Nyolcvanharmadik szezonját kezdte az észak-amerikai profi jégkorongliga, amit a Stanley-kupáért vívnak. Akárki állítaná, hogy tudja, hogyan kezdődött a hoki, nem mondana igazat. Ettől függetlenül számtalan elmélet látott már napvilágot. Így könnyen lehet, hogy Észak-Európában a nyári mezei hokit játszották télen is, de az sem lehetetlen, hogy a kanadai indiánok kezdtek el hokizni hamarabb. Nagy kár, egyik helyen sem gondolt senki arra, hogy az első ősi játéknap pontos dátumát feljegyezze. Ötszáz éve biztos a sport ősének léte. Az első, számunkra is értékelhető írásos bizonyítékok az 1700-as évekből származnak. Ezekből kiderül, hogy Anglia lefagyott mezőin sokan kergettek egy fagolyót, görbe botokkal.


Sebestyén István
Kifújták magukat

Magyar kézilabdabírót 1984 óta nem delegált olimpiára a Nemzetközi Kézilabdaszövetség. Tizenhat év után most először Klúcsó Jenő és Lekrinszki Tivadar részesült ebben a „kiváltságban”. A Sydneyben szerzett tapasztalatokról, a magyar lányok szerepléséről, a várható szabálymódosításokról Klúcsó Jenővel beszélgettünk.


Munkatársunktól
Együtt a csúcson

A szuzukai futam megnyerésével Michael Schumacher megszerezte harmadik világbajnoki címét, ezzel 21 év szünet után ismét Ferrari-pilóta állhatott a dobogó legfelső fokára a végelszámoláskor. A maronelloi gárdához öt évvel ezelőtt igazolt német klasszis korábban a Benetton színeiben szerzett két vb-elsőséget, 94-ben és 95-ben. Érdekesség, hogy 1979-ben is egy külföldi, az amerikai Jody Schekter vívta ki a győzelmet a Ferrarinak.


Szabadidő

Kánai András
Ez egy következmények nélküli ország

Nagy érdeklődés övezte az Óbudai Liberális Klub minapi rendezvényét, melynek az ismert hazai irodalmi és politikai hetilap, az Élet és Irodalom (ÉS) vezető munkatársai voltak a vendégei.


Korunk betegsége a depresszió
Tovább a cikkhez >>>

Pálfy Gyula
Döcögő Életvonat

Az emberi nem egyik legfájóbb sebéhez, a holokauszt témájához sokféleképp lehet hozzányúlni. Az utóbbi évtizedben egyre több nemzet filmesei próbálják szavakba, képkockákba önteni a máig elmondhatatlant, és ez önmagában figyelemre méltó. Azonban ahogy ezt az Életvonat című francia-román film teszi, az inkább kísérlet.


Kávéház a Duna-parton
Tovább a cikkhez >>>

Programajánlat
Tovább a cikkhez >>>

Színes

Szabad a gazda
Tovább a cikkhez >>>

Jóléti kórkép
Tovább a cikkhez >>>

Egyre több a brit stafétagyerek
Tovább a cikkhez >>>

Bizarr nevek
Tovább a cikkhez >>>

Kilenc emeletes élőtorony
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

DUMA PLÁZA

Csak úgy küzdhetünk a bűnözők ellen, ha nem szavazunk rájuk. (Dayton Allen)