Vissza a tartalomjegyzékhez


Találkozás a múlttal

A Daimler-Chrysler Corporation olyan új kategóriateremtő szereplővel rukkolt ki az autópiacra, aminek nincs közvetlen konkurense. Az új Chrysler emocionális vonzereje már piaci megjelenése előtt példátlan érdeklődést keltett világszerte. A Genfi Autószalonon 1998-ban bemutatkozó, akkor még koncepció autóról borítékolni lehetett, hogy gyártósorra kerül, és pályafutását nem a cég házi múzeumában végzi.


Nem csak gengsztereknek    Fotó: K. S.

Könnyű lenne nosztalgiahullámnak minősíteni a korstílusok manapság divatos újraélesztését, de e jelenség mélyén ott rejlik a vágy, hogy az ember kapcsolatba lépjen azokkal az elemekkel, amelyek kiállták az idő próbáját, ilyen a Cruiser retro formavilága is. Nevének első tagja személyszállításra utal (Personal Transport), míg a Cruiser jelentése: cirkáló. Akár Al Capone is kiszállhatott volna a 30-as évek Amerikájának stílusjegyeit magán hordozó PT Cruiserből, de a széles mosolyból rögtön ráismertem lapunk igazgatójára, Kerti Attilára. Az autó dizájnja derűt és jókedvet vált ki utasokból és külső szemlélőkből egyaránt. Járművünket a rendőr pusztán kíváncsiságból állította le, érdeklődésének tárgya nem papírjaink megléte, hanem a régi és az új vegyítéséből adódó kontraszthatás volt. Al Caponéval a zsaruk biztosan nem lettek volna ilyen elnézőek, biztonságáról legalább négy, dobtáras géppisztollyal felszerelt gátlástalan fickó gondoskodott. Mára a személyi biztonság fogalomkörét újra definiálták, a Cruiserben blokkolásgátló és négy légzsák is vigyáz az utasokra. Az amerikai alkoholtilalom idején a csomagtartó titkos rekeszeinek legnépszerűbb tartalma valószínűleg a whiskys kartonok voltak, eszükbe se jutott az a trükk - ami a Cruiserrel megtehető -, hogy az utastérbe helyezett két kerékpárral álcázzák szállítmányukat. Variálhatósága vetekedik bármelyik busz-limuzinéval. A vezetőülés kivételével valamennyi ülés lehajtható, a hátsók ki is vehetőek 1/3-2/3 arányban. Titkos és féltett dolgaink tárolására itt is sok lehetőség van a rejtett, süllyesztett tárolóhelyek használatával. A csomagtérpolc - amely öt különböző pozícióban rögzíthető - a belőle kihajtható műanyag láb lehajtásával piknik asztalként is szolgálhat, akár 45 kilogrammnyi szendvics terhelését is elbírja. A PT 4,3 méteres hosszával rövidebb minden Chryslernél (még a Neonnál is kisebb 14 centiméterrel). Ugyanakkor elöl is, hátul is olyan nagy a láb- és fejtér, amit csak két kategóriával nagyobb autóknál tapasztalhatunk. Jelenleg csak egyetlen helyen, a mexikói Tolucában folyik a gyártása, havi 15 ezres darabszámmal, ezért az a furcsa helyzet állt elő, hogy a vásárlók hajlandók akár 6 hónapig is sorban állni ezért az autóért. Hazánk e várakozás tekintetében jó 30 évvel megelőzte a fejlett világot, még ha az akkori Zaporozsecek és a kocka Wartburgok nem is voltak egyértelmű „vizuális élmények”. Manapság tapasztalható egy tendencia, hogy vásárláskor az emberek jó része elsősorban külalak és dizájn alapján választ autót. Jó példa erre a gyönyörűen megrajzolt Peugeot 206-os, amely már a kirakatban „eladta magát”. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a PT műszaki oldalról gyengébb lenne, hiszen már a Classic alapkivitel felszereltsége is jóval magasabb az európai autókénál. Kritikai észrevételünk csak az ablakemelők kapcsolóinak elhelyezését illetően van, időbe telik megszokni, hogy az oldalajtón elhelyezett kapcsoló a központi zárat vezérli, az ablakemelő kapcsolóit pedig a műszerfal közepén kell keresgélni. Az európai piacra gyártott Cruisereket jelenleg csak egy 2.0 literes, 16 szelepes, dupla vezérműtengelyes motorral készítik, melynek teljesítménye 141 LE, maximális nyomatéka 188 Nm. Az alaptípus 7,2 milliós fogyasztói árának tükrében az már bizonyos, hogy a PT Cruisert nem tömegautónak szánták, és a magas légellenállási tényező (Cw: 0,38) miatt fogyasztási versenyt sem fog nyerni. De ez már a 30-as évek gengsztereit sem érdekelte. (K. S.)