Vissza a tartalomjegyzékhez


Bizarr nevek

A hondurasi hatóságok bejelentették, hogy határt akarnak szabni annak, hogy a gyerekek bizarr utóneveket kapjanak szüleiktől. De úgy látszik, hogy mindez csak sok hűhó semmiért. Kivéve, ha nem a Bujia (Gyújtógyertya) vagy a Llanta de Milagro (Csodaabroncs) keresztnevet viseli az ember. Mindkettő ugyanis hivatalosan bejegyzett utónév, melyeket Közép-Amerikában élő szülők adtak gyermekeiknek az utóbbi években. Ugyanakkor a hondurasi Nemzeti Választói Törvényszék (N. E. T.) szerint ez már a józan ész határait súrolja. Az ország születési nyilvántartását felügyelő Törvényszék bejelentette, azt fogja kérni a törvényhozó hatalomtól, hogy tiltsa meg a szülőknek olyan nevek kiválasztását, melyek gyermekeikre nézve „bántóak és szélsőségesek”. Továbbá tegyék lehetővé az utódok számára, hogy beperelhessék szüleiket, akik „otromba és inzultáló” utónevet adtak nekik. „Minden kétség nélkül az ilyen nevek kellemetlen hatással vannak azokra az emberekre, akiknek azokat egy életen át kell cipelniük magukkal” - mondta a törvényszék. Különösen boszszantóak a névadási szokások Honduras egyik északi részén fekvő tartományában, Ghracias a Diosban. A név lefordítva annyit tesz, mint „Istennek hála”. „Ezen a vidéken gyakori, hogy az emberek autóalkatrészekről nevezik el gyermekeiket” - tájékoztat a törvényszék. Ott egy Motor Martinez nevű fiatalember könnyen találkozhat egy Bujia Martinez nevű fiatal hölggyel - akik a látszat ellenére nem rokonai egymásnak. Szintén betiltani szándékoznak az ismert hírességek neveinek használatát. A választói névjegyzék alapján legalább egy hondurasi férfi viseli a Bill Clinton és egy másik a Ronald Reagan nevet. (AP)