Vissza a tartalomjegyzékhez

Kánai András
Ez egy következmények nélküli ország

Nagy érdeklődés övezte az Óbudai Liberális Klub minapi rendezvényét, melynek az ismert hazai irodalmi és politikai hetilap, az Élet és Irodalom (ÉS) vezető munkatársai voltak a vendégei.

A főszerkesztő-helyettes Váncsa István többek közt arról mesélt: az 1957-ben indított ÉS-t kezdetben keményvonalas sztálinisták irányították. Amikor 1961-től kijöttek a börtönökből azok az írók, akiket a békülékenyebb hangú rendszer újra visszaengedett a kulturális életbe, a hetilapot az írástudó réteg kezdte működtetni. Ettől az időtől számítható az ÉS viszonylagos önállósodása, majd kialakuló oppozíciós helyzete, illetve példányszámának felfutása.
A rendszerváltás teljesen megváltoztatta a sajtó rendszerét - fejtegette Kovács Zoltán főszerkesztő -, új, terhes örökség nélküli lapok jelentek meg (Hitel). Az ÉS-ből kft. lett, akkori gárdájának jelentős része kicserélődött, 1994 után új emberek jöttek. Olyan változások játszódtak le az újságnál, amelyeknek Kovács szerint más lapoknál is meg kellett volna történniük. A hetilap mára a 22 ezres nagyságrend körül stabilizálódott, ez a szám a mai, csökkenő példányszámú piacon jónak mondható.
Arra a kérdésre, hogy kortünet vagy kórtünet-e az oknyomozó riportok közlése, a másik főszerkesztő-helyettes, Tarnói Gizella azt válaszolta: régebben pont erről volt híres az ÉS. Szerinte a modern újságírás lényege: minél több tényt napvilágra hozni, ugyanakkor az oknyomozás drága műfaj. Kovács Zoltán szerint az olvasók az élményszerűen megírt riportra vannak kiéhezve, amelyben a szereplők arccal és személyiséggel rendelkeznek. A riport idővel húzóműfaj lett az ÉS-ben. Kovács véleménye az, hogy a tényfeltárás hiánycikk a magyar sajtóban. Sok lap ideológiai megrögzöttség alapján csak a másik oldal leleplezésén ügyködik.
„Ez egy következmények nélküli ország” - jelentette ki Kovács. Visszamaradott a politikai kultúra, a háromhetente ülésező parlamentnek kicsi a mozgástere, a sajtónak még akkora sem. A föltárt dolgoknak kellene eljutniuk az országgyűlésbe, de a magyar demokrácia intézményei ellehetetlenülnek, amiért a főszerkesztő szerint egyértelműen a fiatal demokratáké a felelősség.
Némi derültséget keltett, amikor valaki azt kérdezte: van-e manapság élvezhető líra? Kovács láthatólag gondban volt, az ő nézőpontja szerint a 70-es, 80-as években versben el lehetett mondani olyan dolgokat, amelyeket a publicisztikában nem, „versfaló nemzet” voltunk. Ma már a költészetből kiszorult a politika - marad a nyelv, a verselés, ami nem mindenkit fog meg. Fontosabb a novella, de szerinte már látható, hogy a fő műfaj a regény lesz.
Élet és irodalom kapcsolatáról a főszerkesztő megjegyezte még, hogy az 1989 után politizáló íróknak nehéz visszajönniük - Csurkának nem is sikerült, Konrádnak is csak úgy-ahogy.