Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Együtt a csúcson

A szuzukai futam megnyerésével Michael Schumacher megszerezte harmadik világbajnoki címét, ezzel 21 év szünet után ismét Ferrari-pilóta állhatott a dobogó legfelső fokára a végelszámoláskor. A maronelloi gárdához öt évvel ezelőtt igazolt német klasszis korábban a Benetton színeiben szerzett két vb-elsőséget, 94-ben és 95-ben. Érdekesség, hogy 1979-ben is egy külföldi, az amerikai Jody Schekter vívta ki a győzelmet a Ferrarinak.


Ferrari-hívők temetik a Mercedest    Fotó: Reuters

A kerpeni születésű versenyző már most a Forma-1 történetének egyik legmarkánsabb egyénisége, sokan az 1994-ben elhunyt Ayrton Senna méltó örököseként tartják számon. A 31 éves pilótát már Németországon kívül, Olaszországban is nemzeti hősként ünneplik. A fociimádó olaszok közül sokan Schumacher és a Ferrari kedvéért még a hét eseményét, az olasz-román derbit is kihagyták. Az indulatok olyan magasra csaptak, hogy a verseny lefújása után a McLaren két éves uralmának végét jelképezve a lelkes azzurik eltemettek egy, a rivális zászlójával beborított koporsót is. A Monacóban élő, kétgyermekes családapa csattanós választ adott azoknak, akik már leírták őt, és bizonyította kivételes képességeit az idén valóban remekül teljesítő Ferrari volánja mögött. Az idényt remekül kezdő Schumacher néhány versenyre hullámvölgybe került, de végül is nyolc futamon elért első helyezése biztosította számára a világbajnoki címet - öt év után először. „Sosem gondoltam, hogy ez nem történhet meg többé, de természetesen minden év, amelyben nem sikerült, egyre hosszabb és hosszabb lett. Sokszor éreztem azt, hogy elegem van, de soha nem adtuk fel a reményt. Végre megcsináltuk - ez egyszerűen hatalmas!”- nyilatkozta a verseny után Schumacher. A nagy vetélytárs, Mika Häkkinen is elismerően nyilatkozott: „Nagyon szomorú vagyok, mindenesetre gratulálok Michaelnek. Ez igazán izgalmas szezon volt, tényleg kemény. Megértem, hogy néha másnak kell nyernie, és hogy jó győztes lehess, jól kell tudnod veszíteni is. Michael végezte a lehető legjobb munkát ebben az évben, erre mi most nem voltunk képesek. Az élet megy tovább, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is izgalmas versenyeket láthatunk majd.” Ez utóbbi megállapítás talán azért is helytálló, mert Schumacher következő évi sikerének egyik nagy kerékkötője pont a finn versenyző lehet. Várhatóan Schumi és a Ferrari mindent elkövet majd, hogy egy újabb világbajnoki címmel a német pilóta utolérje a legendás Alain Prostot, aki pazar pályafutása alatt négy vb-aranyat kaszírozott be.