Márer György, New York
Békés egyetértésben

Az amerikai elnökjelöltek második összecsapása az Észak-Karolina állambeli Winston Salem városában, a Wake Forest Egyetem kápolnájában zajlott le, mégpedig ezúttal kényelmesebb körülmények között: most nemcsak Jim Lehrer műsorvezető, hanem a két vitázó is ülhetett.

A második vitaforduló Bush és Gore között. Demokratikus verseny    Fotó: Reuters

Az első erőpróbához hasonlítva mind George W. Bush republikánus, mind Al Gore demokrata jelölt teljes változáson ment keresztül. Az alelnök azzal a céllal jött el, hogy elkerülje azokat a túlzásokat, amelyek miatt az elmúlt héten annyi bírálat érte, míg a texasi kormányzó meg akarta mutatni, mennyire otthonosan mozog a külpolitikában. Az amerikai tévénézők tiszta képet szerettek volna kapni a két jelölt programjáról, de erre még várniuk kell - esetleg a harmadik találkozó alkalmával teljesül majd az óhajuk, mivel ennek a második fordulónak a végén csalódottan kellett felállniuk a készülékek mellől.
Mondhatni, mindenki arra számított, hogy a két ellenlábas heves szócsatákat fog vívni, ezzel szemben a másfél órás közvetítés túlnyomó részében majdhogynem teljes egyetértés uralkodott a két „vitázó” között. Mindketten felszólították például Jasszer Arafat arab vezetőt, hogy állítsa le az erőszakot a Közel-Keleten, ugyancsak egy véleményen voltak a jugoszláv kérdésben és még sok más tárgykörben. Legjobban talán Bush megjegyzése jellemezte a találkozó túlnyomó részét: „Úgy tűnik, hogy valami nagy szeretetünnepet ülünk ma este.”
Jim Lehrer minden mesterkedése csődöt mondott, hogy kicsikarjon valami ellentétes nézetet a két félből, egészen az utolsó húsz percig, azaz az utolsó kérdésig, amikor végre bírálatokra és az ellentétek kidomborítására is sor került. Gore ugyan bocsánatot kért Bushtól, amiért az első találkozáskor egy-két adatot eltúlzott, majd ígéretet tett, hogy ezentúl jobban odafigyel. A texasi kormányzónak azonban ez nem volt elég. Arra a kérdésre, hogy a bocsánatkérés után feledésbe fog-e merülni a dolog, a republikánus jelölt, aki szeret a „nagy egyesítő” szerepében tetszelegni, ezúttal szerepet váltott, és a kérdésre kérdéssel válaszolt: „Ez az emberektől függ, nemde?” A felelet természetesen azt jelenti, hogy ő a kampány végéig életben tartja a kérdést, függetlenül attól, hogy ellenfele milyen töredelmes megbánást tanúsított, és a továbbiakban mennyire óvatosan kerüli majd a hasonló megnyilvánulásokat. Gore egész idő alatt úgy festett, mintha tojáshéjon táncolna, és sok esetben nem használta ki kellőképpen a kínálkozó visszavágási lehetőségeket. Bush ezzel szemben jóval határozottabbnak látszott, mint az elmúlt alkalommal, különösen a külpolitikai kérdések terén, annak ellenére, hogy korábban már elismerte: ez a terület nem tartozik az erősségei közé. Jóllehet az első kérdésnél még kissé bizonytalannak látszott, később egyre magabiztosabb lett, és akár a Közel-Kelet, akár a Balkán vagy Oroszország, esetleg Szomália került szóba, tájékozottnak mutatkozott. Voltak persze kérdések, amelyeket nem válaszolt meg teljesen, avagy éppen mellébeszéléssel kitért előlük, mégis komoly, általános fejlődésről tett tanúbizonyságot.
Gore ezen a második fordulón - sportkifejezéssel élve - nem mutatott jó formát. Tanácsadói valószínűleg abban a hitben ringatták magukat, hogy a vita új, ülő alakzata az alelnök malmára hajtja majd a vizet, különösen a külpolitikai tárgykörökben. Ez tévedés és komoly hiba volt a részükről. A másik baklövésnek nevezhető lépés az volt Gore részéről, hogy talán túlságosan mellre szívta a bírálatokat, és a kelleténél sokkal visszafogottabb volt, ami a nézőkben azt az érzést keltette, mintha határozatlan lenne, és bizonytalankodna a kérdések útvesztőjében. Megadta, illetve elérhetővé tette ellenfele számára azt a fényűzést, hogy elnöki jelenségnek tűnjék.
Ennek megfelelően a gyors felmérések természetesen Bushnak kedveztek. A tévétársaságok közül a CNN 49:36, az ABC 46:30, a CBS 51:48 arányban a republikánus jelöltet hozta ki győztesnek. Egyébiránt az első vitát követően Bush kis mértékben vezetett, de egyes felmérések szerint a két jelölt még mindig fej fej mellett halad. A második tévévita ezt természetesen megváltoztathatja.
A reggeli lapok főcímei lényegre törő értékelést adnak a vitáról. A két elnökjelölt vitája „jobban emlékeztetett arra a helyzetre, amikor két diák próbál átmenni egy szóbeli vizsgán, mint amikor két férfit hosszasan összezárnak egy elnöki kampány szoros, gyakran keserűségekkel teli versenyében” - írja a Chicago Tribune. Az NBC tévécsatorna arról számolt be, hogy „az alelnök ezen az estén stílust váltott, nem egyszerűen a nyakkendője volt más, hanem egész viselkedése”. A CNN elemzője így értékelte a vitaestet: „A szabályok szokatlanok voltak. Vitának nevezték, de láthatóan mindannyian megállapodtak abban, hogy a két vitázó fél nem áll szóba egymással.”
A szokottnál jóval kevesebb a határozott vélemény a jelöltekről. A Harvard Egyetem egyik szakértője úgy nyilatkozott, hogy „a jelek szerint nem mutatkozik általános lelkesedés egyik jelölt iránt sem”. A szavazópolgároknak az a tíz százaléka, amelyik még nem hozta meg döntését arról, kire adja le a voksát, ezúttal sem lett okosabb, ugyanis az egyetértésből és egymás dicséretéből nem derült ki, hogy tulajdonképpen melyik félnek mi a programja, és mit is vall azokról a kérdésekről, amelyek esetleg eldönthetik ennek az elnökválasztásnak a sorsát. Egyébként is hátra van még egy harmadik tévévita, amelyen bármelyik politikus megfordíthatja a kocsi rúdját. Arról nem is beszélve, hogy azt az utolsó találkozót még mindig három hét választja el a nagy naptól, amikor a szavazópolgárok az urnákhoz járulnak, és az bizony még nagy idő.