Vissza a tartalomjegyzékhez


MIÉP: ki fia Attila

Fenyvessy Zoltán MIÉP-es honatya a napokban azon véleményének adott hangot, hogy az elsőfokú bíróságok egyes döntéseiben politikai elfogultság érhető tetten a jobboldal kárára és a bal-, illetve liberális oldal előnyére. A politikus példaként állította többek között Schalkhammer Antal szocialista képviselő fiának, Schalkhammer Attilának bírósági ügyét, akit szerinte egy 384 millió forint értékű - csempészési, illetve adócsalási - ügyben vontak vád alá, de az már három és fél éve „nem mozdul előre”. Fenyvessy szándékos időhúzásnak minősítette az esetet. A jobboldalnak való ilyetén károkozás nyilván nagy szörnyülködést válthatott ki MIÉP-es körökben. Ennél nagyobb sokkot valószínűleg csak magának Schalkhammer Antalnak a nyilatkozata okozhatott bennük, aki így kommentálta a vádakat: „Egyetlen gyermekem van, aki nem fiú, hanem lány, és tanári képesítéssel rendelkezik.” A szocialista képviselő - biztos, ami biztos - azt is hangsúlyozta: sem lányának, sem neki semminemű köztartozása nincs, illetve rokonságában nincs Schalkhammer Attila nevű férfi. (Hetek)