Vissza a tartalomjegyzékhez

Acsai Anikó
Jó hírek a gépiparban

Folytatódott a technológiai szektor mélyrepülése az Egyesült Államok részvénypiacain, mivel a cégek egymás után jelentették be, hogy a tervezettnél kisebb profit várható. A hagyományos szektorok papírjainak jót tett, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed változatlanul hagyta irányadó kamatlábát. Nem így az Európai Központi Bank (EKB), amely viszont váratlanul 25 bázisponttal megemelte irányadó kamatlábát, ebben az évben immár hetedik alkalommal. Elemzők a lépést az infláció megfékezésének szándékával, illetőleg az euró árfolyamának védelmével magyarázzák.
A BUX emelkedése részben a vártnál kedvezőbb fizetési mérlegnek, másrészt viszont az új erőre kapó vegyipari szektor szárnyalásának volt köszönhető. A Borsodchem (BC) a megszokottnál jelentősen nagyobb forgalom mellett emelkedett közel 6 százalékot annak ellenére, hogy egy befolyásos brókerház a korábbi „vételi” ajánlásról „tartásra” minősítette vissza a papírt a menedzsment jövőjével kapcsolatos bizonytalanság miatt. A BC-vel kapcsolatos fontos hír még, hogy a Mitsui-csoport, a TDI-gyár licencadója úgy nyilatkozott, nem vonja vissza a licencet mindaddig, amíg a cég jelenlegi vezetése a helyén marad. A cég közgyűlésére előreláthatólag novemberben kerül sor, addig várhatóan továbbra is az érdeklődés középpontjában marad az ellenséges kivásárlással megtámadott cég papírja. A hét legjobban teljesítő részvényének a TVK bizonyult 13,5 százalékos emelkedésével, úgy tűnik, a cég tulajdonlásáért folytatott harc tovább zajlik a parketten. Jól szerepeltek a gépipar részvényei is: a NABI a CompoBus-tesztek sikeres befejezéséről adott hírt, a Rába szóvivője pedig bejelentette, hogy a cég a Honvédelmi Minisztérium 10 éves járműfejlesztési programjából 50-80 százalékos részt tud kihasítani.