Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Mezítlábasok és társaik

Információink szerint egy nyilvánosságra nem hozott hódmezővásárhelyi közvélemény-kutatás szerint Rap-csák András egykori polgármester támogatottsága még most is 25 százalékos a településen, ami - a települési választások elemzői szerint - azt jelenti, hogy nehéz lesz bárkinek is legyőznie. A városban legalább háromféle áramlatot lehet megkülönböztetni a magukat fideszesnek mondók között.


Kis András és földije. Otthagyta őket a pártjuk    Fotó: MTI

A vidéki Fidesz-tagokat nem igazán érdekli, hogy a párt liberális-e vagy konzervatív - vallja Kis András ügyvédjelölt a múlt hét szombaton feloszlatott hódmezővásárhelyi Fidesz-alapszervezet elnöke. Sokkal inkább zavar bennünket - tette hozzá - a Fidesz párton kívüli és belüli hatalomgyakorlási technikája. A párt országos választmánya szeptember 30-i ülésén szélnek eresztette a hódmezővásárhelyi csoportot, mondván: felelőtlen magatartásukkal alkotmányellenes állapotba taszították a város vezetését. „Ez azt jelenti
- magyarázza a döntést Kis András -, hogy nem akartuk tovább támogatni a városházi botrányairól és különböző ingatlanügyleteiről elhíresült Rapcsák András polgármestert.” A helyi szervezet kapcsolata jónak volt mondható az országos és a megyei vezetéssel - véli Kis András, amit a korábbi elnök, Szabó Attila csopaki ABC-ben produkált futballmutatványa sem tudott megrontani. „Ennek ellenére mi »mezítlábas« Fidesz-tagok soha nem érhettük el a nagy embereket: volt, hogy egy nap nyolcszor kerestük Várhegyi Attilát, és soha nem volt elérhető” - említett egy példát a párton belüli „jó kommunikációra” az exelnök. Egyébként évek óta mint jó párttagok dolgoztak helyi szinten a pártért, eljártak a regionális és országos rendezvényekre.
Még szeptember 30-án bejelentette megalakulását 14 taggal az új helyi Fidesz-csoport. Elnöke a 43 éves Vinnai István, aki a Testnevelési Főiskola labdarúgó szakán végzett. „Csupán szimpatizánsok voltunk, de a Fidesznek eddig egyikünk sem volt a tagja” - vallja be a 98-as választásokon függetlenként indult Vinnai, aki mint elmondta: semmiféle biztatást nem kapott „fölülről”, csupán barátai kérésére vállalta a megtisztelő feladatot.
„Mi támogatjuk Rapcsákot a december 3-i hódmezővásárhelyi önkormányzati választáson, azonban különböző elvárásaink vannak a már másfél éve felfüggesztett polgármesterrel szemben” - jelentette ki az új elnök. Azt kérik tőle: tisztázza magát az őt ért vádak alól, és vonja vissza az elfogultsági indítványt, melyet Csongrád megye összes bírójával szemben nyújtott be.
Rapcsák András azonban ezeknek nem kíván megfelelni. „A cirkuszi bemutatók előtt a bohócok szoktak hangulatot csinálni a népnek. Hát én ehhez a hangulatcsináláshoz hasonlítom Vinnai István feltételeit” - mondta lapunknak Rapcsák András. A Hetek információi szerint a múlt hét végén Hódmezővásárhelyen egy másik, Rapcsákhoz közel álló Fidesz-szervezet is szerette volna bejelenteni megalakulását. Ebben a csoportban azonban az jelentette a gondot, hogy a hat-hét elnökjelölt közül egy sem vállalta a megbízatást. Mire azonban megegyezésre jutottak volna, a Vinnai István-féle alapszervezet már színre lépett.
Közben a feloszlatott csoport bírósághoz fordul, ugyanis úgy érzik, hogy a választmány alapszabály-ellenes módon szüntette meg szervezetüket.
A feloszlatott Fidesz-csoport tagjai a bírósági ítélettől teszik függővé, hogy hol politizáljanak tovább, illetve hogy politizáljanak-e egyáltalán. Ugyanis - tette hozzá Kis András - ha a bíróság jogszerűtlennek mondja ki az eljárást, akkor a választmányi ülésen feloszlatott szervezet továbbra is működik, és a most alakult csoportot kell szélnek ereszteni.
A helyzetet bonyolítja, hogy személyesen Torgyán József kisgazda pártelnök mutatta be pártja polgármester-jelöltjét, Mucsi Imrét, aki egyébként helyettes államtitkár a pártelnök által vezetett minisztériumban.