Hetek - IV. évfolyam, 40. szám, 2000. szeptember 30

„Vonatországban voltunk.” A mondatot a Magyar Vasúttörténeti Parkból, a „Füstiből” visszatérőben hallottam egy ifjú látogató szájából. Nyár óta létezik ez a miniállam, Zugló és Angyalföld határán terül el, nosztalgiavonattal a Nyugatitól negyedórányira. Valamikor a pályaudvar fűtőháza működött itt, a mozdonyokat pályájukra állító két, úgynevezett fordítókorong ebből az időből maradt meg: ezek a jelenlegi gyűjtemény fő látványosságai.

A kis motorvonat (72 éves, máig működő motorral, korabeli külcsínnel és egy gyerekbarát vezetővel) minden órában, közvetlenül a Westend mellől indul a múltba vágyókkal. Kora délután érkezünk, nem is tudjuk, hogy ilyenkor járműparádé, amolyan mozdony-divatbemutató fogadja az utazót. A fordítókorongra ilyenkor egymás után húzzák ki a gőzösöket és más régi, különleges vagonokat: például a gyönyörű, fából készült étkezőkocsit is. Aki közelebbről is megcsodálná a parádé főszereplőit, hátul a fűtőházban megteheti, némelyikre fel is kapaszkodhat. Sőt! Az egyik gőzöst még - némi tandíj fejében - vezetheti is vagy száz métert. Kis segítség kijár persze, erről azonban a névre szóló, utólag átvehető rajzos kis diploma illedelmesen hallgat. Ettől a naptól tehát négyéves kisfiam a Magyar Államvasutak tiszteletbeli mozdonyvezetője.
Az egész létesítményt a kipróbálás számtalan lehetősége teszi valóban izgalmassá: a másik, használaton kívüli fordítókorongon magunkat forgathatjuk; felmászhatunk legalább tíz szabadtéri gőzmozdonyra, és kipróbálhatunk rajtuk minden kallantyút; megismerhetjük a sorompótekerőt; egy külön sínpáron pedig saját kezűleg hajthatjuk a hajtányt, a pályamunkások szállítójárművét. S nem véletlenül vált legendássá a 424-es Cseh Tamás egyik dalában: aki ezt a tekintélyes mozdonymonstrumot fűtötte, az valóban hős lehetett.

A látnivaló temérdek: többek között 70, többnyire ma is működőképes, különböző korú járműmatuzsálem a lóvontatású vonattól az eldugott szárnyvonalak kis kávédarálóján át az expresszvonatok luxuskocsijáig, valamint megannyi vasúttörténeti ritkaság látható az 1913-ban épült Északi Vontatási Főnökség mai területén. Ez a hely egyébként a maga idejében Közép-Európa legnagyobb vontatási telepének számított. Komoly szakmai kiállítást is tanulmányozhatnak a vasúttörténetben elmélyülni vágyók. Lehet ücsörögni a restit imitáló kávézóban, gulyást ebédelni a vasúti kocsiból kialakított étteremben. Ha pedig csemeténk megelégelné a sok vonatosdit, játszótér, sőt játszóház, azaz játszókocsi várja, gyermekfelügyelőkkel. Érdekesség minden korosztály számára akad. Nagy kérdés, hogy a működő terepasztalok (itt ez stílszerűen egy vasúti kocsiban is megtalálható) az unokákat vagy a nagyapákat vonzzák-e jobban.
Vonatországba majd vissza kell jönni máskor is. Azt mondják, a park szolgáltatásait, látnivalóit folyamatosan bővítik, pedig ennek sem láttuk még a felét se. Tiszteletbeli mozdonyvezetőm megtalálja a játszóteret is, ekkor azonban már sietni kell, hat óra előtt indul vissza az utolsó nosztalgiavonat a Nyugatiba. A jegy árában ez benne van, hát csak nem fogjuk ezt a mozdonyfüstös napot holmi buszozással befejezni?! (A 30-as busszal a Keletihez, a 120-assal Újpest-Városközponthoz juthatnánk.) Mi bizony, ahogy jöttünk, olyan komótosan zötyögünk vissza a XXI. századba.
Magyar Vasúttörténeti Park
1142 Budapest, Tatai út 95. Tel.: 428-0180
Nyitvatartási idő: április 1-től október 31-ig hétfő kivételével naponta 10.00-18.00; november 11-től március 31-ig hétfő kivételével naponta10.00-15.00.
Belépőjegyárak: felnőtt 800 Ft, gyermek (4-18) 200 Ft, nyugdíjas 300 Ft, családi (2 felnőtt + 2 gyerek) 1600 Ft.
Megközelítés: különvonattal a Nyugati pu.-ról. Indul: 9.45, 10.45, 11.45, 13.45, 14.45, 15.45, 16.45, vagy 30-as autóbusszal a Keleti pu.-tól a Rokolya utcai megállóig.