Munkatársunktól
Piros-fehér-zöld álomvilág

„Soha ekkora állami támogatást nem kaptak az olimpiára készülő sportolók, mint az elmúlt két évben” - jelentette ki büszkén az olimpia előtt Deutsch Tamás sportminiszter, aki - elmondása szerint - az eredményt már megálmodta, leírta és páncélszekrénybe rejtette a verseny végéig. Ígérete szerint a versenyek végeztével a nyilvánosság előtt fogja elővenni majd, hogy mindenki felmérhesse: mennyire „érzi” a miniszter a magyar sportot.

Mitt Romney, a Salt Lake City-i téli játékok főszervezője. Búcsú Sydneytől     Fotó: Reuters

Amiről nem beszélt: a rendszerváltás óta a politika soha nem „ült” rá annyira sportolóinkra, mint most. Hisz Sydneyben „állomásozik” Orbán Viktor miniszterelnök és az előbb említett sportminiszter, Schmitt Pálról, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökéről pedig éppen a napokban derült ki, hogy a következő választásokon indulni kíván Budapest főpolgármesteri székéért, méghozzá konzervatív színekben. Lapzártánkig a választási kampány elég rosszul haladt. A minisztérium által az egyik leginkább támogatott sportág, a dzsudó teljesen leszerepelt: cselgáncsozóink teljesítménye a nemzetközi megmérettetésen nulla volt, egy árva olimpiai pontot sem sikerült kiharcolniuk.
Összességében a vívók, az úszók, valamint az atléták is jóval gyengébben szerepeltek a vártnál. Az olvasók a lap kézhez vételekor már tudni fogják, hogy a női kézilabdások és férfi vízilabdázóink csalódásaink számát gyarapították-e vagy sem, illetve, hogy kajak-kenusainknak sikerült-e megmenteni a haza becsületét.

Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter kereplővel is támogatja a magyar sportolókat Sydneyben. Bőkezű állami mecénás     Fotó: MTI

Hónapokkal az olimpia előtt, a versenyprogram ismeretében úgy tűnt, hogy a magyar csapat a játékok második felében áll ki győzelemre esélyesebb csapatokkal, így a kancelláriaminisztérium gondos protokollcsapata egyértelműen a játékok utolsó hetét javasolta Orbán Viktor miniszterelnök sydneyi, amúgy hivatalos állami útja számára. Az indulás előtti napon némi elbizonytalanodás volt érzékelhető a gyengébb eredmények nyomán: a Magyar Nemzet értesülése szerint a miniszterelnök jelezte, hogy a közeli gyermekáldás előtt álló feleségétől bármikor érkezhet olyan üzenet, ami miatt azonnal haza kell térnie. Persze azt sem zárta ki, hogy az eredeti elképzelések szerint az olimpiai magyar „aranygéppel” térjen haza. Biztos, ami biztos.
Az indulás előtt jól csengő, píár-ízű nyilatkozatok is elhangzottak egyes sportvezetők szájából. Deutsch szerint a magyar sport egyenesen erősebb a környező országokénál. (Színes Sport, szeptember 14.) Csütörtök este mindez úgy nézett ki: Magyarországot „verte” - háromszor több éremmel - Románia, Ukrajna, valamint Bulgária, míg pár hellyel lemaradva „szorította” Ausztria és Csehország, akiket - ha a téli olimpiákon nyújtott teljesítményüket is figyelembe vesszük - nem biztos, hogy korrekt dolog gyengébbnek minősíteni. Ha evezőseink sem segítenek, akkor immáron mint „píárnemzet” vonulunk be a sporttörténelembe.
Tanulságos, hogy a közszolgálati televízión sugárzott közvetítések összekapcsolódnak két olyan magántulajdonú, a versenytársakhoz képest kifejezetten alacsony példányszámú napilappal is, amelyeket a közéletben egyértelműen Fidesz-érzelműnek tartanak. A Mahir által birtokolt Magyar Nemzet és a Deutsch miniszter testvére által tulajdonolt Színes Sport számára remek marketingfogásnak tekinthető az m1-gyel készített közös olimpiai játék. Jó reklám ez számukra, állami pénzen.
Visszatérve a sportolókra, némely „sikertelen” versenyző, edző vagy éppen szakvezető nyilatkozataiból valamilyen sajátos álomvilág rajzolódik ki. A kudarcot vagy bírói tévedésre - ez a leggyakoribb indok - vagy egyfajta „megmagyarázhatatlan valamire” fogják. Pedig a sport az a terület, ahol a teljesítmény mérhető: a centiméterek, a súlyok, a pofonok, a másodpercek, a gólok és a többi. És éppen ez a szép a sportban: nem elég ha az emberek píár-szöveget, lózungokat mondanak. (Kovács Antal cselgáncsozó „már arra is gondolt kínjában, hogy valamilyen parajelenség okozza bukásait”. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke azután, hogy az aranyesélyes Erdei Zsoltot ellenfele majdnem kiütve legyőzte, így nyilatkozott: „Ukrán bíró vezette a mérkőzést. Én már előre jeleztem, hogy ez nem lesz jó. Korábban azt hittem, japán mérkőzésvezető lesz.”)
Bizonyára az is parajelenség, hogy a magyar csapat legdrágább „tagjának”, a Farm Superville névre keresztelt paripának a lába egy gyógyszernek szánt injekciótól úgy bedagadt, hogy végül az állatorvos nem engedte „fellépni”.
A ló Ausztráliába szállítására tervezett box egyébként 14 millió forintba került (az olimpia előtt még úgy tűnt, tíz és fél millióból is ki lehet hozni a szállítóeszközt, azután kiderült, ennyiért csak olyan box kapható, amibe nem fér be a ló), azonban ezzel még nem ér véget a költségvetés: a karantén, az orvosi felügyelet, a széna és a lóápoló szállásköltsége további másfél millió forintba került. A költségek fényében az „elért” eredményt tekintve - az állat még csak rajthoz sem állt versenyzőjével - kijelenthetjük: Farm Superville-lel rossz lóra tettünk.
Természetfölötti számba megy az is, ahogyan egy-két „professzionális” atléta érvényes kísérlet nélkül esett ki versenyszámából. Érthetetlen, hogy egy dobóatléta miként tud úgy dobni, hogy egyetlen gyakorlata sem lesz érvényes. Nem tehetett viszont csúcstartó futónk, Németh Roland arról, hogy rajthoz sem állhatott Sydneyben: a szakvezetők visszaléptették a 4x100 váltó selej-tezője előtt: mondván pihenjen, a csapat nélküle is továbbjut. Nem jutottak.
Különlegesnek számít az is, ahogy kenusaink némelyike szertefoszlatta éremálmainkat. Zala György az első futam után, - ahonnan nem került be egyenes ágon a döntőbe - még pozitívnak tekintette, hogy a középdöntőben újra evezhet a továbbjutásért. A középdöntőben azután végleg kiesett, ráadásul annyira elfáradt a végére, hogy a cél után nem sokkal öntudatát vesztve a vízbe borult hajójából.
Az ISM 150 olimpiai ponttal számolt a versenyek előtt, s valljuk be, amennyiben tényleg sikeres a csapat, nem sokakat érdekel, mennyi pénzbe került a szereplés. De mi van kudarc esetén? Egy biztos: a kiosztható pénzjutalmakat leszámítva a költségek semennyivel nem csökkennek.
Márpedig a MOB 404 millió forintot fordít az olimpiai részvételre. (Ebben az összegben Orbán Viktor és küldöttsége kinntartózkodása természetesen nem szerepel, ennek költségét az adófizetők pénzéből fedezik. Itt érdemes megemlíteni, hogy a miniszterelnök belpolitikai tanácsadójaként Sydneyben tartózkodik Jakab János is. Akiknek e név elsőre nem mond sokat, segítünk: Jakab korábban Orbán Viktor futball-edzője volt.) A legnagyobb tétel az utazás költsége, mely eléri a 116 millió forintot. A 414 olimpiai formaruha kiskereskedelmi értéke sajtóhírek szerint darabonként 350 ezer forint, ajándékokra és kiadványokra pedig 9 milliót fordítottak. A Vígszínházban rendezett eskütétel közel 8 millió forintba került, az ünnepélyes csapatgyűlés ára - a sportolók részére tartott ökumenikus istentisztelet nélkül - 3,8 millió volt. A sydneyi Magyar Ház és a kinti fogadások további 11 milliót emésztenek fel, hogy csak a legfontosabb tételeket említsük a teljes költségvetésből.
Bár lapzártánkig kudarcosnak minősíthetjük az elért eredményeket, mire a kedves olvasó e sorokat olvassa, még „minden jóra fordulhat”. Kívánjuk, hogy így legyen, és a fényes érmekre emlékezhessünk, ne a súlyos milliókra és az ízléstelen politikai felhangokra.