Vissza a tartalomjegyzékhez

Benke László
Jordánia harcol a terror ellen

Jordániában a katonai bíróság halálra ítélt hat muszlim aktivistát, akik a millenniumi ünnepségek idején merényleteket terveztek jordániai keresztény, illetve zsidó célpontok ellen. A jordán kormány - amely eddig is igyekezett biztosítani, hogy az ország területéről ne intézhessenek terrortámadást izraeli és amerikai célpontok ellen - úgy véli: a merényletek mögött ismételten a hírhedt szaudi terrorista, Oszama bin Laden szervezete áll.

Hamasz-vezetők elfogásával és kitelepítésével Jordánia kormánya újabb határozott lépésre szánta el magát a terrorizmus elleni harcban: kedden egy katonai bíróság hat musz-lim aktivistát kötél általi halálra, további tizenhatot pedig hosszú börtönbüntetésre ítélt, amiért az ezredfordulós ünnepségek idejére merényleteket dolgoztak ki jordániai keresztény és zsidó célpontok ellen. Az ítéletet meghozó Tayel Raqad ezredes döntését azzal indokolta, hogy az elítéltek „határozott szándékot mutattak a terrorcselekmények véghezvitelére”.
Meghiúsult terveik közt a Nébó-hegyre, illetve a Jordán partjára, Jézus megkeresztelésének feltételezett színhelyére látogató turisták elleni merényletek is szerepeltek. A vád szerint a terroristák katonai kiképzése Szíriában, Libanonban és Afganisztánban folyt, ahol fegyvereiket is beszerezhették.
Nem nyert egyértelmű bizonyítást, ám a vád képviselői mégis kitartottak azon álláspontjuk mellett, miszerint a terroristákat az Oszama bin Laden vezette al-Qaeda nevű szervezet támogatta. A hazájából, Szaúd-Arábiából száműzött milliárdost többek között Kenya és Tanzánia amerikai nagykövetségei ellen 1998-ban elkövetett robbantásos merényletekért terheli felelősség, amelyek során több mint kétszázan veszítették életüket, s amelyek miatt az Egyesült Államok ötmillió dollárt ajánlott fel bin Laden kézre kerítőjének. Az ügy kapcsán nyilatkozó hírszerző szolgálatok szintén azon meggyőződésüknek adtak hangot, miszerint a többségükben jordániai állampolgárságú palesztin elítéltek bin Laden hálózatához tartoznak. Úgy vélik: elfogásuk újabb csapást jelent az afganisztáni székhelyű fundamentalista vezér számára, aki immáron két éve nem hajtott végre sikeres akciót.
Jordániai katonai vezetőkön keresztül az amerikai hírszerző szervek a letartóztatottak egyikétől hozzájutottak egy, az afganisztáni táborokban a kiképzések során használatos, hatkötetes kézikönyv CD-ROM változatához is. A könyv ezer oldala minden szükséges információt ismertet, amelyet katonák toborzásához, kézifegyverek kezeléséhez, bombakészítéshez, célszemélyek vagy tömegek meggyilkolásához tudni kell. Az amerikai titkosszolgálatok szóvivői a terrorizmus elleni harchoz szükséges adatok „aranybányájának” nevezték a tulajdonukba került útmutatót, ugyanakkor megjegyezték: az iratokból nyilvánvalóan kiderül, hogy bin Laden szervezete az eddigieknél kifinomultabb módszerekkel tervezi folytatni a harcot.