Hetek-összeállítás
Megszöktek a pokoli szigetről

Két francia újságírónak sikerült megszöknie a Fülöp-szigetek Jolo szigetén túsztartói fogságából. Az Abu Szajjaf muzulmán fegyveres csoport által július elején elrabolt franciák a szabadulásuk utáni első sajtóértekezleten azt állították, hogy az éj leple alatt a zuhogó esőben egyszerűen leléptek őrzőiktől.

Roland Madura, az egyik kiszabadult francia. Az eső besegített    Fotó: Reuters

Az újságírók beszámolója ellentmond a Fülöp-szigetek elnöke, Joseph Estrada által ismertetett eseményeknek, amelyek szerint a manilai kormány hadseregének katonái szabadították ki őket. Azt a túszok is elismerték, hogy szökésüket megkönnyítette a hadsereg akkor már negyedik napja tartó támadása. A fegyveres harc kezdete óta a túsztartók szinte folyton úton voltak, éjszakánként tizenkét-tizennégy órát meneteltek a meredek és keskeny hegyi ösvényeken, nehogy a kormánycsapatok nyomukra bukkanjanak. Az állandó mozgás közben viszont lazult az őrizet. Kedvezett a túszoknak a felhős ég és a zuhogó eső is, hiszen így koromsötét volt, és a menekülők nyomait elmosta a zápor.
Jean-Jacques Le Garrec és Roland Madura, a két kiszabadult túsz, a France-2 tévé munkatársai elmondták még manilai sajtóértekezletükön, hogy először elrejtőztek a dzsungelben, s csak akkor jöttek elő rejtekhelyükről - tízórás várakozás után -, amikor egy hivatalos katonai konvoj haladt a közelükben. A hadsereg egyik teherautóján utaztak be a legközelebbi nagyvárosba, Zamboangába, és onnan repülőgépen mentek tovább Manilába, az ország fővárosába. „Hajnali négykor a zuhogó eső zaja lehetővé tette, hogy hangtalanul távozzunk - mesélte Madura a sajtótájékoztatón a Telegraph jelentése szerint. - Négy éjszaka nem aludtunk, de ha arra kerül a sor, egy hónapig fel sem kelünk” - tette hozzá a francia újságíró.
Madura az AFP-nek adott nyilatkozatában ugyanakkor elmondta, hogy Jolo szigetén nem láttak harcokat, de még csak csatazajt sem hallottak. A hadsereg két bombázó repülőgépet vetett be az Abu Szajjaf csoport ellen, gyalogsággal egyáltalán nem találkoztak. A bombákat vaktában dobják le, a halottak valószínűleg a véletlenszerű bombázások áldozatai. Életükért leginkább az offenzíva megindítása miatt aggódtak, „mivel a bombák bárhol becsapódhattak”. Félelem uralkodik a gerillák között is, akik arra kényszerülnek, hogy szünet nélkül helyet változtassanak. A franciákat egy háromszáz fős egység hurcolta magával a Fülöp-szigeteki túszokkal együtt. Megmenekülésüket annak köszönhetik, hogy egy tisztáson átkelve egy falba ütköztek, és mivel nagyon sötét volt, az elöl haladó lázadók nem tudták szemmel tartani a két franciát. Miután sikerült megszökniük a csoporttól, egész éjszaka rejtőzködtek, mert tudták: ha egy helybeli megtalálja őket, azonnal a lázadók kezére kerülnek váltságdíj egy részének reményében. „Ha futni hagy bennünket, ez egy jolóinak egyet jelent azzal, hogy elpuskáz egymillió dollárt” - mondta Madura, aki szerint valamennyi helybeli támogatja a gerillákat.
A kiszabadult foglyok szerint egyébként nem bántak rosszul velük. „Sok mindent megtettek értünk, vizet hoztak a folyóból, segítettek tüzet gyújtani. Más túszok tapasztalataihoz képest nem volt valami kegyetlen a bánásmód. Nem sajnálom, hogy kipróbáltam, és hasonló helyzetben mindent ugyanígy tennék” - foglalta össze az élményeit Madura.
Estrada elnök a kiszabadult túszokat fogadva kijelentette, hogy a Fülöp-szigeteki hadsereg az összes fogoly kiszabadításáig folytatja az offenzívát. A gerillák még mindig húsz túszt, köztük négy külföldi állampolgárt tartanak fogságban Jolo szigetén a fejenkénti egymillió dolláros váltságdíj reményében. A gerillák ellen indított katonai műveletben négyezren vettek részt, bombázók és helikopterek segítségével, de az eredmények hiánya kiváltotta a nyugati kormányok kritikáját. A kormánytámadás négy meddő napja alatt számos civil áldozatról és sebesültről érkezett hír, a túszokat viszont képtelenek voltak kiszabadítani. A francia, német és dél-afrikai foglyok némelyike április óta van fogságban.