Grüll Tibor
Ősújszentély születése

Az aranykupolás Sziklamecset uralja Jeruzsálem látképét. Az iszlám világ harmadik legfontosabb kegyhelyének számító hatszögletű épületet Omár kalifa emeltette 638-ban. A mecset megközelítőleg azon a helyen áll, ahol valaha a zsidó vallás legszentebb épülete, a jeruzsálemi Szentély magasodott. A Salamon, majd Zorobábel által épített Ház kisebb megszakításokkal ezer éven át szolgálta az Örökkévaló tiszteletét. Azóta, hogy i. sz. 70-ben Titus katonái a földdel tették egyenlővé az épületet, több kísérletet tettek újra felépítésére, ám az erre irányuló törekvések mindannyiszor kudarcba fulladtak. A bibliai próféciákban hívő zsidók és keresztények azonban ma is biztosak abban, hogy a Harmadik Szentély újra felépül.

Légifelvétel a Templom-hegyről. A feliratok a hajdani zsidó szentély feltételezett helyére vonatkozó fő elméleteket jelölik

„A zsidó Jules Verne” - így aposztrofálták kortársai a budapesti születésű Thedor Herzlt, amikor 1896-ban A zsidó állam (Der Judestaat), majd 1903-ban az Ősújország (Altneuland) című, akkoriban valóban utópisztikusan hangzó műveiben világgá kiáltotta nagy álmát: Izrael államot. De ugyanúgy, ahogy Verne jövőbelátó elképzelései a tengeralattjáróról és a holdutazásról valóra váltak, Herzl prófétikus álmait is beteljesítette a történelem. 1948-ban megszületett a modern Izrael. Igaz, mintegy negyedszázados „késéssel” Herzl regényében, az Ősújországban beharangozott időponthoz képest, mivel abban 1923-ra jósolta Erec Jiszraél létrejöttét. Egy évszázad távlatából visszatekintve kijelenthetjük: Herzl igazi prófétaszellem volt. Bár a két főművében felvázolt jövőkép nem minden részletében teljesedett be pontosan - legnagyobb tévedésének az bizonyult, hogy a civilizációt hozó zsidókat az arabok örömmel és szeretettel fogják üdvözölni Palesztinában -, művei ma is számos meglepetéseket tartogatnak azok számára, akik rászánják magukat, hogy elolvassák őket.

Herzl be nem teljesedett álma

Maga Herzl mindössze egyszer járt Jeruzsálemben, 1898-as palesztinai utazása alkalmával. Ami azt illeti, eléggé elkeseredett a látványon, amely az Örök Városban fogadta. A forróság, a tömérdek piszok, a mindenütt szembeötlő nyomor szinte az elviselhetetlenségig fokozta rossz közérzetét. Naplójában mégis a jövőt tervező államférfi lelkesült hangján szólal meg: „Egy régi zsinagóga erkélyéről az áradó napfényben élveztük a kilátást az Olajfák hegyére és az egész legendás tájra. Meggyőződésem, hogy a falakon túl pompás új Jeruzsálemet építhetünk. Az óvárosból, ahol az emlékhelyek vannak, kitiltanám a forgalmat, csak a templomok, közintézmények lennének a régi falak között. A környező dombokon pedig felépülne a kertes, gyönyörű Új Jeruzsálem. Szerető gondoskodással valóságos ékszerdobozt csinálunk Jeruzsálemből…” Herzl Naplójából az is kiderül, hogy sem a keresztény, sem a muzulmán szent helyeket nem látogatta meg, a Sziklamecsetbe azért nem mehetett, mert a rabbik átok terhe alatt megtiltották az oda való belépést.
Öt évvel később írt utópikus regényében, az Ősújországban, Herzl felvázolta az Új Jeruzsálem képét. Ez a nagyszabású látomás valóban megdöbbentő a XXI. század eleji olvasó számára, aki ismeri a mai Jeruzsálem helyzetét. De idézzük magát a művet: „Hatalmas területen, négy utcára nézett a Béke Palotája, ahol az örökbéke hívei s a legkülönbözőbb tudományok képviselői kongresszusaikat tartották. Az óváros valóságos nemzetközi hely volt, ahol minden nép otthonára lelt. (…) Ez a csodálatos intézmény a nemzetközi jótékonyságnak igazi középpontja. Itt fut össze a földkerekség búja-bánata, ami enyhítésre vár. Ha valahol a világon nagy szerencsétlenség történik, tűzvész pusztít vagy áradás rombol, ha valahol éhínség tör ki, vagy járvány dühöng, itt mindig akad segítség. Mert nemcsak a panaszok futnak itt össze a világ minden részéből, de a nemesszívű adományok is. Nemzetközi állandó bizottság ügyel fel arra, hogy a segítség odajusson, ahol szükség van rá, s az adományokat igazságosan osszák szét. De sokszor fordulnak ide támogatásért tudósok, művészek és feltalálók is. A Palota homlokzatára írt betűk szertevilágítanak az egész világon: »Nil humani a me alienum puto«.
Jeruzsálem, Izrael fővárosa, mint „nemzetközi hely”? Az „örökbéke” híveinek központja, akik az Óvárost uraló Békepalotában rendezik kongresszusaikat? S a palota homlokzatán a híres római drámaíró, Terentius szállóigévé vált mondása: „Semmi sem áll tőlem távol, ami emberi”? 1948-ban, 1967-ben, 1980-ban, de még egy-két éve is abszurdnak tűnhetett volna Herzl állítása, ám napjainkban úgy tűnik, senkinek sincs kedve rajta nevetni vagy éppen gúnyolódni. Csakhogy az Óvárosban a Békepalota mellett egy másik, nem kisebb jelentőségű épület is található: „Beteljesült az Idő, s a Templom újra állott. Úgy mint egykor, a történelem kezdetén, ég felé törtek ismét az érc oszlopok Izrael szentélye előtt. Balról Boaznak hívták, a jobboldalit pedig Jachinnak. Az előcsarnokban óriási ércoltár emelkedett, s a víztartó medencék, amiket vastengernek neveztek, úgy voltak lehelyezve, mint Salamon király dicsőséges napjaiban.” Herzl nem árul el sokkal többet a jeruzsálemi Szentélyről, így hát mi is elégedjünk meg azzal, hogy a cionizmus lánglelkű apostola az Új Jeruzsálemről adott látomásában egyértelműen számolt a Harmadik Szentély felépítésével.

Az elveszett frigyláda elveszett lakhelye

Aki egy kicsit is ismeri a Bibliát és az ókori Izrael történetét, az tudja, hogy Salamon király óta Izrael életének középpontjában a jeruzsálemi Szentély állt. (Ennek teljes történetét áttekintettük egy korábbi cikkünkben: Hetek 1999/1. szám, Ahol Isten lakott.) Az i. e. 586-ban elpusztított Első Szentélyt a babilóni fogságból hetven év múltán hazatérő zsidók újra felépítették; majd ezt a Második Szentélyt a római legiók pusztították el i. sz. 70-ben. Azóta, a diaszpóra csaknem kétezer éve alatt a zsidók sohasem feledkeztek el róla: naponta imádkoztak újra felépüléséért, s emlékére házuk bejárata felett egy követ/téglát bevakolatlanul hagytak. S bár azóta Izrael állama megvalósult és Jeruzsálem újra a zsidók fővárosa lett, a Templom építése fél évszázadon át szóba sem kerülhetett. Ennek két igen fontos oka volt - tegyük hozzá: mindeddig. Először is, a Templomhegy (mai arab nevén Harám as-Saríf, azaz „magasztos szentély”) az 1967-es úgynevezett hatnapos háború alatt került csak néhány napra izraeli fennhatóság alá, azt mind a mai napig a Waqf nevű, jordán illetőségű iszlám hatóság felügyeli. Másodsorban, mivel a jeruzsálemi Szentély, és különösen annak legbelsőbb része, a frigyládát tartalmazó Szentek Szentje (debir) az Örökkévaló szent és dicsőséges jelenlétének, a sekínának adott otthont, a zsidók véletlenül sem akarták jelenlétükkel megszentségteleníteni azt. Mivel nem tudjuk, hogy a tizennyolc hektáros Templomtéren pontosan hol állt a Szentek Szentje, a rabbik egész egyszerűen megtiltották, hogy zsidók a Harám területére lépjenek.
A tudósokat azonban kevéssé izgatták a politika és a vallás tilalomfái: ők az elmúlt fél évszázad alatt is buzgón keresték az egykori Szentély nyomait. A kutatások kiindulópontját általában a mindössze 10 x 10 méteres, kocka alakú Szentek Szentjében lévő alapkő (even setija) meghatározása jelentette, amelyen a frigyláda nyugodott. Mivel a Harám közepén magasodó Sziklamecset éppen egy ilyen kőtömb fölé épült, kézenfekvő volt a megoldás: a zsidók Szentélyét az iszlám világ szent helye alatt kell keresni. Erre az elméletre vezethető vissza azoknak a fanatikus zsidó vallási csoportoknak erőszakos fellépése, akik a Templomteret egyszerűen „meg akarták tisztíttani” a mohamedán jelenléttől. (1969-ben az Al-Aksza mecsetet gyújtották fel; 1982-ben pedig az ultraortodox Kach párt akarta felrobbantani a Sziklamecsetet.) A régészek azonban az utóbbi harminc évben olyan elméleteket állítottak fel, amelyek bizonyítása esetén az ilyesfajta radikális megoldásra nincs többé szükség.
1979-ben egy ferences szerzetes, Bellarmino Bagatti állt elő azzal az elgondolással, hogy az eredeti zsidó Szentély nem a mai Sziklamecset helyén, hanem attól délebbre, valahol az Al-Aksza és a Sziklamecset között állhatott. Ezzel egyidőben egy Tel Aviv-i mérnök, Aser Kaufman tette közzé elméletét, mely szerint a Templom a Sziklamecsettől északra található nyílt, beépítetlen térségen feküdt. Az even setija pedig nem a Sziklamecsetben található kőtömb, hanem a „Szellemek kupolája” nevű kis kápolna alatt látható sziklatömb lehetett. Kaufman elmélete hamarosan széles körben népszerűvé vált, hiszen azt számos - irodalmi és régészeti - forrás támasztja alá, s ráadásul lehetővé tenné az Új Szentély felépítését is. Egy további elképzelés szerint, amelyet Slomo Goren főrabbi vall magáénak, a Szentek Szentje a Sziklamecseten kívül, attól nyugatra helyezkedett el. Goren a hatnapos háború alatt végzett a helyszínen méréseket, elméletének közzétételekor ezekre hivatkozott. Erre a megoldásra hajlik a Templomhegy Hívei nevű mozgalom is. A hivatalos izraeli régészeti álláspont azonban továbbra is hajthatatlan: szerintük mind az Első, mind a Második Templom pontosan a mostani Sziklamecset helyén állt: „Bátran állíthatom, hogy a Templom pontosan ott állt, ahol ma a Sziklamecset látható a Templomhegyen. Szeretném kimondottan és világosan hangsúlyozni, hogy hitünk szerint a mecset alatti szikla pontosan a Szentek Szentjének valamikori helye” - nyiltakozta Dan Bahat régész egy 1991-es interjújában. Egyelőre azonban Dan Bahat is csak „saját hitére” tud apellálni a kérdésben, mivel ásatási eredményekre ő sem támaszkodhat. A mai napig sem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy a Sziklamecset az égőáldozati oltár, vagy a Szentek Szentje helyén épült-e fel. A kérdésre egyrészt a Templomtér körül (a zsidó negyedben) ma is zajló ásatások, másrészt a Nyugati fal alagútjában radar- és lézerberendezésekkel végzett kutatások, harmadrészt műholdas technikával (molekuláris frekvencia generálásával, amely a föld alatti dolgokat is látható teszi) végzett felderítések adhatják meg a végleges választ. A lényeg azonban az: Szentély egykori fekvésének kérdésére ma már nem csak egyetlen válasz adható.

A világbéke alapköve?

Titokban felvett kép a templomhegyi építkezésekről

Az utóbbi néhány évben a jeruzsálemi Templomhegy kérdése a szemünk láttára vált bizonyos fanatikusnak bélyegzett vallási csoportok „belügyéből” fontos világpolitikai tényezővé. A 90-es évek elején még Izraelen belül is csak egy szűk kisebbséget érdekelt a Harmadik Szentély felépítésének lehetősége és nagyjából mindenki egyetértett azzal, hogy a Templomhegyen - legalábbis vallási célból - semmi keresnivalójuk nincs a zsidóknak. Azután lassan-lassan olvadni kezdett a jég. 1995-ben már a jesivák hallgatóit is felvitték a Hegyre, hogy a rabbik megmutogassák nekik az épületeket, s a hegy szélén lévő oszlopcsarnokokban csendesen imádkozzanak. A közelmúltban jött létre a Szent Hely Mozgalmak Egyesült Szervezete, Hillel Weiss, a Bar Ilan Egyetem professzora vezetésével. Weiss és társai aláírásgyűjtő mozgalomba kezdtek annak érdekében, hogy változtassák meg azt a tövényt, mely szerint a zsidók vallási okokból nem mehetnek fel a Templomhegyre.
Az izraeliek közében egyre népszerűbb a Harmadik Templom felépítésének gondolata is, különösen mióta kiderült, hogy az elmúlt évben a Templomhegyet kezelő Waqf szervezet óvatos becslések szerint is 6000 tonna földet dózerolt ki a Templomhegyből, felmérhetetlen és helyreállíthatatlan pusztulást okozva ezzel a régészeti rétegekben. Az elmúlt hónapok történései pedig arról szóltak, hogy az eddig a Templomhegyen zsidó jelenlétről hallani sem akaró iszlám vélemények is hajlanak a kompromisszumra. Mint arról lapunk már beszámolt, a Ramallah közelében levő Dir Qadis település sejkje, Abu Sallah, valamint a tékoai telepesek rabbija, Menahem Fruman közös rendezési tervet terjesztett elő idén júniusban egy brazíliai konferencián. „Az általános nézet szerint a mecset [ti. a Sziklamecset] a szentség miatt tiltás alá eső területen kívül épült, amely a zsidó jog szerint, körülvette a Szentélyt. Ilyenformán az a tény, hogy a muszlimok az Al Aksza-mecsetben imádkoznak, nem mond ellent a zsidó vallási elveknek.” A rabbi és a sejk kifejezték meggyőződésüket, hogy ily módon az „alapkő [ti. a Szentély alapköve], amely köré a világ épült, az izraeliek és palesztinok közötti béke alapkövévé válhat.”
Úgy tűnik, az eddig minden „vallásinak” minősített kérdéstől mereven elzárkózó politikusok is keresik az ügyben a megoldást, amely egyre inkább a nemzetközi ellenőrzés felé mozdul el. Ahmed Korei, közismertebb nevén Abu Ala, a Palesztin Törvényhozási Tanács elnöke - sokak szerint Arafat legesélyesebb utódja -, a strasbourgi Európa Parlament szeptemberi ülésén így nyilatkozott: „Ki kell jelentenem, hogy Jeruzsálem mindkét része, kelet és nyugat egyaránt az egységes, nemzetközi Jeruzsálem részévé kell hogy váljon. Jeruzsálem nem csak Izrael vagy Palesztina fővárosa, hanem az egész világé.” A legfrissebb hírek szerint Ehud Barak izraeli miniszterelnök a 2000. szeptember 19-én tartott kormányülésen elvetette a Templomhegy feletti teljes iszlám ellenőrzés gondolatát, belügyminisztere, Josszi Beilin, a Jerusalem Postnak adott interjújában pedig arról beszélt, hogy fel kellene újítani az 1995-ös Beilin-Abu Mazen-tervet, amelynek lényege, hogy a Templomhegy a szent helyeknek kijáró területenkívüliséget élvezne. Terve szerint - nyilatkozta Beilin - „a hegynek egy a követségekéhez hasonló jogi státuszba kellene kerülnie”. Egy nappal később, tették közzé a hírügynökségek azt a közös amerikai-francia tervet, amelynek értelmében a Templomhegyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának felügyelete alá helyeznék. Hogy végül is milyen döntés születik az ügyben, az még a jövő titka. Mindenesetre a Templomhegy feletti iszlám hegemónia sokáig áttörhetetlennek tűnő betonfala az izraeli és nemzetközi nyomás hatása alatt egyre inkább repedezni látszik.
(A szerző történész)