Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IV. évfolyam, 39. szám, 2000. szeptember 23

Belpolitika

Hazafi Zsolt
Mindig vitatkozós párt voltunk


Ideiglenes szálláshelyen a kilakoltatott roma családok
Tovább a cikkhez >>>

Földvári Katalin
Kistérségi menedzserek nagy pénzért

Tolna megyében több településen úgy érzik, hogy felülről aparatcsikokat ültettek a testületük nyakára. A napokban kezdték meg ugyanis munkájukat a Miniszterelnöki Hivatal által kinevezett kistérségi menedzserek, akik több helyütt képzett szakembereket váltottak fel - ötszörös fizetésért, szakirányú képzettség nélkül.


Hetek-összeállítás
Bűnösnek megszavazva

Ellenzéki képviselők szerint azért akarják a Fidesz egyes képviselői „lezárni” az olajügyeket, mert olyan személyek neve is felmerült, akik a két legnagyobb kormánypárt olajügyekkel való esetleges kapcsolatát sejtetik. Ha megszűnne az Olajbizottság, megszűnne a bizottság által nyújtott nyilvánosság is, így a kínos ügyeket a politikai élet perifériáján lehetne tartani.


Munkatársunktól
Karanténban az újfasiszták

Feltehetőleg a Nemzetbiztonsági Hivatal hiúsította meg a nemzetközi Blood & Honour (B&H - Vér és Becsület) nevű neonáci csoport magyar társszervezete által a múlt hét végére szervezett szekszárdi skinhead koncertet. Az 1998-ban alakult B&H Hungáriának ez nem az első hasonló jellegű rendezvénye lett volna: egyebek mellett például rendeztek már militáns jellegű nyári táborokat is. Kétéves tevékenységük „eredményeként” a csoportot az NBH-évkönyv a legjelentősebb és legveszélyesebb újfasiszta szervezetként tünteti fel. A Vér és Becsület mozgalom egyébként más európai országokban is igen népszerű. Németországban például alkotmányellenes cselekmények miatt a napokban tiltották be ottani szervezetüket.


Szobota István
Mindenki költségvetése

Befektetés az új évezredbe címmel megjelent a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) legújabb kiadványa, amely hasonlóan a májusban terített millenniumi füzetecskéhez, ugyancsak 3 millió 800 ezer példányban jut el a címzettekhez: a magyar polgárokhoz. A költségvetési kuliszszák mögé nekünk, laikusoknak is bepillantást engedő - a korábbinál kétszerte vaskosabb, közel 50 oldalas - adattár igencsak vegyes politikai fogadtatásra talált.


Fókusz

Hack Péter
Polgári osztályharc

„Bástya elvtárs, kérem, ez az ítélet” - mondta meglepetten a koncepciós perben tanúzásra felkért Pelikán Bacsó Péter Tanú című filmjében, amikor Bástya elvtárs a per előtt át akarta adni neki tanúvallomását. Ez a nyolcvanas években a mozinézők között már nevetést kiváltó jelenet elevenedik meg napjainkban a Parlament falai között, immár komoly formában. Történt ugyanis, hogy az egyre bonyolultabbá váló olajügyek gordiuszi csomójának átvágására a Fidesz képviselői jogállamban elképzelhetetlen, az ötvenes évek népbírósági koncepciós pereit idéző megoldást választottak. Olyan határozat vita nélküli elfogadtatást akarják a Házon keresztülerőltetni, amely tévedések, csúsztatások, valótlan állítások, sőt hazugságok sorozatán át huszonegy oldalban kívánja megállapítani az előző kormány tagjainak „felelősségét” az olajügyekben.


Ruff Tibor
Ármány és valóság

A kormány a hírek szerint október elején kívánja a parlament elé terjeszteni a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt módosítani kívánó törvényjavaslatát. Alkotmányerejű törvényről lévén szó, elfogadásához a parlamentben kétharmados többségre lenne szükség.


Gazdaság

Acsai Anikó
Mol TVK BorsodChem: ki kit vesz meg

Folytatódó olajár-emelkedés és dollárerősödés, a tőzsdéken pedig ereszkedő árfolyamok jellemezték az elmúlt hét tőkepiaci eseményeit. Amerikában újra emelkedésnek indult a 30 éves államkötvény hozama, 2,3 százalékkal magasabb hozamon lehetett pénzt befektetni, mint egy héttel ezelőtt. Ennek nem örültek a részvénypiacok, a Nasdaq stagnálása mellett a Dow Jones 4,4, az S&P 500 2,3 százalékkal ereszkedett lejjebb. Ennél meredekebben, Frankfurtban 5,7, Párizsban 5 százalékkal zártak alacsonyabban az indexek előző heti záróértéküknél. Követte a nemzetközi trendet a felfüggesztések miatt csonka BUX index is, 8103 pontos záróértéke 4,5 százalékos csökkenést mutat.


Munkatársunktól
Csődhullám a törvény miatt

Torgyán szerint robbanásszerűen fejlődött az agrárexport, amely 9,8 százalékkal nőtt, és augusztusban elérte a tavalyi egész évit. A miniszter sikernek nevezte az aszály elleni harcot is, mint mondta: a szomszédos országokban kiégette a termést, csak nálunk nem tarolt. A költségvetési és pénzügyi bizottság előtt az agrárminiszter elmondta: az agrárium nemzetmegtartó ereje a kistelepülésekben van, s mivel ezt bizonyos erők el akarják sorvasztani, ezért a kormánynak kiemelten kell foglalkozni a vidék fejlesztésével.


Munkatársunktól
Szorongatott vegyipar

Példátlan eset történt a héten a Budapesti Értéktőzsdén: három, nagy tőkeerejű cég, a TVK, a BorsodChem és a Mol részvényjegyzését - saját kérésükre - három napra felfüggesztették, sőt péntekre is kiterjesztették anélkül, hogy magyarázattal szolgáltak volna a közvéleménynek. Nélkülük gyakorlatilag érdektelenné vált a tőzsdei kereskedés. Az elemzők tudni vélik, hogy a dolgok hátterében a magyar vegyipari vertikumot érintő „orosz veszély” állhat.


Szűcs Emese
Nem várható áremelés az építőanyag-iparban

Az építőanyagárak idei alakulásáról elmondható, hogy az emelkedések végig az infláció mértéke alatt maradtak - tudtuk meg Székely Lászlótól, a Gazdasági Minisztérium építőanyag-iparral foglalkozó főszaktanácsadójától. A megkérdezett építőanyag-kereskedő cégekről elmondható, hogy az áraikat év elején nem a kormány által optimistán előre jelzett 6 százalékhoz igazították, hanem 9-10 százalékos várható inflációval kalkuláltak, és ez nagyjából most meg is felel a valóságnak. Így infláció tekintetében többségüknek nincs szüksége az év második felében az árakat újra korrigálni. Ellenben az energiaárak folyamatos emelése miatt még drágulhatnak idén az építőipari termékek.


Birovecz Eszter
Uniós húzd ki ereszd be

Ha mégsem lesz 2005-ben EU-csatlakozás, új stratégiát kell kialakítanunk, mert ekkorra kifullad a gazdasági növekedés, megcsappan a tőkebeáramlás. Ez nem véletlen, hiszen a rendszerváltás utáni években a költségvetés, a gazdasági fejlesztés minden tekintetben az évezred első éveire, a csatlakozásra exponál - mondta lapunknak Kiss Judit, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének uniós csatlakozással foglalkozó kutatója.


Jól sűrített kínálat
Tovább a cikkhez >>>

Elégedetlenek a fuvarozók
Tovább a cikkhez >>>

Felújítják az M7-est
Tovább a cikkhez >>>

Környezetvédő aktivisták Prágában
Tovább a cikkhez >>>

Nyugdíjemelés
Tovább a cikkhez >>>

Háttér

Laudancsek Katalin
Milliomosok titkai

Milliomosból sincs két egyforma - állítja a Kommerszant című orosz hetilap munkatársa, Anna Fenyko, akinek összeállításából az is kiderül: minden hetedik amerikai magyar bevándorló egy generáción belül dollármilliomos lesz.


Csereklyei Márta
Egy topmenedzser tragédiája

Hiába a milliók által irigykedve szemlélt mintakarrier, a közéleti siker, egy válás lavinaként indította el a tragédiák sorozatát Les Franklin, az IBM egyik vezetőjének családjában. Franklin, aki az óriáscég coloradói ágazatának igazgatója volt, kivételesen sikeres karriert tudhat magáénak. Kemény munkával sikerült megvalósítania élete nagy álmát: nemcsak kimászott a szegénységből, de busás vagyonra is szert tett. A fekete csúcsmenedzser korábban a kongresszusi választásokon is indult. A megrázó történetet a Time magazin dolgozta fel.


Szlazsánszky Ferenc
Ki árulta el a rendszerváltást

„Az SZDSZ a legkommunista-ellenesebb pártból lett a kommunisták partnere” - nyilatkozta múlt heti számunkban az 1994-98 közötti MSZP-SZDSZ koalícióra utalva Kónya Imre, az MDF-kormány belügyminisztere. Jelenlegi kormánypárti poltikusok a „rendszerváltás árulója” kifejezést használták és használják a szabaddemokratákat illetően. Elemzők szerint a fenti kijelentések már a 2002-es választási kampány részét képezik, céljuk az SZDSZ politikai megsemmisítése. Lapunknak nyilatkozó szabaddemokrata politikusok nem osztják azt a véleményt, mely szerint a „kommunistázás” ütőkártya volna ellenük a Fidesz kezében, a rendszerváltás elárulását pedig politológiai alapon is cáfolják.


Somorjai László
A lőrék kivonultak a piacról

A jövedéki adó augusztusi bevezetése és az első „jövedéki szüret” során a gyakorlatban most szembesülnek először a szőlősgazdák a jövedéki törvény hatásával. Mint az várható volt - országos szinten - vegyes tapasztalatokkal.


Hit és értékek

Grüll Tibor
Ősújszentély születése
Tovább a cikkhez >>>

Interjú

Zenész vagyok, nem trófea


Hazafi Zsolt, Morvay Péter
Negédesség és kegyetlenség

A világ egyik legmagasabb szinten fogyasztó társadalma a japán, ugyanakkor az egyik legvallástalanabb is, miközben a többnyire monogám házasságban élő japán férfiak magánéletüket általában a családi kereteken kívül élik meg - állítja Vágvölgyi B. András újságíró, a Magyar Narancs volt főszerkesztője, akinek a közeljövőben jelenik meg Tokyo Underground című könyve az Új Mandátum kiadó gondozásában.


Külpolitika

Szikora Márton
Tartanak a beolvadástól

Népszavazásra készül Dánia a jövő héten. A tét: csatlakozzon-e az ország az Európai Monetáris Unióhoz, és ezzel azok táborához, akik 2002-től teljesen lemondanak saját nemzeti valutájukról. A közvélemény-kutatók szerint az euró dániai bevezetésének egyelőre több az ellenzője, mint a támogatója. Egy esetleges elutasítás bátorítást jelenthet az egységes európai valután kívül álló Svédországnak és Nagy-Britanniának is a példa követésére.


Hetek-összeállítás
Armageddon-aszteroidák

Katasztrofális meteorütközések elhárítására alkalmas tervet dolgoztak ki brit tudósok a közelmúltban. A kutatók azzal a felhívással fordultak a brit kormányhoz, hogy hozzon létre egy korai riasztórendszert, amellyel a jövőben meg lehetne akadályozni a Földnek egy nagyobb méretű aszteroidával való összeütközését. A tét nem kicsi, hiszen egyesek szerint hasonló karambol okozta annak idején a dinoszauruszok kipusztulását. A világsajtóban csak „Armageddon-aszteroidáknak” nevezett, tömeges pusztulást okozó égi vendégek mindössze néhány millió évenként kerülnek a Föld közelébe, ám az egy-egy város eltörlésére alkalmas méretűek akár néhány száz évenként is megfordulhatnak felénk.


Hetek-összeállítás
Domonkosok vitája az elnökkel

A horvát köztársasági elnök szerint a horvátországi domonkos rendiek vezetőinek a lélek kérdéseivel, nem pedig politikai értékelésekkel és politikai leckéztetéssel kellene foglalkozniuk. A héten kirobbant vita újra felszínre hozta a horvát katolikus egyház egyes vezetőinek a második világháborús usztasa államhoz fűződő kapcsolatait és a náci bűnösöknek a hírhedt „patkányjáratokon” keresztül vatikáni közreműködéssel történt kimentésében játszott szerepét.


Hetek-összeállítás
Médiacár pisztolycső előtt

Vlagyimir Guszinszkij orosz médiamágnás saját szavai szerint kényszer hatására, „pisztolycső előtt” írta alá a megállapodást a magyarországi befektetései nyomán a hírekben itthon is sokat szereplő Gazprommal a Média-Moszt sajtóholding eladásáról. Guszinszkij sajtóbirodalma ellen már tavasszal indult összehangolt támadás; a sajtómágnást őrizetbe is vették, s csak hosszas huzavona után engedélyezték, hogy külföldre távozzon. Az orosz-izraeli üzletember tulajdonában van az NTV és a TNT tévécsatorna, az Eho Moszkvi rádióállomás, valamint több napi- és hetilap is.


Hazaárulással vádolják Blairt

Brit tiltakozók egy csoportja hazaárulással vádolja Tony Blair miniszterelnököt. Az elégedetlenek így kívánják felhívni a figyelmet arra a fenyegetésre, amelyet a közelgő nizzai európai uniós csúcs jelent a brit szuverenitásra - írja a londoni Daily Telegraph.


Mondovics L. Gábor, Szűcs Csaba Szabadka
Győzhet-e az ellenzék

Célegyenesbe fordultak a jugoszláviai elnökválasztás jelöltjei lapzártánk után, vasárnap az is eldől, ki futott a legjobban. Igazából már csak ketten vannak versenyben Szlobodan Milosevics jelenlegi elnök és az ellenzék többsége által támogatott alkotmányjogász, Vojiszlav Kosztunica. Az erőviszonyokat jól jellemzi, hogy az ellenzéknek több mint egymillió szavazattal kell győznie, hogy biztos sikert könyvelhessen el.


Hetek-összeállítás
Megszöktek a pokoli szigetről

Két francia újságírónak sikerült megszöknie a Fülöp-szigetek Jolo szigetén túsztartói fogságából. Az Abu Szajjaf muzulmán fegyveres csoport által július elején elrabolt franciák a szabadulásuk utáni első sajtóértekezleten azt állították, hogy az éj leple alatt a zuhogó esőben egyszerűen leléptek őrzőiktől.


Benke László
Jordánia harcol a terror ellen

Jordániában a katonai bíróság halálra ítélt hat muszlim aktivistát, akik a millenniumi ünnepségek idején merényleteket terveztek jordániai keresztény, illetve zsidó célpontok ellen. A jordán kormány - amely eddig is igyekezett biztosítani, hogy az ország területéről ne intézhessenek terrortámadást izraeli és amerikai célpontok ellen - úgy véli: a merényletek mögött ismételten a hírhedt szaudi terrorista, Oszama bin Laden szervezete áll.


Sport

Vagyim Arisztov
Leszorulnak a dobogóról

Kellemetlen meglepetést hozott az olimpia első hete Oroszország számára: válogatottja az aranyérmek számát tekintve csak a hetedik. Nemcsak az amerikaiak és ausztrálok előzik meg, hanem még a parányi Hollandia is. Pedig valamikor éppen a Szovjetunió és az USA között zajlott a legnagyobb csata a tekintetben, kinek van a legtöbb első helyezettje, ami nem is egyszer ez előbbi javára dőlt el. Most viszont az oroszok részéről inkább olyasféléket lehet hallani, hogy „nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos”.


Kovács Ágnes hajrája
Tovább a cikkhez >>>

Munkatársunktól
Aranyos második hely
Tovább a cikkhez >>>

Kellemes meglepetések
Tovább a cikkhez >>>

Hortobágyi Péter
A férfiak elszúrták

A vívás 1896 óta szerepel az olimpia programján, és nyugodtan nevezhetjük egyik olimpiai sikersportágunknak. Sydney előtt megszerzett érmeink mennyisége tekintélyesnek mondható: 32 arany, 20 ezüst, 25 bronz. A vívóesemények a millenniumi olimpia első kilenc napján kaptak helyet, melyeken 12 magyar versenyző vett részt.


Ránk nem nézhetnek ferde szemmel

Az asztalitenisz fiatal olimpiai sportág, hiszen érmet először a 1988-as szöuli olimpián osztottak. Akkor legendás asztaliteniszezőnk - a még ma, 47 évesen is aktív - Klampár Tibor a legjobb négy közé jutott. Ez minden versenyen érmet jelentett, az olimpián azonban a bronzért is játszani kellett. Tibi kikapott, és a hőn áhított bronzot nem sikerült a vitrinbe tenni. Most örülnénk, ha egyáltalán lenne férfi indulónk, hiszen féloldalas a magyar asztalitenisz, csak női vonalon vannak eredményeink. Hárman jutottak ki Sydneybe: Bátorfi Csilla, Molnár Zita és Tóth Krisztina.


Sebestyén István
Nyitottak még a kapuk

Két győzelemmel és egy vereséggel női kézilabdázóink is megkezdték menetelésüket az olimpián. A remények és elvárások szerint a mieinknek mindenféleképp érmet kellene szerezniük. Ez már csak azért is örvendetes lenne, mivel a legutóbbi vb-n úgy lettünk ötödikek, hogy csak egy ízben kaptunk ki, akkor is a házigazda norvégoktól. Lányaink szerint, ha a szerencse most jobban melléjük állna, megmutatnák, mi is az a magyar virtus.


Szabadidő

Kapsza Ágnes
Vásárolnék szélcsöndet

„Ha az egész feje viszket, a vasárnap az ön szerencsenapja, (…) ha csak a bal arca, akkor ne menjen sehova. - Ismeri a Bibliát? - Nem érek rá, most levelet írok. - Majd az megmenti… - Vásárolnék… kültéri-beltéri… szélcsöndet… - Ma több ezer ember elrepült… - Ma már az sem mindegy, hogy az útról honnan csúszik le az ember. Frontok jönnek-mennek fölöttünk… - Felfúj, bevon, karjával változó intenzitással szorít… - Nem több, mint egy emberi hang. Emberi szemnek láthatatlan… Csak egy ütést érezni…”


Sz. Abonyi Orsolya
Színvonalas pihenés belföldön

Hála a gombamód szaporodó sokcsillagos panzióknak, hoteleknek, egyre több lehetőség kínálkozik hazánkban a kulturált és színvonalas pihenésre. A szálláshelyek nagy része egész évben igénybe vehető, így az őszi időszak akár fő szezonja is lehet a belföldi pihenéseknek. Természetesen nemcsak a pihenőidőt, de a munkával töltött órákat is át lehet helyezni e kellemes helyszínekre: konferenciákat, tárgyalásokat, munkamegbeszéléseket is magas színvonalon és jól felszerelve bonyolítanak.


Bárdos Róbert
A bevetés szabályai

Mindenkinek ismerősek az olyan dilemmás helyzetek, amikor lehetetlen minden szempontból megfelelő döntést hozni. Különösen igaz ez akkor, amikor a hivatalos elvárás ütközik az erkölcsi megfontolásokkal. Az effajta felelősség boncolására kiváló terepül szolgál a katonaság. Örök kérdés: mi az, ami még megengedhető egy háborús szituációban, amikor sokszor csak egyetlen cél válik fontossá; nevezetesen megmenteni egy vagy több életet, akár mások (sokak) élete árán is.


Színes

DUMA PLÁZA

Senki sem tud hazafi lenni üres gyomorral. (W. Cowper Brann)


Nagyméretű élettér
Tovább a cikkhez >>>

Ha taxi, akkor Yahoo
Tovább a cikkhez >>>

Gyilkos benzinárak
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Cecil a legszebb hangú kutya
Tovább a cikkhez >>>

A sertésfarmer temploma
Tovább a cikkhez >>>

Címerállat az étlapon
Tovább a cikkhez >>>