Vissza a tartalomjegyzékhez

Hortobágyi Péter
Olaszország sírva vigadt

Michael Schumacher nyert a Ferrari hazai pályáján, legnagyobb riválisa Mika Häkkinen előtt, életben tartva világbajnoki álmait. A győzelem fényét azonban elhomályosította, hogy az első kör második sikánjánál súlyos baleset történt. Egy elszabadult kerék eltalálta a 30 éves Paolo Gislimberti tűzoltót, és sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét a gyors orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni.


Egy kicsit elszálltak    Fotó: Reuters

A monzai pálya egyik legveszélyesebbnek tartott kanyarját, a célegyenes utáni lassítót az idei futamra átépítették - mint utóbb kiderült nem csak azt kellett volna. A rajt után az új kanyarban csak egy kisebb koccanás volt, ami Irvine kiesését okozta. A pilóták a második lassító felé érkezve talán a szokásosnál is hevesebben próbáltak 330 km/h sebességnél minél jobb pozícióhoz jutni. Az élen autózó Michael Schumacher, Häkkinen, Coulthard hármas mögött Barrichello csatázott a két Jordan-pilótával, Frentzennel és Trullival. A kanyar előtti fékezéskor Frentzen hátulról meglökte Barrichellót, ennek következtében az irányíthatatlan Jordan nekiment Trullinak (ekkor szabadult el a halált okozó kerék), miközben Barrichello autója magával rántotta Coulthard McLarenjét a kavicságyba. Megdöbbentő látványt nyújtott a négy roncs, de még nem volt vége! Szaltózva érkezett De la Rosa, aki Herbert hátsó kerekén felpattanva indult légi útra. Mindössze fél méteren múlt, hogy az Arrows nem Barrichellóra zuhant.
Első körben heten estek ki, köztük olyanok, akik eséllyel pályáztak akár az első hely megszerzésére is. Bejött a biztonsági autó, és csak a 12. kör után engedte útjára a mezőnyt. Schumacher végig magabiztosan irányítva Ferrariját utasította maga mögé a megfogyatkozott mezőnyt, amelyben Zonta és Verstappen több látványos előzéssel szórakoztatta a publikumot. A kockás zászló M. Schumacher, Häkkinen, Ralf Schumacher, Verstappen, Wurz, Zonta sorrendben vetett véget az idei 14. futamnak.
A Ferrari-remény valóra vált. Az ünneplő szurkolók vörös áradata ellepte a pódium előtti részt, a dobogón vidám és felszabadult pilótákat láthattunk. Egy perc elteltével a hangulat nem várt fordulatot vett, mivel a szokásos futam utáni interjú során a riporter azon kérdésére, hogy: „Ez a 41. győzelme, amellyel utolérte Sennát. Mit jelent ez Önnek?” Michael csak azt tudta mondani, hogy: „Sokat!” - és heves zokogásban tört ki, majd Mika jelezte, hogy inkább ő is szünetet kér: „Folytassa Ralf!” Ralf nyilatkozás közben is aggódó szemekkel figyelte bátyját, akin szemmel láthatóan kijött az elmúlt hetek és a verseny nyomasztó feszültsége.
A leendő világbajnok kilétével kapcsolatban tisztult a kép. Barrichello matematikai esélyét is elvesztette, de Coulthard 19 pontos hátránya is behozhatatlannak tűnik a még hátralévő három futamon. A skót, úgy látszik, idén is csak a finn világbajnoki címében tud segédkezni. A párviadallá szűkült versenyben Häkkinen két ponttal előzi meg Schumachert, és ebből egyet meg is kell őriznie, ha harmadszor is világbajnok akar lenni, mert pontazonosság esetén a több győzelem dönt, és ebben a német jobban áll.
A pályák és autók biztonságosabbá tételével hosszú évek óta foglalkoznak szakemberek, de ezek a módosítások elsősorban a versenyzők biztonságát szolgálták. Ez a véletlen számlájára írható baleset azonban felhívja a figyelmet a verseny lebonyolításához nélkülözhetetlen kiszolgáló személyzet védtelenségére.