Vissza a tartalomjegyzékhez

Eperjesi Ildikó
Iszlám újjászületés

A világ népességének mintegy egyötödét kitevő muzulmán lakosság Samuel P. Huntington amerikai szociológus megfogalmazása szerint az „iszlám újjászületés” kiterjedését éli meg. Európában húszmillió muszlim él - Oroszország területeit nem számítva. A megújhodási mozgalom - amelynek mintegy 200, a mérsékelt irányzathoz tartozó képviselője az elmúlt hétvégén Budapesten tartott nemzetközi tanácskozást - széles szellemi, kulturális, társadalmi és politikai bázist tudhat maga mögött, anyagi alapját pedig a világ kőolaj készleteinek hetven százaléka fölötti uralom biztosítja. Az iszlám fundamentalizmus, az iszlám politikai mozgalma a nyugati társadalommal szembeni egyik legnagyobb kihívás, különösen annak radikális csoportosulásai. A CIA előrejelzése szerint a szélsőségesek fokozni fogják terrorista akcióikat világszerte, és robbantások, merényletek sorozata várható az elmúlt években elszenvedett vereségekre adott véres válaszként.


Pakisztán muszlim tüntetők dzsihádot sürgetnek. Jelképük Osama bin Laden     Fotó: Reuters

„Az iszlám a megoldás!” - hangoztatják a vallási megújhodási mozgalom hívei, akik számára az iszlám minden identitás, értelem, legitimitás, fejlődés, hatalom és remény forrása. A mohamedán országokban világszerte növekvő hangsúlyt kap a vallási gyakorlat: az emberek rendszeresen járnak a mecsetbe, imádkoznak, böjtölnek. Nagyobb a szerepe a hagyományos értékrendnek, öltözködésnek és egyre több az iszlám irányultságú kormányzat, szervezet, oktatási intézmény is. A kormányok és ellenzékek egyaránt az iszlámhoz fordulnak tekintélyük növelése érdekében. Európát tekintve Boszniában az iszlám meghatározó a politikai életben, Nyugat-Európában pedig mind több a muzulmán bevándorló. Jó részük Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban talál új hazára, és lesz rögtön az előítéletek és atrocitások célpontja. A kirekesztésre és a megélhetési problémákra válaszul a nyugat-európai iszlám fiatalok a vallási fundamentalizmusban keresik a megoldást.
Elemzők szerint az iszlám sok hasonlóságot mutat a marxizmussal: mindkettő egy olyan tökéletes társadalom képét jeleníti meg, mely mindenáron változtatni akar, elutasítja a fennálló hatalmi rendet és a nemzetállamot. A hetvenes évektől kezdve az iszlám szimbólumai, hiedelmei, intézményei és szervezetei egyre nagyobb teret foglalnak el Marokkótól Indonéziáig és Nigériától Kazahsztánig, az egymilliárd embert számláló muzulmán világban.
Paradox módon az iszlám híveit elsősorban a modernizációs folyamat termelte ki. A hetvenes évek olajárrobbanása megnövelte számos muzulmán állam hatalmát, befolyását, és lehetőséget adott arra, hogy változtassanak azon az alávetettségi viszonyon, amely azt megelőzően jellemezte a Nyugattal fenntartott kapcsolataikat. Az olajban gazdag muzulmán államok tevékenységei, „ha történeti, vallásos, faji és kulturális környezetükben vizsgáljuk őket, összességükben nem eredményeznek mást, mint merész kísérletet arra, hogy a keresztény Nyugat meghódoljon a muzulmán Kelet előtt” - írja Daniel Pipes az iszlámról szóló könyvében. Az egyre fiatalabb népességű muzulmán országokban a feltörekvő generációk radikalizálása nem jelent nehéz feladatot.
A modern iszlám radikalizmus születését általában az 1979-es iráni forradalomhoz kötik. Ezután Szudánt is hatalmukba kerítették a radikális irányzatok, amelyek megközelítették Egyiptomot és Algériát, ahol az iszlám által ösztönzött terrorista akciók a fordulat határára sodorták ez utóbbi országokat is. A palesztin fronton belül szintén az iszlám radikálisok jelentették a legnagyobb veszélyt Izrael számára, sokkal inkább, mint a nacionalista fegyveresek. A muszlim harcosok már-már az Arab-öböl menti arab államok stabilitását is fenyegették. Pakisztán is vallási uralom alá került, Afganisztánban pedig a legszélsőségesebb radikális iszlám csoportok vették át a hatalmat. Az elmúlt tizenöt évben egyre erősödő militáns pakisztáni csoportokat főként az afgán tálibok és Oszama bin Laden pénzeli. Még az egyébként világias Törökországot is az a veszély fenyegette, hogy iszlám ébredés tör ki. A kilencvenes évekre viszont a radikális irányzatok háttérbe szorultak. Egyiptomban, Algériában, Szudánban, az öbölországokban és Törökországban normalizálódott a helyzet. Amikor az iszlám fundamentalizmus lángja kihunyni látszott, az oroszok kegyetlen csecsenföldi leszámolása újból felélesztette a parazsat. A szakértők ugyan nem kérdőjelezik meg az oroszok jogát, hogy saját államuk területén beavatkozzanak, viszont a civil lakosság biztonsága iránti közöny joggal háborítja fel a világ közvéleményét.

Új terrorhullám fenyeget

A kaukázusi válság ismét tápot ad az iszlám fenyegetésnek. Mint ahogyan az afganisztáni szovjet beavatkozás a hetvenes években a radikális iszlám új hullámát indította el, a húsz évvel későbbi csecsenföldi háború ugyanilyen következményekkel járhat.
Nemrégiben a londoni székhelyű Jane’s stratégiai kutatóintézet beszámolt arról, hogy az amerikai CIA (Központi Hírszerző Ügynökség) szervezésében találkozóra került sor európai és izraeli titkosszolgálati szakemberek részvételével. A konferencián szó volt arról, hogy 1999 folyamán a dagesztáni és csecsenföldi orosz előrenyomulás mellett az iszlám fegyveresek más területeken is visszavonulásra kényszerültek. Komoly vereséget szenvedtek az indiai Kasmír tartományban, a közel-keleti békefolyamat viszszaszorította tevékenységüket abban a térségben, az ENSZ-szankciók pedig Afganisztánban vezettek eredményre.
A CIA-tanácskozáson több titkosszolgálat is utalt arra, hogy az iszlám terrorista csoportok bosszút terveznek nyugati, orosz, izraeli és indiai érdekeltségek ellen a világ több táján és az említett országokon belül is. A fő céljuk, hogy „az iszlám ellenségeinek” minél nagyobb veszteségeket okozzanak emberéletben és anyagi javakban.
Az iszlám terroristák amerikai intézmények elleni több korábbi akciója bemutatta már, mi várható, ha támadásra szánják el magukat. 1983-ban az Egyesült Államok libanoni tengerészeti központja ellen elkövetett merényletben 241 amerikai lelte halálát. Iszlám fanatikusok robbantottak bombát a New York-i Világkereskedelmi Központ épületében 1993 februárjában, ahol hatan meghaltak, több mint ezren megsebesültek. Az anyagi kár meghaladta a 400 millió dollárt. A tetteseket elfogták és elítélték, de kiszabadításukat követelve elvbarátaik több akciót indítottak már: legutóbb a Fülöp-szigeteki túszejtők követelték a merénylők szabadon bocsátását túszaikért cserébe. 1996-ban a szaúd-arábiai Kobar torony elleni bombamerénylet 19 amerikai állampolgár halálához vezetett, és 500 ember megsérült. 1998 augusztusában pedig a valószínűleg Oszama bin Laden szaúdi milliárdos által mozgatott iszlám szélsőségesek egy időben robbantottak Nairobiban és Dar es Szalamban az amerikai követségek közelében. A támadásokban 257 ember vesztette életét, és további ötezren szenvedtek sérülést. A CIA figyelmeztetése szerint mindezek a támadások csak ízelítőt nyújtottak abból, ami következhet, ha az USA, „a Nagy Sátán” a szélsőségesek fő célpontja marad.
A legnagyobb aggodalomra az ad okot, hogy a kérdéses terrorista csoportosulások tömegpusztító fegyverek megszerzésére koncentrálják erejüket. A Szovjetunió felbomlásával az illetéktelen kezek szabad prédájává lettek a nukleáris anyagok, szabaddá téve az utat az atombomba gyártása előtt. A CIA-értekezleten az amerikai ügynökök elmondták, hogy sikerült nekik több orosz atombombát olcsón megszerezni, amikor kipróbálták az orosz biztonsági rendszert. Egy magas rangú orosz tiszt pedig elismerte, hogy Oroszország közel száz kisebb atombombát veszített el a KGB fegyvertárából, amelyek közül néhány terroristák kezébe is eljuthatott. Más terrorista csoportok vegyi fegyverek előállítására szakosodtak Irán, Afganisztán és Pakisztán hathatós támogatása mellett. A CIA-konferencián részt vett szakértők szerint a veszélyeztetett országok egyike sem képes tömegpusztító fegyvereket is bevető támadásokat kivédeni: az ilyen eszközökkel rendelkező terroristák szinte bárhol lecsaphatnak az USA területén. Washington egyszerűen képtelen lenne egy komolyabb támadást kezelni. Ha a Nyugat az iszlám terror megújulásával találja magát szemben, aligha tudnak majd olyan „egyszerű” megoldást találni, mint az oroszok Csecsenföldön. A támadásokat várhatóan nem tudják megelőzni.

Olajfegyver

A csecsenföldi háborúk keltette iszlám harci tűz és a terrorista hullám réme mellett a Nyugat számára fontos kérdés még a közép-ázsiai természeti kincsek feletti rendelkezés kérdése. A térség kőolajtartalékai hatalmasak, bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre. A geológusok becslései szerint a Kaszpi-tengeri olaj mennyisége megközelítheti akár a világ leghatalmasabb lelőhelyének, Szaúd-Arábiának a készleteit is (261,5 milliárd hordó). A térségben az iszlám vallási megújulást az öbölországok gazdag kereskedői és az afgán tálibok finanszírozzák. Azerbajdzsán, Kazahsztán és Türkmenisztán mind arra számít, hogy a kaszpi olajból nagy nyereségük fog származni, de Oroszország és Irán is szeretne a bevételekből részesülni.
Oroszország helyzete bizonytalan: ha elveszíti az uralmat déli muzulmán térségei fölött, elbúcsúzhat minden esélytől, hogy valaha is felügyeli a kaszpi olaj feltárását. Ezért kulcsfontosságú az oroszok számára Dagesztán, Csecsenföld és Ingusétia megtartása az oroszországi föderáció keretein belül. Ugyanezen oknál fogva akarták a csecsenek függetlenségi háborúba sodorni Dagesztánt, hiszen a Kaszpi-tengertől Dagesztán által elzárt Csecsenföldnek szüksége lenne a tengeri kijáratra az olajhoz jutás érdekében. Az 1994-96-os csecsenföldi háború előtt Groznij a terület egyik legnagyobb olajipari városa volt, csak Azerbajdzsán fővárosa, Baku előzte meg fontossági szempontból.
Közép-Ázsia egykor szovjet államaiban rendre erősödnek az iszlám fundamentalisták pozíciói. 1998 májusában Üzbegisztán és Tadzsikisztán Moszkvával karöltve egyezett meg abban, hogy küzdenek a fundamentalizmus és a szélsőséges vahabitizmus ellen. Afganisztán, Pakisztán és Irán nem hivatalos központokat tart fenn az iszlám harcosok kiképzésére. Kirgizisztán számára is kihívást jelent az iszlám lázadók tevékenysége. Szakértők szerint, ha a volt Szovjetunió utódállamaiban a fundamentalisták jutnának hatalomra, nőne az esély a Nyugat elleni terrorista merényletek végrehajtására.
A világ iszlám államai birtokolják az olajkészletek legnagyobb hányadát. Irán, Irak, Kuvait, Omán, Katar, Szaúd-Arábia, Szíria, Jemen és az Egyesült Arab Emírségek együttesen 673,5 milliárd hordó birtokában vannak. Ha ehhez még hozzávesszük Líbia, Algéria, az egykori Szovjetunió muszlim területeinek, Indonéziának és Malajziának (ahol a muzulmán befolyás dominál és a radikális mozgalmak feltörekvőben vannak) a készleteit, az összmennyiség eléri a 737,2 milliárd hordót. Ez az adat a világ számba vett kőolajtartalékának hetven százalékát jelenti. A világ legnagyobb kőolaj-felhasználójának számító Egyesült Államok számára messzemenő következményekkel járna a Kaszpi-tenger országaiban végbemenő radikális iszlám fordulat. Ebben az esetben az USA-nak alighanem változtatnia kell az iszlámmal konfliktusban álló országok iránti külpolitikáján: főképp az Izraellel és Indiával fenntartott kapcsolatai változhatnak meg alaposan.
A helyzetet bonyolítja, hogy a muszlim kormányok egyedül Nyugat-ellenes magatartással tudják távol tartani a hatalomtól a radikális irányzatokat. Líbia és Szíria világias rezsimjei például viszonylag kevés belpolitikai gonddal küzdenek, mivel politikájuk a nyugati világgal szembeni ellenszenvre épül. A nyugatbarát Szaúd-Arábiának viszont egyre nehezebb fenntartani a barátságos viszonyt főként Amerikával, hiszen lakosai körében növekszik az USA-val szembeni nemtetszés.

Keresztény-muszlim konfliktus

A jelenlegi indonéziai zavargások fő oka a gazdasági összeomlás mellett az etnikai és vallási sokféleségben keresendő. A délkelet-ázsiai ország mintegy 300 különböző etnikuma főként a muszlim vallást gyakorolja, míg a népességnek csupán kilenc százalékát kitevő keresztények gyakori atrocitások célpontjai. A konfliktusok elmérgesedését elősegítette a lakosok vándorlása a szigetvilágban, melyet központi erőfeszítésekkel is támogattak. Suharto egykori elnök a zavargások után 1986-ban népességvándorlási programot vezetett be, mely a feszültség forrása lett a szigetországban a különböző etnikumok és vallások között. Bár Indonéziában nincs hivatalos államvallás, Suharto politikai ütőkártyaként használta az iszlámot. Mindez nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az iszlám fundamentalizmus rohamosan erősödik a délkelet-ázsiai országban. Az állandóan napirenden lévő vallási zavargások nem kevéssé etnikai színezetet kapnak: a Molukka-szigeteken a főként keresztény vallású lakosság elkeseredve figyeli a muszlimok beáramlását. Mohamedánok ezrei tüntetnek Dzsakartában és az ország más részein, dzsihádot, azaz „szent háborút” követelve a muszlimokat Molukkán ért sérelmek miatt.
A keresztény közösség szeretné, ha külföldi békefenntartók érkeznének a rend helyreállítására, de a kormány erre nem hajlandó. Rendőrségi adatok szerint 1500 embert öltek meg 1999-ben Molukkán, más források szerint viszont több mint négyezren lelték halálukat 1999 augusztusa és 2000 januárja között egyedül Halmahera szigetén a keresztény-muszlim összetűzésekben. Az indonéziai kínaiak példája is jól mutatja, mennyire keverednek a vallási és etnikai előítéletek az erőszakhullámban. Az ország kínai nemzetiségű lakosaira erősen rossz fényt vet, hogy az 1965-ös államcsínyt Kína támogatta, ezen felül az indonéziaiak meggyőződése szerint a népességnek csak öt százalékát kitevő kínaiak kezében van az ország javainak hetven százaléka. A képet tovább bonyolítja, hogy a kínaiak főként keresztények, így könnyen válnak a muszlim lakosság haragjának célpontjává.
A szomszédos Malajziában is megfigyelhető az iszlám fundamentalizmus erősödése. Jelenleg is folyik annak a huszonkilenc iszlám kultusztagnak a pere, akik az év elején meg akarták dönteni a kormányt egy iszlám állam megalapítása érdekében. A vádlottak többsége részt vett a júliusi észak-malajziai lázongásokban is, melynek során megkínoztak és megöltek két rendőrt.

Muszlim miniszterek Afrikában

Nigériában gyakorlatilag az ország két részre válásához vezetett az, hogy a muszlim többségű tartományokban az elmúlt évben bevezették az iszlám törvényeket, és emellett Dél-Afrikában is vérszemet kaptak az iszlám fundamentalisták. A Pagad (Gengszterizmus- és Kábítószer-ellenes Emberek) nevű csoportosulás már több mint 200 bombatámadásért volt felelős az elmúlt három évben. A Dél-afrikai Köztársaságban főként Irán támogatásával képesek egyre nagyobb befolyásra szert tenni a fegyveres muszlim mozgalmak. A Pagad kiváló kapcsolatokat ápol a libanoni Hezbollah csoporttal, az iráni, szíriai, egyiptomi, szudáni, algériai és más radikális szervezetekkel.
A radikális iszlám termékeny talajra talált Dél-Afrikában. A Pagad szóvivője máris megígérte, hogy „Dél-Afrikában már a közeljövőben iszlám kormány fog alakulni”. A fenyegetés nem is tűnik irreálisnak, ha tekintetbe vesszük, hogy a kabinet több kulcsfontosságú minisztere már ma is gyakorló muszlim. Az ország számos táján nagy mecsetépítő program indult, az anyagi támogatás Iránból érkezik.
A nyugati országok fokozódó aggodalommal figyelik az eseményeket, hiszen ezek a szervezetek nem rejtik véka alá Nyugat-ellenességüket. Az iszlám megújulással párhuzamosan az egész országban megfigyelhető a fokozódó ellenszenv az amerikai kulturális és gazdasági dominanciával szemben. Ugyancsak megdöbbenti a nyugati államokat az a tény, hogy Dél-Afrika mindinkább erősíti kapcsolatait számos „lator” állammal, a Nyugat hagyományos ellenfeleivel.


Az érsek katolikus bevándorlókat vár

Az olasz politikai és egyházi körökben egyaránt kedvezőtlen visszhangot váltott ki Bologna püspökének az a megnyilatkozása, amely szerint az olasz államnak „előnyben kellene” részesítenie a katolikus vallású bevándorlókat.
Giacomo Biffi bíboros szerdán fejtette ki nyilvánosság előtt: túl sok muzulmán érkezik Itáliába, aki egészen más kultúrát képvisel, az olasztól eltérő családjoghoz szokott, ezért az államnak egyebek között oly módon kellene védenie az olasz „nemzeti identitást”, hogy a bevándorlók közül a katolikus vallásúakat kellene előnyben részesítenie. A főpapnak saját híveihez is volt szigorú szava: „A keresztényeknek végre fel kellene hagyniuk azzal a szemlélettel, amely szerint mindenfajta eszmével ki kell egyezni. Csak az vallja ezt, akinek semmiféle eszméje nincs.” A bíboros hozzáfűzi: nem az egyháznak, hanem az államnak a hatáskörébe tartozik, hogy kit enged be, s kit nem, de azt világosan kell látni: „Európa vagy újból kereszténnyé változik, vagy az iszlám arat győzelmet.”
Ezek a gondolatok azonnal válaszra késztették az itáliai muzulmán közösségeket, amelyek egyesülete emlékeztet: „Az antiszemita megkülönböztetés gyökerei is Európában nőttek ki, nem szeretnénk, ha most a muzulmánok rovására ismétlődne meg az, ami korábban a zsidókkal történt.” Biffi szavait elsősorban az olasz balközép politikai erőinek a soraiból támadták, aggodalmuknak adva hangot a bíborosi vélemény miatt. De katolikus körökben is ellenkezést váltott ki az állásfoglalás. (MTI)