Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Vége a kutyakomédiának
állítja Csúcs László kisgazda politikus

Csúcs László kisgazdapárti politikus csütörtökön bejelentette, hogy a továbbiakban nem hajlandó pénzügyi kérdésekben képviselni pártja álláspontját a parlamentben. Lépésére azután szánta el magát, hogy Torgyán József az Orbán Viktorral folytatott négyszemközti megállapodás után visszavonatta vele a költségvetéshez és az adótörvényekhez beadott módosító indítványait.


Torgyán József és Csúcs László egy kampányülésen. Együtt könnyebb volt     Fotó: Somorjai

- Mit értett azon a minapi kifejezésén, hogy „vége a kutyakomédiának”?
- A frakcióban arra a következtetésre jutottunk, hogy a kétéves költségvetést nem szabad felvállalni, mert túl sok benne a kockázati elem. Miután ezt a frakció-álláspontot közöltem, néhány nap elteltével Torgyán kijelentette, hogy megegyezett Orbán Viktorral: teljes az egyetértés a kétéves költségvetésben, és a kisgazda-párt nem nyújt be módosító javaslatot. Ebben az a pikáns, hogy mind a mai napig nem készült el a törvényjavaslat. Tehát Torgyán arra bólintott rá, ami még nincs. Erre mondtam azt, hogy kutyakomédia.
- Miért dolgoztatták ki Önnel a módosító javaslatokat?
- Azért, hogy Torgyán pozícióit javítsák az Orbánnal folytatott alkudozásban: amíg fennállt egy „fenyegetett állapot”, amíg úgy tűnt, hogy módosító javaslatokat nyújtunk be, addig ezzel lehetett üzletelni.
- Mit kap cserébe a kisgazda-párt a módosító indítványok visszavonásáért?
- Nem tudom. Minden esetre kiderült, hogy az agrárium 19 százalékkal többet kap jövőre, mint amit idén kapott, viszont ha abból indulunk ki, hogy a mezőgazdasági fejlesztési törvény mennyit ír elő, akkor nem tekinthető különlegesen kiemelt előirányzatnak a 310 milliárd forint, amit az FVM kap. Számomra ezért is érthetetlen, hogy minden kisgazda érdeket háttérbe szorítva megszületett az Orbán-Torgyán megállapodás.
Az adótörvény-csomaggal kapcsolatban vezérszónokként kedden közöltem a frakcióval egyeztetett álláspontomat. Pénteken bejelentette Torgyán, hogy teljes az egyetértés az adótörvények ügyében is. Közös az utunk a Fidesszel, és ennek jegyében módosítást csak akkor lehet beadni, ha a Fidesz egyetért a módosítással. Ez teljes önfeladás, az arculatformálásról való lemondás.
- Ennek fényében mennyire demokratikus a kisgazdapárt?
- Kérdése költői. Nem a szokványos játékszabályok szerint működik a párt, de a hatalmi arrogancia tekintetében a Fidesz sem megy a szomszédba.
- Mihez kezd ezek után? Marad a frakcióban?
- Torgyán nemigen tolerálja, ha valakinek más véleménye van, én viszont nem vagyok ilyen simulékony. Nem fog meglepni, ha kezdeményezi a frakcióból való kizárásomat, de magamtól semmiképpen nem veszem a kalapomat.
- Azt nyilatkozta, a kisgazdapárt bele fog szürkülni a Fideszbe.
- Nem szürkül, teljes mértékben belesimul. Erre a legfrissebb információ a mai napilapokban jelent meg: Kövér László bejelentette, a Fidesz első számú szövetségese az MDF.
Azzal a párttal, amelyik önmagát feladta, már nem nagyon kell számolni. Kövér László mint pártelnök, még formailag sem tartotta szükségesnek, hogy a nagyobbik koalíciós partnert emelje ki. Ez egy arculcsapás.


Torgyán és Bánk másképp látja

Nem biztos, hogy az FKgP önálló arculatát úgy kell megteremteni, hogy a koalíciós pártot támadom, és erről nap mint nap nyilatkozom a televízióban - mondta Bánk Attila frakcióvezető Csúcs László viselkedéséről a képviselőcsoport elnökségi ülése után. Bánk Attila „lezárt ügynek” tekinti a Csúcs László körül kialakult helyzetet, amelyről szerinte szükségtelen tájékoztatni Torgyán Józsefet. „Beszélhetünk róla, ha a pártelnököt érdekli, de már korábban pontot tettünk az ügy végére - közölte a kisgazda politikus, hozzátéve: A frakcióvezetői értekezleten nem került szóba Csúcs László esetleges kizárása vagy megbüntetése. Bánk Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzügy-politikai, illetve gazdasági anyagokat eddig is egy szakértői csoport készítette elő, ami ezután sem változik. „Még nem jelöltem ki Csúcs László utódját, de többen is vannak, akik rajta kívül foglalkoztak ezzel a témakörrel - jelezte a kisgazda képviselőcsoport vezetője. Bánk az m1 közszolgálati televízió Aktuális című műsorában kijelentette: nem történt semmilyen alkukötés. Egyszerűen a koalíciós egyeztetés ma-gasabb fórumán - Orbán Viktor, a Fidesz szellemi vezetője és Torgyán József kisgazda pártelnök találkozóján - elfogadták az adótörvényt.
Torgyán József nem talált semmi meglepőt Kövér László azon közelmúltbeli nyilatkozatában, hogy a Fidesz a legfontosabb stratégiai partnerének az MDF-et tekinti, és csak a két párt választási együttműködési megállapodása után lehet egyeztetni a Független Kisgazdapárt koalíciós szerepvállalásáról.
„Eleve úgy tárgyaltam Kövér Lászlóval, hogy szeptember vége felé lesz egy MDF-kongresszus, ahol ennek kapcsán lesznek döntések arról, hogy az egyes személyek milyen formáción belül indulnak, és a Fidesz miként képzeli egyes MDF-es képviselők indításának a sorsát” - nyilatkozta a kisgazdapárt elnöke moszkvai útjáról hazatérve.
Hozzáfűzte: ehhez képest lehet majd véglegesíteni az FKgP és a Fidesz közötti tárgyalásokat. Torgyán József szerint, hogy ki milyen erőt képvisel egy koalícióban, azt az „igen szavazatok gombjai határozzák meg”. „Ha több igen szavazattal fogunk rendelkezni 2002 után, mint a Fidesz, akkor az írásban kötött megállapodásunk értelmében mi adjuk a miniszterelnököt, és a Fidesz a köztársasági elnököt. Ha fordítva lesz, akkor a Fidesz adja a kormányfőt, és mi az államfőt. Ez határozza meg a viszonyunkat - fogalmazott a politikus. (MTI-Hetek)