Sebestyén István
Feltámad a magyar foci
A meccs előtti találgatások hevében valószínűleg látatlanban kiegyeztünk volna egy döntetlennel Európa második legjobb csapata ellen. Ilyen sikerre ugyanis már tíz éve nem volt példa. Arra azonban kevesen mertek gondolni, hogy annyira jól játszva érünk el döntetlent, hogy az nemcsak a nyaralásból hazatért olaszokat, de bennünket, a hazai fociba belefásult magyarokat is meglep.
Filippo Inzaghi és Korsós György. Labdára hangolva Fotó: ReutersGiovanni Trapattoni, az olaszok újonnan kinevezett szövetségi kapitánya talán már előre sejthetett valamit a végeredményről, ugyanis a mérkőzés előtt óva intett mindenkit a túlzott optimizmustól. Itália legjobbjai azonban - úgy tűnt - nemigen fogadták meg a mester intését: szemmel láthatólag kissé nagy mellénnyel, vagy legalábbis nyugalom helyett meglehetős unalommal léptek a zöld gyepre vasárnap este. Bizonyára nem számítottak arra, ami ott várt rájuk. Persze joggal tehették ezt, hiszen a magyar válogatott utoljára 1965-ben tudott felülkerekedni az olaszokon, de a legutóbbi döntetlen (1990-ben hazai pályán 1-1) is lassan a múlt homályába vész. Az olasz lapok egyenesen „lefegyverezett”-nek minősítették a magyar gárdát. Aztán az elmélet után következett a gyakorlat. Magyar szemnek csemege volt látni, ahogy a mieink rendre magukhoz ragadták a kezdeményezést, még akkor is, ha a lehetőségek sorra kimaradtak. Hát még az, amikor a váratlanul bekapott Inzaghi-gól után legjobbjaink nem a meccset követő zuhanyozást tekintették az egyetlen elérhető pozitívumnak aznap estére. Sőt, láss csodát, kétszer is fel tudtunk állni, sikerült egyenlíteni. Ez mindenképp klasszis teljesítmény. Az olaszok mentségére legyen mondva, náluk még nem kezdődött meg a bajnokság, ráadásul a válogatott is csupán Magyarországon tartott két ráhangoló edzést. Ezért tűnhetett kissé úgy, mintha Maldiniék egyenesen a strandról ruccantak volna hozzánk, lejátszani egy laza edzőmeccset. A meccs hőse minden kétséget kizáróan az Eb-ezüstérmes Toldo kapujába kettőt hintő Horváth Ferenc volt. A mérkőzés után így nyilatkozott: „Mindenképpen nagyon jó eredmény, hogy egy pontot itthon tartottunk az olaszokkal szemben, és végig egyenrangúak voltunk velük. A szünetben Bicskei Bertalan biztatott minket, hogy ne veszítsük el a hitünket, mert van esélyünk akár a győzelemre is. A közönség fantasztikus volt, és nagyon szerettünk volna bizonyítani.” Így volt vele Bicskei Bertalan is, aki elmondta: „Még soha nem tűnt annyira reménytelennek a helyzetünk, mint az olaszok elleni találkozó előtt, amikor elkezdtük a kerettel a közös munkát. A játékosok közül szinte senki sem hitt abban, hogy van esélyünk az Európa-bajnoki ezüstérmessel szemben. Most be merem vallani: egyetlen éjszakát sem aludtam át, engem is csak az foglalkoztatott, hogy mivel lephetjük meg a sokkal esélyesebb olaszokat.”
Giovanni Trapattoni, olasz szövetségi kapitány, bár bemutatkozó mérkőzése nem úgy sikerült, ahogy azt elképzelte, mégis így fogalmazott: „Jól játszottunk, a helyzetek alapján győzelmet érdemeltünk volna. A találkozó előtt kiegyeztem volna a döntetlennel, de most nem vagyok elégedett az eredménnyel.” A Squadra Azzurra trénere kiállt a sokak által most is - és talán joggal - bírált Del Piero mellett. Szerinte az olasz kedvenc teljesítménye jónak mondható.
A velünk egy csoportban lévő másik két válogatott összecsapásán Románia gyenge játékkal 1-0-ra győzte le Litvániát. A román sportsajtó kommentárjai szerint, bár a budapesti döntetlen a román válogatottnak kedvez, a Bölöni-legénységnek mégis nagyfokú átszervezésen kell keresztülmennie, hogy magabiztosan állhasson ki akár az olasz, akár a magyar válogatott ellen.
Nem csak a játékon lehet még javítani
Tehát van mit ünnepelni, mert a siker az siker. Kár, hogy az árnyoldalra is kell némi szót vesztegetni. Ugyanis a Népstadion hangulatfelelőse a játékosokkal szemben vasárnap este nem európai színvonalat nyújtott. „Nézzétek, milyen kevesen vannak a digók, nem mertek eljönni, mert gyávák” - kezdte a többek által médiaképesnek tartott Hevesi Tamás popsztár a kilátogató szurkolók buzdítását. Sajnos a többséget nem kellett különösebben biztatni. A leglehangolóbb mozzanat az olasz himnusz és az itáliai játékosok kifütyülése volt. Lehet, hogy ez egy Fradi-meccsen elmegy, de egy egész Európa által figyelemmel kísért vb-selejtezőn már sok. Ez nem az első eset, amikor bebizonyosodott, hogy a sporteseményeket kísérő úgynevezett show-elemek nem mindig érik el azt a színvonalat, mint maga a mérkőzés, amelynek fényét emelniük kellene. Tanulság: nem csak a játékban kell még Európához, hogy azt ne mondjuk, a világhoz felzárkóznunk. (sebi)
