Karl Pfeifer, Szabó Ibolya Anna
Ellentmondásos boldoggáavatás

Boldoggá avatták a katolikus egyháztörténet valószínűleg két leginkább ellentmondásosan megítélt szereplőjét. IX. Pius és XXIII. János pápák egy napon történő boldoggá avatása széles körű kritikát váltott ki, hiszen - a jelenlegi egyházfő szavaival élve - egy „jóságos pápa” és egy vitatott történelmi szerepű egyházvezető került a boldogok sorába. A párosításnak minden bizonnyal szimbolikus szerepe is van, hiszen a reformszellemű XXIII. János mellé egy olyan egyházfő került a boldogok közé, aki többek között antiszemitizmusával és a pápai tévedhetetlenség dogmájának bevezetésével írta be nevét a történelembe.

„Ez a nap nem kerül majd be a pápai évkönyvekbe” - kommentálta a lengyel pápa, Karol Wojtyla nevével fémjelzett húsz év legellentmondásosabb ünnepségét az olasz La Repubblica című lap. A boldoggá avatási rítuson még százezren sem vettek részt, és az olasz állami küldöttség is szerény létszámú volt. A római Szent Péter téren nem jelent meg sem az államfő, sem a kormányfő, sem a parlament elnöke, de még Róma polgármestere sem. Az egyházat a haladó világhoz igazítani igyekvő, reformszellemű XXIII. János nevének említése elsöprő ovációt váltott ki, IX. Pius nevét azonban valószínűleg a megjelentek többsége sem ismerte. Azok közül viszont, akik tisztában voltak vele, kit is avattak boldoggá ezen a szeptemberi vasárnapon, sokan éreztek jogos felháborodást. II. János Pál az olasz lapok szerint szinte „kötelességének” érezte, hogy magyarázattal szolgáljon IX. Pius kiválasztására, amikor kijelentette: „csak a vallásos erények számítanak” elődje megítélésekor. Szavai szerint IX. Piust „nagyon szerették, ugyanakkor gyűlölték és becsmérelték is”. A pápa szentbeszédében figyelmeztetett: minden szentnek vannak személyes korlátai, és mindannyiukat befolyásolja az emberi természet. „Boldoggá avatásakor az egyház (IX. Piusnak) nem egyes történelmi cselekedeteit szentesíti, hanem erényeit állítja példaként a világ elé”, hiszen a szentség nem immúnis a történelem befolyására.
IX. Pius boldoggá avatása különösen a zsidóság körében váltott ki tiltakozást, hiszen a történelem leghosszabban, 1846-tól 1878-ig uralkodó pápája volt az utolsó egyházfő, aki gettóba záratta a zsidókat, és egy zsidó kisfiú elrablásáról is hírhedté vált. A Jerusalem Post című izraeli napilap arra emlékeztetett, hogy IX. Pius „kegyetlen, arrogáns, bizalmatlan pápa volt, és pápasága alatt a zsidók életkörülményei a harmincas évek náci Németországában élő zsidók életkörülményeihez voltak hasonlíthatóak”. IX. Pius egyébként több ízben egyszerűen „kutyákként” emlegette a zsidókat, akiknek „minden utcában hallani az ugatását”.
Az izraeli média jelentős része úgy értékeli, hogy II. János Pál a Vatikán döntésével elvesztette a nagy részét annak a szimpátiának, amelyet közelmúltbeli szentföldi látogatásával szerzett. Az izraeli sajtó „ellentmondásos, szentnek aligha nevezhető” személynek minősítette IX. Piust, és azt latolgatja, milyen kihatásai lehetnek a Szentszék és az izraeli állam kapcsolatára a jelenlegi pápa lépéseinek. A zsidó diaszpóra ügyeiért felelős izraeli miniszter, Michael Melchior mélységes megrendülését fejezte ki IX. Pius boldoggá avatása felett, akit notórius antiszemitának nevezett, hozzátéve: nagyobb érzékenységet várt volna a Vatikántól más vallások hívői felé, különösen a pápa jeruzsálemi látogatása után. IX. Piusszal szemben a vele egy időben boldoggá avatott XXIII. János pápáról Melchior megjegyezte: „Egy igaz ember volt a nemzetek között, ami azt a legnagyobb elismerést jelenti, amit egy nem zsidó kaphat Izrael földjén a zsidók érdekeit és életét védő cselekedeteiért.”
A Szentszék nem tekintette hivatalos izraeli véleménynek Melchior kijelentéseit, mivel úgy véli, a rabbi önkényesen értelmezi a boldoggá avatás tényét. A Corriere della Sera című olasz lap ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra a két évvel ezelőtti izraeli kérésre, hogy a Vatikán halassza el ötven évre a második világháború idején hatalmon volt XII. Pius boldoggá avatását, aki a zsidók véleménye szerint nem élt eléggé határozottan erkölcsi tekintélyével a zsidók megmentése érdekében. Az akkori kérést - mivel az izraeli nagykövetség terjesztette elő - hivatalosnak tekintették, Melchior rabbit ugyanakkor másodvonalbeli miniszternek nevezve nem tartják illetékesnek ilyenfajta vélemények megfogalmazására. A Vatikán biztos abban, hogy az utóbbi időben jelentős mértékben javult izraeli-vatikáni kapcsolatoknak nem árthat a Szentszék döntése. Ugyanakkor az olaszországi zsidó közösség is roszszallással vette tudomásul IX. Pius boldoggá avatását. A közösség vezetője, Amos Luzzato a sajtó előtt kijelentette, hogy a vitatott történelmi szerepű pápa boldoggá avatása akadályokat gördíthet a zsidó-keresztény párbeszéd útjába.
A IX. Pius pápa zsidó szemszögből való megítélését legerősebben befolyásoló cselekedetek egyike a mostanában különösen sokat emlegetett úgynevezett Mortara-ügy, amely egy zsidó kisfiúnak a szüleitől való erőszakos elszakítása volt. Edgardo Mortarát kétéves korában titokban kereszteltette meg egy katolikus cselédlány, aki attól félt, hogy a lázas beteg kisfiú halála esetén a pokolra jut. A dolog ki sem derült, amíg négy évvel később meg nem jelent a pápai rendőrség, hogy magával vigye a gyermeket, akinek szüleitől való elrablását annak idején azzal a törvénnyel igazolták, mely szerint a megkeresztelt zsidó gyermekeket keresztényként kell felnevelni. IX. Pius nem vett tudomást a kibontakozó nemzetközi tiltakozásról, bár többek között III. Napóleon és Ferenc József császár is arra kérte, adja vissza a gyermeket szüleinek. A pápa, bár a francia követ a III. Napóleon részéről élvezett támogatás megvonásával fenyegette, kijelentette: inkább az ujjait vágatná le, minthogy ezt megtegye. A fiút Bolognából egyenesen Rómába vitték, ahol a pápa szárnyai alá került, majd később szeminaristát faragtak belőle, és pappá szentelték. 1940-ben halt meg Belgiumban, valószínűleg szerencséjére, mivel nem élte meg a náci megszállást. (Az eset érdekességeként egyébként később a cselédlányról kiderült, hogy finoman szólva nem volt tiszta életű leány, és nem lehetetlen, hogy csak egyéni érdekei érvényesítésére találta ki az egész történetet. Lehet, hogy Mortara atya nem is volt megkeresztelve?) Az eset kapcsán a Vatikán egyik mai képviselője kijelentette: a katolikusoknak kötelességük „a mennyországba küldeni” a halálos veszedelemben forgó megkereszteletlen lelket, és maga is megtenné ezt hasonló esetben.
Az 1792-ben Giovanni Maria Mastai-Ferretti grófként született IX. Pius 1846-ban került a pápai trónra, kezdetben meglehetős népszerűséggel. 1849-ben azonban a köztársaság kikiáltásakor elvesztette világi hatalmát, és a polgári köztársaság ellenzékének oldalára állt. Ettől kezdve több mint három évtizedig tartó pápasága a modern eszmék elleni - leginkább politikainak minősíthető - harc jegyében telt. Meghirdetett dogmái is inkább az egyháza világi hatalmát fenyegető veszélyek elleni harcnak rendelődtek alá. Quanta Cura kezdetű, 1864-ben kiadott enciklikájában felsorolta mindazokat a nézeteket, melyeket az egyház szempontjából elítélendőnek minősített. Ezek között szerepel - mint elfogadhatatlan - az a tétel is, amely helyteleníti a katolikus vallásnak egyetlen helyes vallásként való kezelését és a hit minden egyéb formájának tiltását. Szintén helytelenítette azt a tételt, amely kimondta, hogy az egyháznak nincs jogában erőszakot alkalmazni, és nem rendelkezik sem közvetlen, sem közvetett világi hatalommal, illetve azt, amely szerint mindenki szabadon választhatja meg a maga számára igaznak tartott vallást. A nyolcvan pontos felsorolás utolsó tételében a pápa megtiltja azt a nézetet, amely szerint a római pápa megbékülhet a világi haladással. Szintén IX. Pius nevéhez fűződik az első vatikáni zsinat összehívása 1870-ben, ahol dogmaként hirdette meg a pápai tévedhetetlenség tanát.
Sokak értelmezése szerint abban, hogy a két egymással merőben ellentétes megítélésű egyházfőt II. János Pál egyszerre avatta boldoggá, egyfajta egyensúlyra törekvés is érzékelhető. A katolikus egyházfő vasárnapi beszédében kijelentette: a két pápa személye sok közös vonást is mutat, elsősorban szellemi szempontból nézve. A „jóságos pápa” egykori titkárának nemrégen közzétett visszaemlékezései pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy XXIII. János tisztelettel adózott ellentmondásos szerepű elődje munkásságának. IX. Pius boldoggá avatása azonban kétségtelenül bátorítani fogja azokat a katolikusokat, akik inkább visszafelé haladnának, és nem kívánják magukévá tenni a második vatikáni zsinat eredményeit.
A boldoggáavatási ceremóniával kapcsolatban Róma főrabbija, Elio Toaff gyermekrablásnak és felháborító törvénytelenségnek nevezte a Mortara-esetet, és megemlítette, hogy az az olasz zsidóságban mély sebeket hagyott. David Rosen rabbi, a Rágalmazásellenes Liga izraeli vezetője kijelentette, hogy IX. Pius boldoggá avatása a Mortara-ügy fényében könnyen azt a látszatot keltheti: a katolikus egyház bátorítja a kényszerkeresztelést, ami a zsidó érdekek iránti érzéketlenség bizonyítéka. A liga vezetője sérelmezte, hogy a zsidó közösség viszonylag későn értesült a boldoggá avatás tervéről, amit nem előztek meg és nem is követtek konzultációk.
Rómában egyébként a szertartást megelőző szombaton mintegy 300 zsidó és reformkatolikus tüntetett a szerintük szélsőségesen antiszemita IX. Pius pápa boldoggá avatása ellen. Enrico Modigliani volt parlamenti képviselő, a római zsidó közösség egyik vezetője egyenesen botrányosnak minősítette a döntést, különösen abban az évben, amikor a katolikus egyház bocsánatot kért a zsidók ellen elkövetett múltbeli bűnökért. A szombati tüntetésen jelen volt Edgardo Mortara egyik leszármazottja, Elena Mortara is.