Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IV. évfolyam, 37. szám, 2000. szeptember 09

Belpolitika

Csődben a HTC

A HTC (Hungarian Touroperator Company) utazásszervező iroda az elmúlt napok botrányát követően önfelszámolási kérelmet adott be a Fővárosi Bíróságra, amely az iratot a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságra továbbította, lévén az utóbbi illetékes az ügyben, hiszen a HTC ott volt bejegyezve. (A céget hétfőn már azonnali hatállyal törölték a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara - BKIK - nyilvántartásából.) Eközben a Budapesti Rendőr-főkapitányság megkezdte a nyomozást annak kiderítésére, hogy történt-e bűncselekmény, és számítógépeket, valamint iratokat foglalt le az egymással szoros kapcsolatban lévő Jorgos Travel és a HTC irodáiban.


Munkatársunktól
Érdemi párbeszédre várnak

Szakszervezeti információk szerint az Európai Bizottság szeptember utolsó heteiben egyeztetésre várja a kormány illetékeseit, mivel elégedetlen a szociális párbeszéd jelenlegi hazai gyakorlatával. Ennek előkészítésére érkezett a héten Magyarországra és találkozott többek között szakszervezeti vezetőkkel Daniel Vaughan-Whitehead uniós szakértő.


Hetek-összeállítás
Rács mögött tartják

A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön meghosszabbította Tasnádi Péter előzetes letartóztatását. A vállalkozót 1999. szeptember 6-án vette őrizetbe a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság két rendbeli önbíráskodás, egy rendbeli halált okozó testi sértésre való felbujtás, valamint lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés és adócsalás miatt. A rendőrség azóta devizabűntett elkövetésével is meggyanúsította a vállalkozót, aki előzetes letartóztatása során könyvet írt, Célkeresztben Tasnádi Péter címmel: köztörvényes bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják, ám a rendőrség mégis a szervezett alvilág keresztapjaként beszél róla - derült ki a könyv szerdai bemutatóján. Jónás József bűnügyi újságíró, a kötet szerzője felhívta a figyelmet arra, hogy csak az egyik felet tudta megszólaltatni: „A rendőrség, illetve a belügyminiszter nem akart válaszolni kérdéseimre” - közölte a szerző.


Sebestyén István
Lányos zavarok

Egyre több önkormányzati vezető javasolja - követve a kisgazda Túri Kovács Béla korábban elhangzott ötletét -, hogy mivel nem tudják sehol sem a lakossági tiltakozások miatt a türelmi zónákat kialakítani, inkább mondja fel az állam az úgynevezett New York-i egyezményt. Ugyanis ez az egyezmény tiltja a bordélyházak engedélyezését, ha viszont - hangzik az érvelés - Magyarország kilép e kötelezettségek alól, akkor az irritáló utcai prostitúciót az engedélyezett és ellenőrzött bordélyházak falai közé lehetne szorítani. Mindenesetre az úgynevezett keresztény történelmi hagyományra politikai szlogenekkel építő konzervatív koalíció idilljét zavarná meg, ha e kormány mondaná fel a morális és humánus tartalmú egyezményt.


Szobota Zoltán
A módosítás rontana

Az Egyesült Államok kormánya kedden tette közzé a vallásszabadság nemzetközi helyzetéről szóló éves jelentését, melyet Madeleine Albright külügyminiszter asszony mutatott be New York-i sajtótájékoztatóján. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata megfogalmazásának 50. évfordulója alkalmából kezdeményezett felmérés idén adott másodszor tájékoztatást a világ 194 országának vallási helyzetéről. A dokumentum Magyarországról szóló része kiemeli, hogy a vallásszabadság alkotmányos jog, és ezt a kormány általános érvénnyel tiszteletben is tartja, ugyanakkor felhívja a figyelmet a kisegyházak részéről érzékelhető aggodalmakra a vallástörvény őszi módosításával kapcsolatban.


Hetek-összeállítás
Baklövés vagy katonadolog

„Nem felel meg a valóságnak Fodor Lajos azon kijelentése, hogy politikai döntés született a pápai repülőezred felszámolásáról, valójában belső szakmai elhatározásról van szó” - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott szokásos szerda reggeli interjújában, arra reagálva, hogy kedden a parlamentben Kövér László, a Fidesz elnöke élesen bírálta a honvédelmi tárcát a pápai események miatt. A kormányfő kifejtette: konzultálni fog a vezérkari főnökkel, amely során megkéri, a jövőben pontosan fogalmazzon, illetve amennyiben úgy érzi, hogy nem bírja erővel a haderőreform végigvitelét, akkor vonja le a konzekvenciákat.


Munkatársunktól
Adórendőrök titkai

Még mindig titok lengi körül a múlt héten elbocsátott vezető adónyomozók felmentésének igazi okát, pontosabban elképzelhető, hogy éppen a titokvédelmi törvénynek az APEH elnökétől eltérő értelmezése áll az ügy hátterében: információink szerint az adónyomozóknak azért kellett távozniuk, mert nem értettek egyet azzal, hogy vezető APEH-tisztviselők titkosnak minősülő nyomozati aktákba tekintsenek bele. A Bűnügyi Igazgatóság létrehozásakor az ellenzéki pártok a szervezet politikai célú felhasználásának lehetősége miatt tiltakoztak, lapunknak nyilatkozó szakértők azonban pusztán szakmai szempontból is elhibázottnak tartják az adóhivatal alá rendelt nyomozóhatóság működtetését.


Életmód

Túraprogramok a KSK szervezésében
Tovább a cikkhez >>>

Női torna férfiaknak
Tovább a cikkhez >>>

Takács Gabriella
Körték, homokórák és a többiek

„A megjelenés megtervezhető, a kommunikáció megtanulható, mindezek helyesen alkalmazott ismerete pedig érvényesülésünket is elősegítheti” - hangzott el nemrégiben a Silhouette Stúdió által szervezett Divatfórum 2000 rendezvényen. A fórum egyrészről górcső alá vette a divatipar számos szegmensét, másrészről megpróbált a meghatározott időközönként változó trendek világában felvázolni néhány, a divattal kapcsolatos elévülhetetlen alapelvet.


Szűcs Emese
A magyar nők ízlésvilága

A nyári hónapokban különösen szembetűnővé vált, hogy mennyire rosszul öltözött a nők jelentős része az utcákon, a munkahelyeken, sőt a médiában is - s akkor még az otthon dívó igénytelenségről nem is beszéltünk, ami sajnos idényhez sem kötött, elég csak a selyemmelegítős, otthonkás összeállításokra gondolni. Az elmúlt évtizedek egyenízlésének nem kis szerepe volt abban, hogy napjainkra a közízlés némileg elsilányosodott: az emberek megszokták, hogy azt veszik magukra, amit éppen a boltok többségében kapni lehet. S. Hegyi Lucia szerint ma még mindig ez a beidegződés jelenti a legfőbb problémát. A hazai divatélet egyik legismertebb divattervezője egyébként a ruhaüzletek kínálatát egyenesen borzalmasnak tartja, s hiányolja belőlük az időtálló, polgáribb ízlésvilágot.


Fókusz

Eperjesi Ildikó
Világdemokraták seregszemléje

Minden idők eddigi legnagyobb szabású világdiplomáciai eseménye, az ENSZ millenniumi csúcstalálkozója zajlott New Yorkban a héten. A háromnapos rendezvény résztvevői - több mint százötven ország vezetője - megvitatott egy ambiciózus akciótervet a gazdag és a szegény országok közötti szakadék áthidalására. Ismét előtérbe kerültek a világszervezet reformjára, hatáskörének kiterjesztésére vonatkozó tervek. Sokan meg sem állnának a világkormány felállításáig, amelytől a glóbusz égető problémáinak megoldását, békét és biztonságot várnak. A bírálók szerint viszont a „globális demokrácia” egyet jelent a nemzeti szuverenitásról és a személyes szabadságjogokról való lemondással. Mindenesetre a világszervezetben most napvilágra került sikkasztások és csalások sorozata megkérdőjelezi az ENSZ rátermettségét a globális vezetői szerep betöltésére.


Jelentés a vallásszabadságról


Gazdaság

Hetek-összeállítás
Járai kontra Surányi

Újabb fordulójához érkezett a Járai-Surányi-konfliktus, miután a Pricewaterhouse Coopers könyvvizsgáló cég átvilágította a Magyar Nemzeti Bank bécsi bankjának kérdéses pénzügyeit. Mint ismeretes, Járai Zsigmond pénzügyminiszter több alkalommal is Surányi Györgyöt, az MNB elnökét tette felelőssé a jegybank bécsi bankjánál, a CW AG-nál keletkezett mintegy 70 milliárdos hiányért. A kormányfő az ügy kivizsgálásáig megtagadta az MNB megüresedett alelnöki székeinek betöltését. Majd néhány hónap múlva a pénzügyminiszter mint felettes megvonta az elnök prémiumát, mivel az addigi 70 milliárdos veszteség után újabb, 7,4 milliárdos hiányról szerzett tudomást, ami - szerinte - a jegybank jelenlegi vezetőinek szakszerűtlen és felelőtlen gazdálkodása miatt keletkezett.


Adótörvény
Tovább a cikkhez >>>

Hetek-összeállítás
Újra mélyponton az euró
Tovább a cikkhez >>>

Financial Times: Senki földjén a BÉT
Tovább a cikkhez >>>

Györök Orsolya
50 dollár is lehet az olajár

Kuvait 1990-es lerohanása óta nem volt ilyen magas a nyersolaj ára, amely a hét elején már megközelítette a hordónkénti 33 dollárt, de egyes elemzők az 50 dolláros árat is elképzelhetőnek tartják. Az OPEC-országok hétvégi bécsi tanácskozásától az USA és az európai országok a kitermelés növelését és az árak lejjebb csúszását várják, de mivel egyelőre nem látszik a fejlett országok gazdaságán, hogy a magas olajárak recessziót vagy akárcsak visszaesést indukálnának, nem sok érdeke fűződik egy olajtermelőnek sem az árak leszorításához.


Háttér

Földvári Katalin
Keleten a politika, nyugaton a pénz diktál

A sajtószabadság szempontjából Magyarországon jobb a helyzet, mint például Bulgáriában vagy Kazahsztánban, de az Országos Rádió és Televízió Testület működése már felkeltette a nemzetközi médiatestületek figyelmét - derült ki egy hétfőn rendezett konferencián. Külföldi szakértők úgy látják: a kormányzati politika szerepe túlzottan érvényesül, a testület működése a közvélemény előtt nem átlátható.


Hajdú Sándor
Újra gáz van Pusztaszőlősön

Rekordhőmérsékletet mértek Békéscsaba mellett augusztus 20-án. A hőmérő higanyszála 40,2 Celsius-fokon állt meg. A megyében azonban nem itt, hanem Pusztaszőlősön a legforróbb a levegő. Augusztus 18. óta a falu melletti gáztározónál történt baleset következtében egy közel 80 méteres lángoszlop tört fel az ég felé. Vasárnap este úgy nézett ki, óriási erőfeszítések árán sikerült megfékezni a kitörést. Néhány óra múlva azonban hirtelen némi víz kíséretében újra utat tört magának a gáz. A katasztrófa-elhárítás szakemberei kénytelenek voltak ismételten lángra lobbantani a feltörő gázt. A Mol Rt. nemrég bejelentette: ha szükséges, kész a kút alatt lévő tározóról is lemondani. Arról, hogy mindez mennyibe kerül, és hogy mennyi gáz mehetett eddig füstbe, továbbra sem hallani. Hozzáértők úgy becsülik, a védekezési munkálatok eddig közel 300 millió forintot emésztettek fel.


Hit és értékek

Grüll Tibor
A Pilátus-dosszié

Tiberius császár uralkodásának tizenötödik évében, a zsidó naptár szerint Niszán hónap 14-én zajlott le a világtörténelem legnagyobb jelentőségű pere. A vádlott szerepét az a názáreti Jézus játszotta, akinek szolgálata három éven keresztül lázban tartotta az izraeli közvéleményt. A galileai „csodarabbi” - akiben egyre többen ismerték fel magát a Messiást - népszerűsége még a vallási szempontból ókonzervatív Jeruzsálemben is elsöprőnek számított. Izrael vallási vezetői azonban e határozott népszerűség ellenére - vagy éppen ezért - vádat emeltek Jézus ellen. Miután „rendkívüli ülésükön” kimondták rá a halálos ítéletet, átadták a római helytartónak, akitől az ítélet jóváhagyását és a kivégzés végrehajtását várták. Júdea prefektusának tisztét akkor már három esztendeje egy lovagrendi katonatiszt, Pontius Pilatus töltötte be.


Hetek-összeállítás
Vége az ökumenizmusnak

A Vatikán kedden közzétette Dominus Iesus kezdetű nyilatkozatát, melyben elutasítja azt a felfogást, miszerint a vallások egyenértékűnek tekintendők a római katolicizmussal. A vallási körökben jelentős vihart kiváltó dokumentumot többek közt az a vád éri, hogy kizárólagos jogot formál Krisztus örökségére, s egyedül igaz egyházként saját magán kívül senkit sem ismer el. Az egyház ókonzervatív szárnya által üdvözölt dokumentumról Veres András püspök egy hazai napilapnak elmonda: a Vatikán pontosított néhány olyan fogalmat, amely az ökumenizmus kapcsán tévesen terjedt el a köztudatban.


Karl Pfeifer, Szabó Ibolya Anna
Ellentmondásos boldoggáavatás

Boldoggá avatták a katolikus egyháztörténet valószínűleg két leginkább ellentmondásosan megítélt szereplőjét. IX. Pius és XXIII. János pápák egy napon történő boldoggá avatása széles körű kritikát váltott ki, hiszen - a jelenlegi egyházfő szavaival élve - egy „jóságos pápa” és egy vitatott történelmi szerepű egyházvezető került a boldogok sorába. A párosításnak minden bizonnyal szimbolikus szerepe is van, hiszen a reformszellemű XXIII. János mellé egy olyan egyházfő került a boldogok közé, aki többek között antiszemitizmusával és a pápai tévedhetetlenség dogmájának bevezetésével írta be nevét a történelembe.


Külpolitika

Hetek-összeállítás
Palesztin kezdeményezés: Jeruzsálem világfőváros

Miközben New Yorkban eredménytelenül végződött Clinton elnök újabb közvetítési kísérlete Jasszer Arafat és Ehud Barak között, a palesztin vezető egyik legbizalmasabb munkatársa Strasbourgban bejelentette: a palesztinok készek bátor kompromisszumokra a szent várossal kapcsolatos követeléseikben. A The Guardian című londoni lap tudósítása szerint Ahmed Koreinek, a Palesztin Törvényhozási Tanács elnökének javaslata alapján Jeruzsálem „az egész világ fővárosa lehetne”.


Vagyim Arisztov
A szigetek összetartják Oroszországot

Szeptember elején múlt ötvenöt éve, hogy befejeződött a második világháború. Mindez még inkább kiemelte annak abszurditását, hogy Japán és Oroszország között még ma sincs érvényes békeszerződés. Putyin orosz elnök hivatalos tokiói látogatása éppen az évfordulóra esett - aligha véletlenül.


Hechs László. Jeruzsálem
Alkotmányvita Izraelben

Izrael egyedülálló a demokratikus államok sorában azzal, hogy nem rendelkezik alkotmánnyal. Most Ehud Barak miniszterelnök kezdeményezésére megkezdődött egy alaptörvény szövegének összeállítása, amelyet a kormányfő szeretne egy éven belül elfogadtatni. Az állam világi intézményeit és jellegét erősítő kezdeményezéssel Barak szeretné többek között elérni, hogy ne csak az egyházi, de a polgári házasságkötés is választható legyen Izraelben.


Bugár Árpád, Pozsony
Fico, a fiatal populista

Rudolf Schuster szlovák köztársasági elnök a héten kitűzte az előrehozott választásokról tartandó népszavazás időpontját. Ezzel eldőlt, hogy november 11-én a lakosság közvetlenül döntheti el: továbbra is bizalmat szavaz a jelenlegi kormánynak, vagy változást szeretne.


Mondovics L. Gábor
Csak azért is Milosevics

Két hét múlva választások lesznek Jugoszláviában. Hogy ki lesz az elnök, azt még senki nem tudja biztosan. Jugoszláviában most fognak először közvetlenül elnököt választani, eddig a parlament döntött az államfő személyéről. A törvénymódosításra a mostani elnök személye miatt került sor, mert a régi szabályozás szerint nem lehetett volna újraválasztani. A posztra így Szlobodan Milosevicsen kívül még három hivatalos jelentkező akadt.


Márer György, New York
Bush leszálló ágban

Az Egyesült Államokban a szeptember eleji Munka Ünnepe az a nap, amikor hagyományosan célegyenesbe ér a választási hadjárat. Ez történt természetesen az idén is. George W. Bush a Michigan államban lévő Romeo helységben folytatta már előzőleg megkezdett személyes támadásait Al Gore alelnök ellen, közben azonban nem várt ütőkártyát adott ellenlábasa kezébe.


Riport

Nyilas Gergely, Nicosia Észak-Ciprus
A fél sziget

A bank képviselője autóján begördül a város szögesdrótokkal elkerített negyedébe, török katonák és ENSZ békefenntartók kíséretében. Megállnak az omladozó szállodák gyűrűjében álló bank épülete előtt. A képviselő kulcsával kinyitja az ajtót, és egy hatalmas termen át egy kis helyiségbe igyekszik, nyomában megrezegnek a poros asztalokon álló írógépekbe fűzött papírok, amelyeken egy közelgő találkozó vagy a legutóbbi átutalás dátuma áll: 1974.


Moldova György
Falvak jövő nélkül

A jövő héten jelenik meg Moldova György Kossuth-díjas író Európa hátsó udvara című kétkötetes riportkönyve, melyből már a közelmúltban közöltünk egy részt. A szerző új könyvének első részében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéről, az ország egyik legelmaradottabb térségéről ír, míg a második kötet a határon túli ukrán, román, szlovák területeken élő magyarokról szól. Moldova egy évig járta a falvakat, gyűjtötte az anyagot, beszélgetett az emberekkel. Részlet a riportkönyvből:


Sport

Jean Todt szerint gyorsabb lesz a Ferrari

A péntek délelőtti szabadedzéssel megkezdődött a Formula-1 idei szezonjának 12., monzai futama. A világbajnoki táblázatot immáron a finn Mika Häkkinen (McLaren) vezeti a német Michael Schumacher (Ferrari) és a brit David Coulthard (McLaren) előtt. Az interjút Jean Todttal, a Ferrari sportigazgatójával az Amber PR készítette a Hetek számára.


Hortobágyi Péter
A nőknél állnak, a férfiaknál hullanak a csillagok

A US Open eddigi küzdelmeit kettősség jellemzi: unalmas női, és fordulatokban gazdag, rendkívül kiélezett férfi mérkőzések. A végjátékhoz közeledve immár a nőknél is igazi csatákra van kilátás Flushing Meadowsban.


Sebestyén István
Feltámad a magyar foci

A meccs előtti találgatások hevében valószínűleg látatlanban kiegyeztünk volna egy döntetlennel Európa második legjobb csapata ellen. Ilyen sikerre ugyanis már tíz éve nem volt példa. Arra azonban kevesen mertek gondolni, hogy annyira jól játszva érünk el döntetlent, hogy az nemcsak a nyaralásból hazatért olaszokat, de bennünket, a hazai fociba belefásult magyarokat is meglep.


Varga József, Mondovics L. Gábor
Az amerikai futball története

A National Football League (NFL, Nemzeti Futball Liga) történetének 81. bajnoki idényét kezdte. 1920. szeptember 17-ét írtak, amikor egy Ohio állambeli város autószalonjában megalapították az NFL-t. Máig ez az egyik legnépszerűbb bajnokság az észak-amerikai kontinensen. A sportág nyolc évtizede alatt mindig hozott érdekes történeteket és rengeteg újítást is. A sportág nagy döntője, a Super Bowl mára a világ egyik legnézettebb eseményévé nőtte ki magát: tavaly közel másfél milliárd ember nézte végig.


Kovács Klára
Megtanulják, mi a magyar virtus


Szabadidő

Programajánlat
Tovább a cikkhez >>>

Kárpáti György
Eastwoodot ünneplik Velencében

Az ősz első jelentős filmes rendezvényére Velencében került sor, ahol immár 57. alkalommal rendezik meg a hagyományos filmfesztivált. Az olasz város filmünnepe az elmúlt években mintha veszített volna erejéből. Az Oscar körüli grandiózus felhajtás a maga nemében lekörözhetetlen - anyagi szempontból különösen. Az utóbbi időben előretörő Golden Globe-hoz vagy a Cannes-i fesztiválhoz képest kisebb a jelentősége az olasz eseménynek. Pedig jelentős alkotások, filmes személyiségek minden évben feltűnnek itt is. Korábban nem egy magyar sikernek is örülhettünk a film olasz fővárosában.


Aphrodite Taverna
Tovább a cikkhez >>>

Munkatársunktól
Száguldás az aszfaltdzsungelben

Gombamódra szaporodnak Budapesten, illetve vonzáskörzetében a bérgokartpályák, melyek által egyre nagyobb tért hódít ez a - sportágként Magyarországon kevésbé ismert - szórakozási forma.


Színes

DUMA PLÁZA

Csak a döglött halak úsznak mindig az árral. (Malcolm Muggeridge, angol lapkiadó)


Tiltakoznak az őslakók
Tovább a cikkhez >>>

Telefonált a kutya
Tovább a cikkhez >>>

Útszűkület
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Hurrikánvadászok
Tovább a cikkhez >>>

Aranyérem sorozatgyilkosságért
Tovább a cikkhez >>>