Vissza a tartalomjegyzékhez

Mód Júlia
Jónás és a ricinus

Budapest közelében kedvelt kirándulóhely a Vácrátóti Arborétum, mely az ország legnagyobb, leggazdagabb élőnövény-gyűjteménye: 29 hektáron közel 13 ezer növényfajt és -fajtát mutat be. A hazai flóra közel fele megtalálható a gyűjteményben, megtekinthetők ritka, értékes és veszélyeztetett növények is.


Az arborétum egy romantikus angolkert

A botanikus kert alapját képező kastélypark telepítése az 1830-as évektől kezdődött el. Végső formáját a XIX. század második felében érte el. 1871-ben Vigyázó Sándor vásárolta meg a birtokot, aki a Margitsziget parkosítását is megtervező Jámbor Vilmost kérte fel a park elkészítésére. A kor akkori ízlésének megfelelően romantikus angolkertet alakítottak ki: valódinak ható műrommal, vízeséssel, vízimalommal, valamint a parkon átfolyó patakból létrehozott tórendszerrel.
A park növényállományát a magyarországi flóra mellett észak-amerikai és kelet-ázsiai lomblevelű és örökzöld fák, cserjék alkotják, virágos, évelő és konyhakerti növényekkel: az egyik fő nevezetesség egy idős amerikai mocsárciprus. A XIX. század főúri parkja elképzelhetetlen volt üvegház nélkül, ezért a parkban két üvegház (trópusi és mediterrán) várja a látogatókat. Az üvegházi gyűjteményben az otthonainkban megtalálható növények óriási méretű változatai találhatók, és csodálatos szín- és formagazdagságban trópusi virágok. Kiemelkedően gazdag a pálmák különböző fajai, filodendronok, banánfélék sora. A vízmedencében látható néhány bambusztő és papiruszsás. Az egyik oldalépületben pedig Ázsia, Amerika, Ausztrália árnyékkedvelő növényei vannak, itt igazi különlegesség a két-háromméteres leveleket növesztő óriás ausztrál páfrány, mely alatt akár egy felnőtt ember is elfér!
Az októberig tartó, Biblia növényei című élőnövény-bemutató kiállítás bepillantást nyújt a Szentírásban szereplő növények botanikai tulajdonságaiba és bibliai vonatkozásaiba. A magyar és angol nyelvű ismertető tablók fényképek és rövid magyarázatok segítségével tájékoztatnak a Szentföld növényeiről, a bibliai kor földműveléséről és kertészetéről. A sok érdekes információ közül hadd álljon itt néhány.
A gránátalmában - mely a salamoni Templom oszlopain és a főpap köntösén díszítőelemként szerepelt - a tabló állítása szerint 613 mag van, mely megegyezik a mózesi törvény parancsolatainak számával. Sáron rózsája a kiállítás rendezői szerint nem más, mint egy fehér liliomfaj.
Az izsóp - amellyel a húsvéti bárány vérét felkenték az ajtófélfákra Egyiptomban - tulajdonképpen egy fűszernövény, mely átható illata miatt a tisztálkodás és az áldozatok kísérője volt. Jónás feje fölé árnyékot valószínűleg ricinusnövény vetett, melyet tévesen töknek, szőlőnek vagy borostyánnak fordítanak. Látható az a növényfaj is, melynek tövises ágaiból Krisztus töviskoronája készülhetett. Nő itt keserűfű is, amit a páskához fogyasztottak.
Jelenleg az arborétum a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, amely világhírű rangra emelkedett, fontos tevékenységei közé tartozik a hazai növényvilág veszélyeztetett fajainak védelme és szaporítása is.

Nyitva tartás: április 1-október 31-ig 7-18 óráig, november 1-március 31-ig 7-16 óráig. Jegyárak: felnőtt: 160 Ft, diák-nyugdíjas: 100 Ft, csoportos kedvezmény van.

A park Váctól 11 km távolságra van. Megközelíthető vonattal, busszal és kerékpárral.