Az egészségügyi, közlekedési és bűnügyi szakemberek valamint a pedagógusok már
régóta kongatják a vészharangot Németországban, mert egyre többen nyúlnak a pohárhoz.
Igaz, az értékesített alkoholtartalmú italok felét a lakosság alig 10 százaléka
fogyasztja el. A kőkemény szesztestvérek táborát 4-5 milliósra becsülik az Európa
Unió legnépesebb államában, s még egyszer ennyien vannak, akiket komolyan fenyeget az
alkoholizmus.
A jóléti 82 milliós NSZK-ban a közvélemény kutatások szerint a polgárok zöme
az alapvető élelmiszerek közé sorolja a sört. A nemzeti italból közel másfél hektót
kortyolnak évente, fejenként (garatonként) a németek. A fehér és vörös bor népszerűsége
jelentősen növekedett a XX. század végén, s immáron a - vincellérek, kereskedők,
vendéglősök nagy örömére - a 20 literes álomhatárt is átlépte az egy főre jutó
átlagfogyasztás, míg a pezsgőfélékből csak negyedennyit isznak a németek. Égetett
szeszesitalokból a 90-es évek elején még 7,5 litert ivott egy-egy germán, de
napjainkra alig 6 literre apadt az átlagos snapszfogyasztás. Sajnos a piálás „divatja”
már a tinédzser korosztályt is megfertőzte: friss berlini felmérésekből kiderül,
hogy minden hatodik iskolaköteles fiatal naponta fogyaszt szeszesitalt! Évente mintegy
2200 csecsemő már eleve súlyos károsodással jön a világra Németországban az anyák
alkoholizmusa miatt. A mámorkeresés, a bánat az öröm szeszbe fojtása, akárcsak hazánkban
a társadalom valamennyi rétegét érinti: különbségek legfeljebb az italok minőségében,
árában, s a konzumálás környezetében mutatkoznak.
Tavaly Németországban közvetve-közvetlenül mintegy 40 ezer emberéletet követelt a túlzott
alkoholfogyasztás, miközben a kábítószereknek „csak” 1800 halálos áldozata
volt. Az érme egyik oldala, hogy a szeszadóból a német kincstár szép hasznot húz, a
másik oldala, hogy az emberi tragédiák, az egészségügyi (elvonó-terápiás) ellátás,
a munkakiesés évente legkevesebb 30 milliárd márkájába kerül az államnak. (Mogyorósi
Géza)