Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Véget ért a katolikus Woodstock

A római Tor Vergata téren összegyűlt több mint kétmillió fiatal tapsa és imádságai közepette vasárnap véget ért a XV. Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó - jelentette a La Repubblica című olasz lap. Az öt kontinensről érkező ifjú zarándokok a múlt hét elejétől kezdve özönlötték el a várost.

„A pártok vegyenek példát az egyházról, a baloldal tanuljon a pápától” - mondta Giuliano Amato olasz miniszterelnök a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó után a La Repubblicának adott interjújában. A miniszterelnök a pápát, Karol Wojtylát állította példaképül, és megfeddte a laikusokat, amiért az egyház monopóliumának tekintik a jót.
A találkozó alatt II. János Pál a világ minden tájáról érkező fiatalságnak átnyújtotta hitvallását, amely szerint megélhetik hitüket kétezerben. „Békességre” és „igazságra” hívta fel őket, ösztönözve arra, hogy az éhező, nyomorult, betegségben, börtönök vagy bűn fogságában sínylődők felé forduljanak, hogy felfedezzék bennük Krisztus arcát. Arra buzdította őket, hogy sose legyenek az erőszak és a gyűlölet eszközei.
„Krisztus mindörökké szeret bennünket! Akkor is szeret bennünket, amikor csalódást okozunk neki, könyörülő karja mindig ki van tárva felénk” - jelentette ki Karol Wojtyla a kétmillió fiatal zarándoknak mondott üzenetében. Ez az az egyház, amelyet a kétmillió fiatal lát, és erre az üzenetre mondanak igent a hangos ovációval - fogalmazott a La Repubblica. Az olasz média által „pápa-fiúknak” és „pápa-lányoknak” titulált fiatalok a sajtó képviselőinek elmondták: számos kérdésben nem értenek egyet a katolikus egyházfő nézeteivel. Az európai sajtó által „katolikus Woodstock”-ra keresztelt esemény egy résztvevő szerint leginkább rockkoncertre hasonlított: egy esetben a biztonsági kordonokon keresztültörve egy fiatal lány a pápa nyakába borult, mintha valami popsztár lenne. Az olaszországi nap hevében egyébként mintegy kétezren kaptak napszúrást, és többeket kellett kiszáradás miatt orvosi kezelésben részesíteni.
Az eseményt záró szavaiban a pápa a legközelebb 2002-ben megrendezésre kerülő következő világtalálkozóra hívta meg a világ fiataljait.