Hetek - IV. évfolyam, 35. szám, 2000. augusztus 26

„A vért a véradók önkéntes, térítésmentes ajándékaként kapjuk, de a feldolgozásnál nem adhatjuk meg a kórokozóknak azt a lépéselőnyt, hogy ne a világon elérhető legkorszerűbb módszereket alkalmazzuk” - fejtette ki a Heteknek dr. M. Tóth Antal, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgató-helyettese a vérellátás közelmúltban lezajlott korszerűsítésével kapcsolatban. A vérellátás stratégiai kérdés is, mivel a honvédséget is érinti, és a NATO is megköveteli a vérbiztonságot. „A vérkészítmény előállítása egy gyártástechnológia, amit korszerű minőségbiztosítási elvárások szerint csak központilag lehet elvégezni” - értékelte az OVSZ feladatát az intézmény főigazgatója, dr. Mikola István.

A vérellátó szolgálat ötven évre tekint vissza Magyarországon. Az évek során folyamatosan új kihívásoknak kellett megfelelni, és a vérellátó általában példás gyorsasággal követte az orvostudomány exponenciális fejlődését. A vércsoport-meghatározás a század elejére datálódik, és Landsteiner osztrák tudós nevéhez fűződik. A biztonság terén nagy előrelépést jelentett a hepatitis B és C vírusának, majd a nyolcvanas évek közepétől az AIDS kiszűrésének lehetősége, amit Franciaország és Amerika után néhány hónappal nálunk is bevezettek.
„Folyamatosan és rohamosan nőtt a vérellátással kapcsolatos költségek nagyságrendje, következésképpen mindenhol a világon elindult egy koncentrálódási folyamat a vérellátás középső szakaszán, vagyis a feldolgozásban és a kivizsgálásban” - fogalmazott dr. M. Tóth. Ez az átalakítás eredetileg országosan 63 helyen működő kis vérellátó intézményt érintett: a munkát jelenleg 29 központ végzi, de a tervek szerint a jövőben mindössze hat központ veszi át az EU által előírt minőségű vérfeldolgozás feladatát.
Az 1998. július 1-jén életbe lépett törvény, az egészségügyről egyértelműen deklarálja, hogy Magyarország vérellátása az Országos Vérellátó Szolgálat feladata, ami egy tízéves program betetőzése. „Ez nem politika, ez ügy” - szögezte le dr. Mikola főigazgató. 2000. július 1-jén felállt az egységes, központilag irányított, gazdálkodásilag és szakmailag is szigorúan ellenőrzött nemzeti vérellátó struktúra mint a nemzeti szintű vérkészlet-gazdálkodás kizárólagos gazdája.
„Harminc év óta az első év 1999. volt, amikor a nyári hónapokat nyugodtan éltem végig” - fejezte ki a főigazgató-helyettes. „Jelen pillanatban 10 napos biztonságos ellátásnak megfelelő vérmennyiség áll rendelkezésre az országban.”
Azt, hogy a kórházak vajon miért nem osztják a lelkesedését az átalakítással kapcsolatban, dr. Mikola István főigazgató szerint az magyarázza, hogy a kórházak az átalakítás nyomán elestek azoktól a plusz bevételektől, amit a feldolgozás során korábban élveztek. „Most leveszik a vért, beküldik a központba, a vérellátó szolgálat pedig egységenként 3500 forintot fizet ki nekik érte - ebből kell gazdálkodniuk.” A kórházak előírják, mit kell adni a betegnek - ez a klinikai transzfuziológia -, és az intézmény ennek megfelelő készítményt igényel az illetékes központtól. „A vérkészítményekért a kórházak nem árat fizetnek, hanem a ráfordított összeget térítik meg. A működésünk 70 százalékban a bevételeken alapul, költségvetési szerv vagyunk, jogszabályi kötelességünk behajtani a kintlevőségeinket” - magyarázta a főigazgató a sajtóban felröppent hírt, miszerint az OVSZ inkasszóhoz folyamodik a kórházakkal szemben. Az egészségügy bonyolult finanszírozási helyzetét jelzi, hogy bár állami felelősséggel működik, a kórházak nagy része önkormányzati tulajdonban van, ők biztosítják a fejlesztési-felújítási forrásokat, míg a működtetés költségeinek nagy részét az Egészségbiztosítási Pénztár teljesítményarányos kifizetései fedezik.

Nem az ágyak számán kell változtatni

Interjú dr. Mikola Istvánnal, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatójával az egészségügy menedzsmentjéről

- Hónapok óta forrong az egészségügy. Ön mennyire értékeli válságosnak a helyzetet?
- A rendszerváltás óta eltelt tíz év alatt a vérellátás esetében már sikerült meggyőzni a politikai feleket, hogy ez olyan ügy, amit nyugodtan támogathatnak úgy is, hogy a másik oldal is támogatja. Az egészségügy problémáinak megoldása is sokkal hosszabb távú, mint egy parlamenti ciklus, ezt kellene a politikának belátnia. Egyelőre váltógazdaság működik, pedig nem kellene négyévente lecserélni a kiépített „szoftvereket”. Egyre inkább látom az igényt valamiféle stabilitásra: az egészségügyi szakma a modern orvostudomány eredményeit minél teljesebben akarja alkalmazni - és igaza van. Az orvosi lehetőségeknek azonban nemzetgazdasági összefüggései is vannak. Magyarországon évente 300-350 dollárt tudunk fejenként költeni az egészségügyi ellátásra, Ausztria úgy 2400-at, Svájc jár az élen 4300 dollárral, őket az amerikaiak követik 4000-rel. Amelyik intézmény tudja kezelni az orvosi és a gazdasági lehetőségek közötti konfliktust, az nem kerül csődbe.
- Akkor maradunk a 300-350 dollár „per capitánál”?
- Nézze, itt a baj az, hogy az egészségügyben az elmúlt években forráskivonások történtek. Tisztázatlanok az egészségügyi fejlesztések, nincs végiggondolva rendszerszemlélettel az egészségügy. Ezt én tudom, de nem engedem magam katasztrófahangulatba sodorni. Egy dolgot értsen meg: a forrás önmagában nem oldja meg a helyzetet. A megoldáshoz racionális struktúra és működtetés szükséges. A gond az, hogy olyan helyeken kezdenek fejlesztésbe, ahol hosszú távon nem érdemes. Magyarországon például nincs szükség ennyi kórházra, de nem ágyszámot kellene csökkenteni, hanem a struktúrát kell végiggondolni. Jobb alapellátásra lenne szükség, és az sem megy, hogy az egészségügyben „mindenki másképp csinálja”. Ha a szakma leírja a diagnosztikus, terápiás eljárási rendeket, amit a szakma legjobbjai kidolgoznak, az eszköz lehet az orvos kezében, amit felmutathat a politikának: erre kér anyagi fedezetet.
- Az OVSZ példa lehetne egy ilyen rendszer kialakításában?
- Amikor idejöttem, azzal kezdtük, hogy elkészítettünk egy koncepciót, kidolgoztuk a szervezetátalakítás menetét - mindegyiket határidőre. A kormány jóváhagyta, mi pedig elkezdtük megvalósítani. Máshol is követhető ez a módszer: csak egy jó koncepcióra van szükség, azt el kell fogadtatni, stratégiát készíteni, aztán dátumokhoz kötve könyörtelenül megvalósítani. És közben kezelni kell a beálló konfliktusokat.
- Mi akadálya ennek?
- Túl sok az érdekeltség a nem szabályozott működésben. Ugyanakkor a magyar egészségügyi ellátásnak komoly értékei vannak, ezeket nem szabad leértékelni: a térségben még mindig magas szintű ellátást biztosít. Nyilvánvaló azonban, hogy az ország eddig elsősorban a gazdaság fellendítésén dolgozott, és a szociális szektornak nem juttatott annyit, amennyit kellett volna. Ezt mi sérelmezzük is, de most elértünk egy olyan szintre, amikor elkezdődhet a visszapótlás a szociális szektorba. Ugyanakkor egy országot sem tudok, amely ne kínlódta volna ezt végig: a Kórház Világszövetség európai alelnökeként a világ szinte valamenynyi országában jártam már, de egyedül Dániában találtam olyan rendszert, amivel mindenki elégedett. De mire eljutottak idáig!
- Gyors hangulatjavulásra ezek szerint Ön sem számít?
- Türelmesen végig kell vinni az átalakításokat, a politikának pedig forrásokat kell teremtenie, hiszen politikailag is nagyon rossz lépés forrásokat kivonni az egészségügyből. Véleményem szerint változnia kell annak a mentalitásnak is, hogy mindent gyógyítani akarunk, és a figyelmet inkább a megelőzésre kell irányítani, ami már valójában az ország szociális biztonsági rendszerének a kérdése. Nagy társadalmi összefogásra lenne szükség ebben, és pozitív hangulatkeltésre, hogy az emberek ne egyik hangulatból a másikba essenek, hanem tisztában legyenek a realitásokkal. Ha valami sikerül, annak tudni kell örülni - és tovább kell építkezni.

Vérgazdálkodás

Az intézet alagsorában hatalmas hűtőkben tárolják a vérkészítményeket. Dr. Nagy Sándortól, a OVSZ transzfuziológus főorvosától megtudtuk, hogy a véradótól levett vért teljes vérnek nevezik, ez kerül a feldolgozó központokba, lehetőleg 12 órán belül. „A teljes vérből levett készítményt három alaptípusra bontják fel: vörösvérsejt-koncentrátumra, amelyet plusz 4 fokon tárolnak, fagyasztott plazmára, mínusz 30 fokon, és trombocita-koncentrátumra, plusz 22-24 fok között” - kalauzolt a hűtők között a transzfuziológus orvos. A donortól a levehető mennyiségen túl - ami többrészes, zárt, egyszer használatos zsákba kerül - három kis ampullába is vesznek vért a további vizsgálatok megkönnyítése végett. Az első ampullából a szerológiai vizsgálatok eredményeként meghatározásra kerül a nyolc alapvércsoport: A, B, AB, 0, illetve az Rh negatív és pozitív változataik - ezt elméletileg fel lehetne tüntetni egy korszerű személyi igazolványon, de ez még a jövő zenéje (bár egy feledésbe merült rendelet értelmében bárki igényelhet egy külön lapot a személyi igazolványához, amelyen az illetékes (körzeti, üzemi stb.) orvos igazolja a vércsoportját). „Vészhelyzetben” nulla Rh negatív vércsoportot használnak, egy-egy műtétet azonban komoly vizsgálatok előznek meg: a már levett és alapcsoportokra osztott vérből kikeresik azt, amely minden részeredményében megfelel az illető betegnek. A várakozási idő abból adódhat, hogy a különleges adottságokkal rendelkező vércsoportok esetében sok zacskónyi vért kell végigvizsgálni, hogy megtalálják a megfelelőt. A második ampulla véren a vizsgálatok a hepatitis vírusok, az AIDS és a szifilisz kiszűrésére irányulnak, míg a harmadik ampulla tartalmán az adott beteg számára szükséges vizsgálatot végzik el. Hazánkban két olyan szűrővizsgálatot is bevezettek, amelyek még az EU-ban sem általánosak: az anti-HBC-t, amely pontosabbá teszi a hepatitis B kimutatását, valamint a CMV herpeszvírus szűrését.