Vissza a tartalomjegyzékhez

Kaszab István
Nem egyeztettek

A koalíción belül sincs támogatottsága a kétéves költségvetés készítésének. Az FKgP és az MDF is az ellenzékhez hasonló ellenvetéseket fogalmaz meg, és nehezményezik, hogy a Fidesz-MPP nem egyeztetett velük. A két kisebb koalíciós párt megalapozatlannak, hibásnak, az MSZP ezen túlmenően politikai és nem gazdasági indíttatásúnak tartja a kétéves költségvetésről szóló fideszes elképzeléseket.

Csúcs László, az FKgP frakcióvezető-helyettese az egyik fő problémának azt tartja, hogy kétéves időintervallumban nehezen vagy egyáltalán nem prognosztizálhatók a világgazdaság változásai, ezek pedig közvetlen hatással vannak a magyar gazdaságra. Mint lapunknak elmondta, a makrogazdasági mutatók megalapozottsága is kérdéses, hiszen az idei, csupán egyéves költségvetésben is módosítani kényszerültek az inflációt, és a gazdasági növekedés sem az elképzelések szerint alakult. Inkább készüljön jól kimunkált, védhető 2001-es egyéves, mint egy több szempontból vitatható, aggályos kétéves költségvetés, tekintettel arra, hogy ez a költségvetés már - akár egyéves, akár kétéves - alapvetően determinálja a 2002-es választásokat - mondta Csúcs.
A kétéves költségvetés ügyében semmilyen előzetes koalíciós egyeztetés nem történt, és szakmai anyagot sem kaptunk - nyilatkozta a Heteknek Font Sándor, az MDF frakcióvezető-helyettese. Sajtóhírek alapján nem tudunk szakértői véleményt mondani, de az biztos, hogy azt, hogy két év részletes költségvetését egyetlen vitaszakasz alkalmával határozzuk meg, az MDF nem fogja támogatni.
Az MSZP sem támogatja a kétéves költségvetést. Szekeres Imre, a Költségvetési Bizottság elnöke elmondta, inkább politikai szándékú, mintsem szakmai lépésről van szó. A kétéves költségvetés elfogadása esetén ugyanis a kormány elkerülhetné a választások előtti évben a költségvetési- és adóvitákat, ezenkívül az infláció és a gazdasági növekedés tudatos alultervezésével nagy többletbevételekkel rendelkeznének, és ezeket a közpénzeket kivonhatnák az országgyűlés ellenőrzése alól, ezáltal saját politikai céljaikra használhatnák.