Munkatársainktól
Ellentmondásos ünnep

A nemzet ezeréves évfordulójának megünneplése vitán felül mély nyomokat hagyott a magyar társadalomban. Voltak, akiket lenyűgözött az impozáns ceremóniák sora, és örömmel csatlakoztak a „nagy közös álom” megálmodóihoz, mások aggódva figyelték a fővárosban hömpölygő vurstlis hangulatú tömeget, és megpróbálták kitalálni, vajon a magyar társadalom mekkora szeletével tartanak éppen valamelyik dunai híd korlátja felé, megint mások a politika és a vallás ünnepi alkalomból történő leplezetlen elegyítésén „akadtak fenn”, mondván a kettő határainak ilyen szintű egybemosása már alkotmányossági kérdéseket vet fel. Mindezekről ismert politikusokat, teológusokat és társadalomtudósokat kérdeztünk.

Pogány magyar sámán augusztus 20-án a Clark Ádám téren. Politikai mágia     Fotó: Maklári Péter

Gábor György vallástörténész, filozófus szerint furcsa keveredések tanúi lehettünk augusztus 20-án, amely részint állami, másfelől egyházi ünnep is, de ez a kettő most teljesen összekeveredett, miközben az egyházi ünnep a politika meglehetősen bizáncias, keleties díszletévé vált. „Döbbenetes az, hogy ez a keveredés a politikában és a teológiában miként működött a retorika szintjén is: a legkülönbözőbb politikai diskurzusokba miként keveredtek bele a teológiai elemek ijesztő módon, másfelől az egyházi gondolkodásba miként szivárogtak be bizonyos politikai elemek” - mondja Gábor. Példaként Orbán Viktor beszédét említette, aki már korábban, a Református Magyarok Világtalálkozóján azt mondta, hogy Európa szellemiségét az Evangéliumok szelleme határozza meg. „Európa egy politikai, történeti, geográfiai egység, az Evangéliumok szelleme pedig a kereszténységnek az alapszellemisége, ezt a kettőt nem lehet összekeverni, hiszen Európában nemcsak keresztények élnek, hanem zsidók is, buddhisták, ateisták is. Az ünnep előestéjén pedig Alcsútdobozon, ahova megérkezett a korona másolata, a szentatyára hivatkozott miniszterelnökünk. A magyar miniszterelnök a közszolgálati Magyar Rádión keresztül nem hivatkozhat a szentatyára” - hozza fel például Gábor György. Véleménye szerint az ünnepen a valláson belül is „hihetetlen összekuszálódások” történtek. „A keresztény hagyomány nagyon is látható módon egy pontosan kitapintható pogány hagyománnyal keveredett, már-már mani-cheista módon - mondja a vallástörténész -, így például a szent- és ereklyekultusszal. Ennek a folyamatnak a középkorban még volt egy átlátható, érzékelhető, teológiailag is, politikailag is interpretálható formája, de amikor a modern egyházi gyakorlatban ismét ez kerül a középpontba, akkor erre kénytelen vagyok azt mondani, hogy ez egyfajta repaganizáció.”
„Nagyon sok olyan műsort lehetett mostanában látni a közszolgálati televízióban - teszi hozzá Gábor György vallástörténész -, amelyek valamilyen pogány magyar hagyománnyal foglalkoztak, vagy annak egyfajta újjáéledését mutatták be. Láttam egy embert, aki egy jurtában él és varkocsa van; egy bizonyos Kovács András nevű sámánnal is volt egy beszélgetés. A keresztény és a pogány magyar hagyomány egyfajta szinkretista ötvözeteként egy független, önálló, nemzetek fölötti jelképrendszert próbál megalkotni.”
Gábor szerint azáltal, hogy a vallás ma a politikába iktatódik át, azokat a meghatározó vallási elveket, bázisokat, pilléreket is pusztán politikai érdekből kezelik, amelyek egy vallásnak nemcsak a hagyományát, hanem a jelenét és jövőjét is meghatározzák, és ez szintén pogány jellegzetesség: a hitvilág alárendelődik a világi hatalomnak. A meghatározó elemek, a hitvallás elemei - példaként a reformátusok részéről az ereklye- és szentkultusszal szembeni II. Helvét Hitvallást említette Gábor - visszavétetnek pusztán azért, hogy a politika oltárán valamilyen módon feláldozzák a hitvallást. Gábor ezt „rémisztőnek, ijesztőnek” tartja, és úgy véli, hogy az egyházaknak, és a hitüket komolyan vevő hívőknek kellene elsőként fellépni és tiltakozni ez ellen. „Rémülettel hallgattam az ünnep előestéjén azokat a műsorokat is, amelyekből megtudhattuk, hogy Szent István érdeme nem az volt, hogy a magyarságot integrálta az európai, nyugati világba, hanem pont ellenkezőleg, hogy leszakította Magyarországot a nyugati kereszténységtől. Eszerint Koppány nem volt pogány, hanem a nyugati kereszténységet képviselte, Gyula pedig szintén nem volt pogány, ő a keleti kereszténységet. És ezekkel számolt le Szent István megteremtve a magyar kereszténységet. Ez tökéletes ostobaság, félreértés, és valójában a mai Magyarországnak szóló sanda politikai üzenet. Jelen pillanatban Magyarország számára az egyetlen lehetséges alternatíva az EU-hoz való csatlakozás. Egy ilyen üzenet, a Szent István-i hagyománynak ilyen átrajzolása arról szól, hogy Magyarországnak nem Európához kell tartoznia, hanem egyfajta önálló utat kell végigjárnia a nemzetek fölött, vagy ki tudja hol” - mondja Gábor.
A vallástörténész szerint jól jellemzi mindezt a korona középpontba helyezése is az év eleje óta. A Szent Korona-tan szerint a nemzet e szimbólumában megjelenő testének nem volt része a parasztság, a polgárság. „Ez mind arra utal, hogy itt egy katasztrofális félreértésről van szó” - értékel a vallástörténész. Az állam és az egyház ahelyett, hogy egymástól elválasztódva tenné a dolgát, a lelkiismeret etatizálásán („államiasításán” - a szerk.) fáradozik, hiszen „az a pillanat, amikor az állam és az egyház újra összekapcsolódik, az a lelkiismeret etatizálódásának a pillanata, és azt gondolom, hogy a lelkiismeretlenség falanszterénél talán csak egy rémesebb dolog van, amikor az állam a saját képére és hasonlatosságára próbálja átgyúrni az alattvalóvá devalválódott állampolgárokat.”
Gábor Györgyöt leginkább az érdekli, hogy mi lesz ennek a következménye: vajon valóban szavazatokat lehet-e nyerni ma Magyarországon mindezzel? „Attól tartok, hogy nagyon mélyre nyúlnak a feudális gyökerek. Ez a nemzet a saját polgárságát és polgári öntudatát, mentalitását nem tudta kihordani, és tulajdonképpen ma, amikor gazdaságilag kettészakadt az ország, éppen ez a polgári öntudattal rendelkező masszív fizetőképes középosztály hiányzik, amely minden nyugat-európai demokrácia alapját jelenti. Őszintén szólva nincsenek jó előérzeteim.”

Kenyeret és cirkuszt!

Vitányi Iván, az MSZP országgyűlési képviselője az egész ünnepség koncepcióját elhibázottnak tartja. „Az ország jelenlegi helyzetében nem indokolt ilyen nagyszabású ünnepség rendezése, amely ennyi pénzbe kerül. Felesleges ekkora felvonulásokat és ilyen drága dolgokat csinálni. Ez az egész valami olyan kormányzati filozófiát tükröz, amely tőlem teljesen idegen, és azt hiszem, hogy minden igazi demokráciától idegen. Nem köztársasági jellegű, inkább valamilyen királyság jellegű dolog volt, rengeteg katonával, rengeteg pappal, rengeteg főpappal, rengeteg áhítatossággal, rengeteg elmormolt imával, rengeteg mennyekbe nézéssel, rengeteg földbenézéssel, rengeteg emelkedett szellemű semmitmondással. Én azt hiszem, hogy ebből sokkal kevesebb sokkal jobb lett volna. De ez egy olyan politikát mutat, amelyik nemcsak a »panem et circenses« (»kenyeret és cirkuszt!« - a szerk.), hanem »panem et circenses, és még egyszer circensest« akar mutatni. Ennyire azonosítani az egyházi ünnepet a világival, azt hiszem, hogy nem helyénvaló. Mert az egyházi ünnep az elmélyülés pillanata, úgyhogy politikailag is elhibázottnak érzem.” - összegezte álláspontját a politikus.

A fiatalok nevetnek

Bauer Tamás közgazdász, az SZDSZ országgyűlési képviselője szerint ilyen nagyszabású ünnepeltetés a rendszerváltás óta nem volt, mint most. „Volt egy január 1-je, egy köztársasági elnöki beiktatás, most ez, ez a kormány ezt csinálja. Nagyon szeret ünnepelni, avatni, masírozni, ez hozzátartozik. Nem az image-éhez: ez egyfajta civilizáció, ez a díszszázad, vonulás. Ez egy konzervatív, hazafias szubkultúra, amelyre annak a magyar közönségnek, akit ez a kormány most magának megcéloz, van is fogadókészsége. Miközben a másik részében nincs. A társadalomnak egy fiatalabb, a világra nyitottabb része ezen nevet. De van egy másik része, amelyik ezt szereti.” Bauer szerint semmi sem indokolja, hogy erre az augusztus 20-ára majdnem 1 milliárd forintot költöttek.
„De igazán botrányosnak őszintén szólva nem is ezt tartom, hanem a Szent Jobb behozatalát a Parlament épületébe - mondja Bauer. - A Parlament a magyar államiság szimbóluma, a Szent Jobb-körmenet a magyar katolikus egyháznak a rendezvénye, és ezt a kettőt nem szabad, sőt tilos összekapcsolni, az állam és egyház elválasztásának körülményei közepette.” Bauer szerint az Országimázs Központot azért hozták létre 4 milliárdos költségvetéssel, hogy a „belföldi agitpropot”, nem pedig a külföldi országimázst szolgálja. Egy olyan állapotot akarnak létrehozni, „amikor az állam által támogatott norma az, hogy a legjobb magyar az, aki katolikus, a második legjobb az, aki református, evangélikus vagy zsidó, a vallásos zsidók azok is be vannak fogadva a magyarság sáncai közé - aki pedig vallástalan, vagy kisegyház, az már nem jó magyar. Tehát az állam semlegességének az elvét adták fel ebben az egész augusztus 20-ában. Ez épp az ellenkezője annak, amit a Fidesz 1990-94-ben képviselt, amikor Németh Zsolt elmondta az állami ünnepekről szóló vitában a parlamentben, hogy a Fidesz többsége azért nem augusztus 20-át támogatja, hanem március 15-ét, mert augusztus 20. az állami és az egyházi ünnep öszszefonódását fejezi ki. És most az ellenkezőjét csinálták” - mondja Bauer Tamás.

Istvánt nem lehet kettévágni

Máté-Tóth András római katolikus teológus abban látja a millenniumi ünnepség világi és egyházi tartalmának együttes kifejeződését, hogy Szent István egyszerre országalapító király, akit minden kritikus történettudományi kutatási eredmény ismeretében is megillet a tisztelet, s egyben a katolikus egyház szentje, akit vallásos tisztelet illet. Ereklyéi egyben hordozzák államalapítói és keresztény nagyságának jelét. Elmondása szerint az lett volna a csoda, ha István király alakját és emlékét az ünnepségek kettévágták volna, külön a királyra, mintha nem lenne szent, és külön a szentre, mintha nem lett volna király. Az Istvánhoz fűződő ereklyékkel kapcsolatban kifejtette, hogy a tridenti (még ellenreformációs) zsinat az ereklyék védelmében elítélte azt a véleményt, miszerint a szentek ereklyéit nem illetné tisztelet, és hiábavalóság lenne, ha a hívők más szent emlékeket tisztelnének. A II. vatikáni zsinat ezt a szemléletet annyiban súlyozta, hogy kiemelte: az ereklyék és más nagy becsben álló tárgyak tisztelete - a szentek tiszteletéhez hasonlóan - koncentráljon a keresztény hit lényegére, Jézus Krisztusra és a megváltásra.
A teológus nagy jelentőségűnek tartja a keresztény egységtörekvés szempontjából, hogy a görög ortodoxok szentnek nyilvánították a nyugati szent Istvánt. „Még akkor is, ha magában az ortodoxiában e tekintetben nézetkülönbségek vannak, és az autokefál jelleg miatt ez nem egyetemes érvényű. Mégis nagy dolog, ha legalább a keleti egyházszakadás előtti egységet ma emlékezetbe idézi egy-egy ilyen gesztus” - értékel Máté-Tóth, aki azért tulajdonít nagy jelentőséget az eseménynek, mert úgy látja, hogy Európa újrateremtésének korszakában Kelet és Nyugat közös gyökereinek erősítése gátolja, hogy Nyugat Kelet nélkül váljon Európává.

Nő az egyházak szerepe

Szabó István református teológus szerint István király ünnepe hagyományosan szakrális tartalmú ünnep, melyet az előző negyven év jelentősen szekularizált ugyan az emberek gondolkodásában, de attól még bizonyos fokig magától értetődő, hogy vallási vonatkozású szimbólumok, tárgyak, ereklyék jelennek meg benne. A teológus protestáns gondolkodóként kétféle hozzáállás ötvözetét tartja elfogadhatónak az elsősorban a római katolikus liturgia és jelképrendszer alapján építkező millenniumi megmozdulásokat látva. Eszerint a református hívek szolidáris partnerként, szemlélődőként, szimpla állampolgárként vesznek csupán részt az általuk is nagy keresztény államalapítónak tartott István király jobbját hordozók körmenetében, hiszen - mint mondja - „az ökumenikus közeledés nem azon a ponton fog megvalósulni, hogy közösen, Magyarország valamennyi kereszténye ereklyetiszteletet fog megvalósítani”. Éppen ezért nem áldozná fel Magyarország egyik nagy ünnepét felekezeti vagy dogmatikai elfogultságának oltárán, hiszen „a mai magyar valóság lehetővé teszi azt, hogy úgy ünnepeljünk együtt, hogy senki ne érezze magát kényszerítve az általa fenntartásokkal szemlélt vallási tevékenységek megtételére.”
Az ünnepségek vallási és politikai elemeinek látványos keveredésével kapcsolatban Szabó István elmondta, hogy a kettő valahogy mindig is összetartozott és személy szerint nem tartja sokra azt a vallást, amely úgy tesz, mintha nem lenne politika. „Mind a római katolikusoknak, mind a protestánsoknak egy teljesen természetes és jogos igénye az, hogy monitorozzák a politikát és hallassák a szavukat” - fejtette ki a teológus, aki biztos abban, hogy az egyházaknak a következő évezredben lényegesen nagyobb szerepük lesz a közéletben, a politikában, a civilizációban, mint volt az elmúlt századokban. Megítélése szerint egy nagyon erős, durva, szekuláris és ateista korszak vége felé járunk, amikor a vallásosság egyfajta reneszánsza magával hozza, hogy a létező egyházak, egyházalakulatok, felekezetek, s köztük a római katolikus egyház mint a legnagyobb, jelentősebb szerephez fog jutni.

Alkotmányos elv sérült meg

Halmai Gábor alkotmányjogász szerint, ha egy állami ünnepnek vallási vonatkozása is van, akkor egyfelől a közjogi méltóságok vallási beállítottsága indifferens, másfelől pedig pontosan nekik kell ügyelni a politika és a vallás reális egyensúlyára, ahelyett hogy összekevernék azokat. „Azt gondolom, hogy jogos az észrevétele annak, aki az állam és az egyház szétválasztásának alkotmányos elvét látta sérülni például a Szent Jobb-körmenet parlamenti látogatásakor, vagy abban, hogy a miniszterelnök, a köztársasági elnök, a parlament elnöke és az Alkotmánybíróság elnöke a koronaőrség tagjaiként őrt álltak a Szent Jobbnak, amikor az a Parlamentben »találkozott« a koronával” - világított rá a köztársasági demokrácia egyik lényeges elemére a szakértő. Mindemellett számára a legfurcsább az volt, amikor Orbán Viktor miniszterelnök minden magyar állampolgár közös álmáról szólva a határon túli magyarokat is a magyar állampolgárok közé sorolta, ugyanakkor a hazai - magyar állampolgársággal ténylegesen rendelkező - romákat elfelejtette megemlíteni.

A magyar tengeralattjáró

Tatár György vallásfilozófus véleménye szerint az ünnepek lefolyása és üzenetei azt jelzik, hogy felülkerekedőben vannak azok az erők a magyar társadalomban, amelyek elsősorban nem társadalom akarnak lenni, hanem nemzet. „A liberális gondolkodásúak nagyon hajlamosak ezt az egész viszályt egy mondvacsinált rossz hagyomány nevében folyó kultúrharcnak minősíteni. Szerintem ez a kultúrharc valójában tényleg két különböző kultúra között folyik. És nem vagyok benne biztos, hogy a szabadelvű, városi, nyugatias, polgári kultúra történelmi méretekben nem szenvedett-e vereséget, tehát hogy nem válik-e valóban kisebbséggé a magyar társadalmon belül. Nemcsak a rendszerváltozás óta eltelt időre gondolok: az első nagy ütközet ebben az ügyben a húszas-harmincas évek és a holokauszt volt, majd azt követően a németek kitelepítése, utána pedig a kommunizmus. Ezek mind lépések voltak abban a meccsben, amelyben a társadalom városias-polgárias elemei, és az ezt a kultúrát képviselők irtózatosan megcsappantak és meggyengültek” - mondja Tatár.
A vallásfilozófus szerint a modernebb, polgári kultúrának a képviselői zömmel nem állnak intellektuálisan a helyzet magaslatán. Sok mindent nem mernek, vagy nem tudnak kimondani, mert a másik fél minden alkalommal azt válaszolja, hogy ez nemzetietlen álláspont. „Ezért nem tudják világossá tenni álláspontjukat, mert Magyarország esetében történelmileg tényleg úgy alakult, hogy a német és zsidó polgárság képviselte ezt a városi-polgári kultúrát, ezt pedig lefejezték. Most a maradék a legkülönbözőbb okokból nem vállalja ezt a pozíciót, mert mindig arra van terelve a szó, hogy olyan származású, és azért beszél úgy. Egy világos polgári, városi álláspont nem fölvállalható, ha mindig a gyökerei vannak támadva. Egyébként ez nagyon fontos pszichológiailag abból a szempontból is, hogy milyen kevesen vannak, akik egészen nyíltan meg merik a véleményüket mondani. Ezért gyengült meg ez az álláspont. Sikerült izolálni származástani alapon.”
Tatár szerint Magyarország a Kurszk tengeralattjáróhoz hasonlít. „Tulajdonképpen minden kelet-európai államról, a Magyar Köztársaságról is nyugodtan el lehet mondani, hogy ha lennének atom-tengeralattjárói, ugyanazok a dolgok történnének és ugyanúgy, mint a Kurszkkal. Ettől minket az ment meg, hogy nem vagyunk nagyhatalom, de azt gondolom, hogy a legközönségesebb vidéki építkezésen előfordulhat ugyanez. A magyar társadalom az, amelyik ott pusztul a tengeralattjáróban valahol mélyen, és közben nyilatkozgatnak a flotta legfőbb parancsnokai. Hátborzongatónak találom az egészet. Az a nagyon erős benyomásom van, hogy az egész jelenlegi politikai elit - és itt egyáltalán nem csak a kormányzó pártokra gondolok - számára individuálisan is és pártszinten is valójában tökéletesen közömbös a társadalom sorsa.”
Ami az ünnep erőteljesen vallásos megrendezését illeti, „egy pillanatig nem kételkedem - mondja Tatár -, hogy a jelenleg kormányozó legfelsőbb politikai elit tagjai - bár nem tudom, megbíznak-e még ennyire egymásban - egy teljesen zártkörű baráti összejövetelen nevetnek az egészen. Tehát ebben a tekintetben nem hiszem, hogy megváltoztak volna a korai Fideszhez képest. Ami miatt nagyon komolyan veszik mindezt, az a szimbolikus politizálás, az, hogy politikai-nemzeti szakramentumokkal politizálnak, a Szent Jobbtól a Szent Koronán át a címerig. Itt lényegében ilyen nemzeti szakramentumok előállításáról van szó. Tehát nem arról van szó, hogy egy késő középkori tradíciót szekularizált módon elevenítenek fel. Ennek egyszerűen soha semmi köze nem volt semmi igazi vallásossághoz, ez a szakramentumok mágikus használata merőben politikai célból. A szavazatgyűjtés politikai mágiája. Ezért van, hogy a felekezeti hovatartozásnak jóformán nincs is jelentősége benne. Az egyházi szimbólumokkal kapcsolatban valószínűleg komolyan meg sem fordul a fejükben, hogy ezeknek lehetne jelentése. A használati értékében rejlik számukra a jelentése, és ez az, ami tisztára mágiává teszi. A konkrét politikai célja pedig mindennek a következő választások megnyerése, a társadalom gazdagabb vagy hatalmasabb rétegeinek a lekötelezése, részben közös szimbólumok alatt.” Arra a kérdésre, hogy nézete szerint mindez csak egy sajátos réteg által az emberekre fölülről ráerőltetett világkép-e, vagy a magyar társadalomból spontánul is felfakadó „forrás”, a filozófus azt válaszolta, hogy valószínűleg mindkettő.
Tatár szerint nem igaz, hogy ha „egy ilyen nemzeti-keresztény feudális kurzus hosszú távon hatalmon marad, és a maga képére alakítja az országot, akkor nem kerülünk be az Európai Unióba, és a magyar gazdaság csődbe megy. Hiszen végül is ez világtrend is. Egy másod-, harmadvonalbeli bedolgozó-gazdaságot fölfejleszteni, ezt futtatni valószínűleg lehet harmadik világbeli kultúrával is. Ha a MIÉP kormányra jut, akkor valószínűleg nem veszik be Magyarországot az Európai Unióba, de egyébként egy elég erősen jobboldali, feudális szimbólumok közt mozgó politikával még igen. Mert hát őket is az érdekli, semmi más, hogy itt olcsó a munkaerő, és nem lőnek. Lehet, hogy Magyarország tényleg harmadik világbeli országgá válhat, és ennek ellenére valamilyen periférikus tagként bejut az Európai Unióba mindaddig, amíg itt nem ölnek embereket” - véli Tatár György.

Szabó Miklós publicisztikája: