Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IV. évfolyam, 35. szám, 2000. augusztus 26

Belpolitika

Munkatársunktól
Tűzijáték és a füstje

„Sajnálom, hogy az amerikai és a német cég nem élt azzal a számtalan lehetőséggel, amelyet Budapest egy nagy volumenű tűzijátékhoz biztosítani tud. Rengeteg ötlettel tudtunk volna segíteni, ha meghallgatnak” - állítja a millenneumi tűzijátékkal kapcsolatban Ciráki Sándor, aki az elmúlt nyolc évben látványtervezőként vezényelte az augusztus 20-i piroparádékat. A megbízott cégek mintegy 150 millió forintból gazdálkodtak, Ciráki szerint azonban, ha idén is őket bízták volna meg, kevesebb mint 100 millió forintot kellett volna költeni a vasárnap esti showra.


Munkatársunktól
Szennyel elárasztva

Tulajdonképpen a Duna, a Tisza és a Maros is alkalmatlan a fürdőzésre, derült ki az Állami Tisztiorvosi Szolgálat legfrissebb vizsgálataiból, amelyet nemcsak a hivatalos fürdőhelyeken, hanem a fürdőzők által kedvelt nem kijelölt fürdőhelyeken is elvégeztek. A folyóvizek szennyezettsége elsősorban a szennyvíztisztítás hiányosságainak köszönhető, melynek következtében Budapest biológiailag tisztított szennyvizeinek aránya még mindig jelentősen elmarad az európai uniós átlagtól.


Munkatársunktól
Csúcsragadozók

A múlt héten kezdődött meg a vadkacsaszezon az országban. Ilyenkor mindenütt külföldi és belföldi vadászok puskájának ropogását hallani. Szegeden a városi bíróság azonban, alighogy megkezdődött a szezon, két olasz férfit figyelmetlenségük miatt már el is ítélt. A „két jómadár” ugyanis a Szeged közelében található Fehér-tónál fokozottan védett szárnyasokat kapott puskacső végre. A zsákmány között öt fokozottan védett cigányrécét és egy kontyos récét találtak a madarászok. Az előbbi eszmei értéke darabonként 100 ezer, az utóbbi értéke 10 ezer forint. A szegedi városi bíróság egymillió 350 ezer forintra bírságolta meg őket, továbbá egy évre kitiltotta a két olasz vadászt a Magyar Köztársaság területéről.


Hazafi Zsolt
Nem érzem magam kellemetlen helyzetben


Munkatársainktól
Olajdobálás a Parlamentben

Az elmúlt napokban kezdett kirajzolódni, hogy a pártok milyen stratégiát dolgoztak ki az úgynevezett olajügyek kapcsán. A legnagyobb kormánypárt, a Fidesz-MPP az egész ügyet az ellenzékre, különösen a közvélemény-kutatásokban előttük magabiztosan vezető MSZP-re akarja „ráverni”. Ebben nyilvánvaló partnere a MIÉP. Az ellenzéki pártok viszont az egész ügy közvéleményt durván manipuláló részeire, a koronatanú mára már nyilvánvaló - azaz egyértelműen rágalmazásnak minősülő - hazugságaira, valamint az elmúlt tíz év átalakulásának folyamataira hívják fel a figyelmet. Érdekes, hogy a legkisebb kormányzópárt, az MDF is visszafogott, már-már az ellenzékhez húzó álláspontot fogalmaz meg. Szerintük is megkonstruált ügy az egész.


Életmód

Erdei L. Tamás
Ezredvégi példabeszédek

„Minden egyes nap Isten ajándéka a számunkra. Az viszont, hogy mihez kezdünk vele, már a mi ajándékunk az Ő számára.” Az Egyesült Államok leggyorsabban növekvő gyülekezetének vezető lelkésze, T. D. Jakes az utóbbi években igen népszerű életreform-könyvek egyikét nyújtja a kiteljesedett és beteljesedett életre vágyó keresztényeknek. Ha az európai olvasó félreteszi az ezzel a (jellegzetesen amerikai) műfajjal kapcsolatos előítéleteit, egészen egyedi, felejthetetlen kötetet kap cserébe. Olyan korszerű útmutatót, amely gondolkodásmódját, idő- és világszemléletét alapvetően megváltoztathatja, és amely az ősi bibliai üzenetek friss, gyakorlatias értelmezését, egyben a kiválóság és a nagyság kézikönyvét nyújtja számára, kitűnő fordításban.


Pálfy Gyula
Dalmácia nyáridőben

Ezen a nyáron a legtöbb külföldön nyaraló magyar Horvátország felé vette az irányt. Délnyugati szomszédunk öntudatos, és bizonyítani akar. Főként páratlan természeti kincseivel, hangulatos tengerparti városaival és európaiságának hangsúlyozásával. Tény, hogy a tegnapi háború - szemmel látható - sebei csaknem begyógyultak az ország testén, és hogy hadakozás helyett ma már a gyarapodás és a beilleszkedés erőteljes vágyával találkozik az utazó.


Kánai András
Könyvek a hálón

Mióta az internetfelhasználók száma rohamos növekedésnek indult, a vásárlás egyre kényelmesebb és modernebb módjaival találkozhatunk. Így van ez a könyvek esetében is. Aki unja a sorban állást, hamarabb szeretne választ kapni kérdéseire, rendszerezett és gyorsan hozzáférhető információkra vágyik, megteheti, hogy az internet kínálta technológia segítségével vásárol könyvet. Már nálunk is, Magyarországon.


Fókusz

Munkatársainktól
Ellentmondásos ünnep

A nemzet ezeréves évfordulójának megünneplése vitán felül mély nyomokat hagyott a magyar társadalomban. Voltak, akiket lenyűgözött az impozáns ceremóniák sora, és örömmel csatlakoztak a „nagy közös álom” megálmodóihoz, mások aggódva figyelték a fővárosban hömpölygő vurstlis hangulatú tömeget, és megpróbálták kitalálni, vajon a magyar társadalom mekkora szeletével tartanak éppen valamelyik dunai híd korlátja felé, megint mások a politika és a vallás ünnepi alkalomból történő leplezetlen elegyítésén „akadtak fenn”, mondván a kettő határainak ilyen szintű egybemosása már alkotmányossági kérdéseket vet fel. Mindezekről ismert politikusokat, teológusokat és társadalomtudósokat kérdeztünk.


Vagyim Arisztov
Orosz tragédia

Semmi nem rázta meg anynyira az orosz közvéleményt, mint a Kurszk tengeralattjáró Barents-tengeri katasztrófája. Sem a moszkvai robbantás, sem a kaukázusi terrorakciók, sem a csecsen háború tragikus epizódjai. A tengeralattjáró legénységének halálát hatalmas fájdalommal és felháborodással fogadták. A halottak hozzátartozóinak fájdalmában milliók osztoznak. Ez ugyanis nemcsak a honfitársaik halála miatti fájdalom, hanem az Oroszországot és fegyveres erőit, köztük a haditengerészetet jellemző állapot miatti keserűség.


Orbán Anna
A szerb ellenzék és a közelgő választások

Jugoszláviában szeptember végén elnök- és parlamenti választásokat tartanak. Nyugat-Európában azt remélik, hogy Milosevics ellenzéke most kihasználja a rendszerrel szembeni általános elégedetlenséget, az ország kitaszítottságát és elszegényedését, és valahogy megdönti a diktátor hatalmát, ezzel teremtve meg a feltételeket a változáshoz.


Gazdaság

Pénzügyőri ellenőrzés egy budai borozóban
Tovább a cikkhez >>>

Kaszab István
Nem egyeztettek

A koalíción belül sincs támogatottsága a kétéves költségvetés készítésének. Az FKgP és az MDF is az ellenzékhez hasonló ellenvetéseket fogalmaz meg, és nehezményezik, hogy a Fidesz-MPP nem egyeztetett velük. A két kisebb koalíciós párt megalapozatlannak, hibásnak, az MSZP ezen túlmenően politikai és nem gazdasági indíttatásúnak tartja a kétéves költségvetésről szóló fideszes elképzeléseket.


Fülöp Ottília
Vitás törvény-módosítás

Éles bírálatot váltott ki a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása, mivel azt a szakszervezetek egyértelműen munkavállaló-ellenesnek minősítették. Sándor László, az (MSZOSZ) elnöke egy nyíregyházi fórumon úgy nyilatkozott, hogy a valódi érdekegyeztetés hiánya miatt a döntéshozókra komoly társadalmi nyomást kell gyakorolni.


Kovács Klára
Mit ér az ember, ha tanár

Bár az oktatási tárca a korábbiakhoz képest határozott béremelést helyezett kilátásba jövőre, a pedagógus szakszervezetek mégis elfogadhatatlannak tartják a javaslatot. Mint ismeretes, Pokorni Zoltán oktatási miniszter januártól 8,5, szeptembertől pedig további 20 százalékkal emelné a pedagógusok bérét. A jó hír azért nem jó, mert a béremelés a kötelező óraszám emelésével együtt, s azzal azonos mértékben járna.


Szikora Réka
Szilikon Völgy Izraelben

A legnagyobb hi-tech multicégek már felfigyeltek arra a néhány éve zajló csúcstechnológiai robbanásra, amely az alig 6 millió fős lakosságú Izraelt a sokak által emlegetett új Szilikon Völggyé formálja. Az ország alig pár év alatt a világ egyik vezető csúcstechnológiai nagyhatalmává nőtte ki magát, s ez az iparág lehetőséget ad Izrael számára, hogy az utóbbi években kissé lelassult gazdaságát felélénkítse.


Szabadi Sándor
Marx nevet a végén

A hazai tőke erősödésének és egyben a magyar gazdaság további fejlődésének egyik legnagyobb akadályává vált mára a korrupció. A frissen napvilágra került adatok nem is elsősorban a sokat emlegetett rendőrségi korrupcióval, hanem a kis- és középvállalkozásokkal, valamint az önkormányzatokkal kapcsolatosan ijesztőek. A posztkommunista Kelet-Európát véve összehasonlítási alapul, Magyarország ugyan nem áll nagyon rosszul, de nemzetközi összehasonlításban „eredményeink” szégyenteljesek.


Kaszab István
Tőzsdebanditák

Több mint kétmilliárd forint veszteséget okozott a megbízóinak az a két ausztriai székhelyű gazdasági társaság, amelyek magyar partnercégeikkel közösen klaszszikus csalást hajtottak végre. Egy holland-magyar bűnszövetkezet már a környező országokat végigrabolta, majd másféléves ámokfutással hazánkban is szép csendben becsapták azokat, akiket csak lehetett.


Háttér

Szikora Márton
Erősít a Moszad

Több mint ezren jelentkeztek az izraeli titkosszolgálat, a Moszad toborzási ajánlatára. A jelentkezők között nagy számban találhatók nők, akiknek ugyanazokat a feladatokat kell végrehajtaniuk a kiválogatás során, mint a férfiaknak. A Moszad az utóbbi évek több sikertelen akciója miatt sajátos módon próbálja frissíteni ügynökállományát: a szebb napokat is látott szervezet újsághirdetés útján toborozza stábját. A szervezet baklövések sorozatát követte el az elmúlt években -, mint amilyen a svájci lehallgatási botrány, a Hamasz politikai vezetője elleni kudarcba fulladt merénylet volt -, a toborzásnak ezt a módját pedig a Moszad egykori feje, Shabtai Shavit a közszolgálat eszméjének további hanyatlásaként értékelte.


Hetek-összeállítás
Gyémántok a Titanicon

Miközben a világ a szerencsétlenül járt orosz tengeralattjáróval kapcsolatos hírekre figyelt, újabb expedíció indult a Titanicra, melynek feladata, hogy az idővel versenyt futva felszínre hozza a szerencsétlenül járt hajó fedélzetén található, mintegy 300 millió dollár értékű drágakőszállítmányt, illetve több ezer, az utasok és a személyzet személyes tulajdonát képező tárgyat. Ezzel párhuzamosan pedig egy Las Vegas-i milliomos a Titanic hasonmásának felállítására készül a Nevada sivatagban, amely szállodaként és kaszinóként működne.


Horváth Aladár
Otthont a hazában

Az írás Kertész Ákos múlt heti számunkban megjelent „Kutyát bottal nyúl után hajtani nem lehet” című cikkének témáját világítja meg a romák szemszögéből. ()


Csereklyei Márta
Hőhullám Európában

Évszázados rekordokat döntöget a hőmérséklet az idei nyáron. Európában a nagy hőség egyik oka a Szahara sivatagból északra áramló meleg levegő, amely Szardínián 49 fokra, Horvátországban pedig 44,5 fokra pumpálta fel a hőmérő higanyszálát. A világ más tájain pedig még mindig az El Nińa nevű természeti jelenség hatásaként magas a hőmérséklet. A nyár számos „tréfát” is tartogat számunkra: Walesben például pár óra leforgása alatt jégeső és tornádó söpört végig sok településen, térdig érő jégdarabokat hagyva maguk után. A rekkenő hőség másutt tragikusabb következményekkel jár: az idei nyáron több százan vesztették életüket a meleg miatt.


Földvári Katalin
Csak folyjon a vér

„A vért a véradók önkéntes, térítésmentes ajándékaként kapjuk, de a feldolgozásnál nem adhatjuk meg a kórokozóknak azt a lépéselőnyt, hogy ne a világon elérhető legkorszerűbb módszereket alkalmazzuk” - fejtette ki a Heteknek dr. M. Tóth Antal, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgató-helyettese a vérellátás közelmúltban lezajlott korszerűsítésével kapcsolatban. A vérellátás stratégiai kérdés is, mivel a honvédséget is érinti, és a NATO is megköveteli a vérbiztonságot. „A vérkészítmény előállítása egy gyártástechnológia, amit korszerű minőségbiztosítási elvárások szerint csak központilag lehet elvégezni” - értékelte az OVSZ feladatát az intézmény főigazgatója, dr. Mikola István.


Hit és értékek

T. D. Jakes
XXI. századi sikerkalauz

Az ezredforduló Amerikája egyik legkeresettebb szerzőjének tartják  T. D. Jakes afro-amerikai keresztény prédikátort. Ezredvégi példabeszédek címmel nemrég jelent meg egyik sikerkönyve Magyarországon (Új Spirit Könyvek, Budapest 2000) -, melynek témáját alcíme jól jellemzi: Hogyan hozzuk ki a maximumot életünk minden pillanatából? A „XXI. századi sikerkalauzként” emlegetett könyv iránti széleskörű érdeklődést az is mutatja, hogy evangéliumi szerzőknél szokatlan módon Jakes műve az Egyesült Államokban az egyik legtekintélyesebb világi könyvkiadónál, a Penguin Putnam Inc.-nél jelent meg. Az alábbiakban a könyv bevezetőjét közöljük teljes terjedelmében.


Grüll Tibor
A nagy szakadás

Az Európát megosztó történelmi, vallási, politikai, társadalmi és gazdasági törésvonalak közül legfontosabb a Keletet és Nyugatot elválasztó szellemi határ. Hagyományosan 1054. július 16-át tekintik az ortodox és a katolikus egyház végleges elszakadása (szkizma) időpontjának, pedig valójában egy évszázadok óta tartó folyamat tetőződött be ekkor. Kelet és Nyugat egységesítése minden európai birodalom álma volt Jusztinianosztól Adolf Hitlerig és Sztálinig. A két egyházfő: a római pápa és az ortodox pátriárka sem mondott le végleg a „nagy szkizma” felszámolásáról. Napjainkban is elsősorban ők buzgólkodnak a keresztény ökumené helyreállításán.


Külpolitika

Hetek-összeállítás
Véget ért a katolikus Woodstock

A római Tor Vergata téren összegyűlt több mint kétmillió fiatal tapsa és imádságai közepette vasárnap véget ért a XV. Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó - jelentette a La Repubblica című olasz lap. Az öt kontinensről érkező ifjú zarándokok a múlt hét elejétől kezdve özönlötték el a várost.


Hetek-összeállítás
A jordán király Izraelben

Nem mindennap történik meg az, hogy egy izraeli miniszterelnök arab államfőt fogad Tel Avivban, méghozzá díszőrséggel, majd a tengerpartra kíséri, ahol az arab vendég helybéliekkel fog kezet - állítja a Washington Post II. Abdullah jordán király izraeli látogatása kapcsán. A jordán király a palesztinok és az izraeliek közötti békéltetés céljából a hét elején látogatott Izraelbe.


Hechs László, Jeruzsálem
A jeruzsálemi dramaturgia

Nagy a sürgés-forgás a színpadon és a színfalak mögött is. A júliusi frigy meghiúsult, mert Arafat nagyobb jegyajándékot követelt magának. Világ körüli útján nem kapott megfelelő támogatást ahhoz, hogy szeptember 13-án egyoldalú lépéssel kikiáltsa a palesztin államot Jeruzsálem fővárossal. Bár a világ vezetői Európában és Ázsiában határozottan támogatták, mégis óva intették az egyoldalú lépésektől. Izrael, de az Egyesült Államok is figyelmeztette a palesztinokat, hogy államuk egyoldalú deklarációja az oslói békemegállapodások felrúgását jelentené. Izrael ennek következtében annektálná a még birtokában lévő területeket, és a fegyveres ellenségeskedések háborúba torkollhatnak. Ezt azonban, úgy tűnik, senki nem szeretné, így valószínű, hogy a tárgyalások, amelyeknek központi témája immáron Jeruzsálem, továbbra is folytatódnak. Egyelőre mindkét fél erőt és támogatókat gyűjt. Arafat Egyiptomban, Ben Ami, „a kormány nélküli kormányfő”, Barak belső és titkos külügyminisztere pedig Európában magyarázza a bizonyítványát.


Hetek-összeállítás
A nemzeti szégyen kilenc napja

Nemzeti gyásznapot tartottak szerdán Oroszországban a Kurszk tengeralattjárón elpusztult legénység tiszteletére. Miután bizonyossá vált, hogy senki nem élte túl a katasztrófát, Oroszország nemzetközi segítséget kért a holttestek kiemeléséhez. Az orosz lapok egyre élesebb kritikával feszegetik a felelősség kérdését, és azt, vajon mennyiben befolyásolta a 118 főnyi legénység sorsát Oroszország habozása a katasztrófa nyilvánosságra hozásában és a felelősségvállalásban. Eközben az áldozatok hozzátartozói perre készülnek az orosz védelmi tárca és a kormány ellen, mivel úgy vélik, hogy az illetékesek nem tettek meg mindent a tengerészek kimentéséért.


Pátkai Mihály
Tragédia a Perzsa-öbölben

Mintegy 200 hozzátartozó hallgatta zokogva Manamában, ahogy a Gulf Air légitársaság egy tisztviselője lassan felolvasta azoknak a nevét, akik a Perzsa-öbölbe zuhant Airbus A320-as repülőgépen tartózkodtak - jelentette a Washington Post. A szerda esti repülőgép-katasztrófának nem volt túlélője.


Hetek-összeállítás
A szökött kém hazatért

Háromévi önkéntes franciaországi száműzetésből tért haza hétfőn az a David Shayler, akit hazájában, Nagy-Britanniában kémkedéssel vádoltak. A franciaországi Calais-ból érkező kompból kiszállva azonban Shaylert a brit rendőrség várta, és rögtön le is tartóztatták.


Mogyorósi Géza, Berlin
Kohl szól az ünnepen

Nem lesz felhőtlen a német egység 10. évfordulójának ünnepségsorozata. Az október 3-án Drezdában megrendezésre kerülő központi ünnepélyen ugyanis nem vesz részt dr. Helmut Kohl korábbi kancellár.


Márer György, New York
Gore az élre tört

Lezajlott mindkét párt elnökjelölő nagygyűlése, és megkezdődött az igazi választási hadjárat a két jelölt, a republikánus George W. Bush és a demokrata Al Gore között. A helyzet azonban alaposan megváltozott az utóbbi idő-ben. A texasi kormányzó az elmúlt öt hónap folyamán szinte teljes mértékben uralta a mezőnyt, és már 14-19 pontos vezetésre tett szert a hivatalban lévő alelnökkel szemben. A demokrata párti elnökjelölő nagygyűlés befejezte után azonban Al Gore nemcsak behozta hátrányát, de egyes felmérések szerint még néhány százalékos előnyt is szerzett. Felmerülhet tehát a kérdés: vajon mi okozta ezt a pálfordulást a szavazók körében?


Publicisztika

Szabó Miklós
Egy ünnep hordaléka

A millenáris ünnep nem okozott csalódást. Aki azt várta a millennium augusztus huszadikai megünneplésétől, hogy a jelenleg kormányon levő jobboldal önmagát fogja történeti maskarába öltözve megünnepelni, nem csalódott. A rendezők egy kicsit csalódhattak. Nem számítottak arra, hogy az ünnepség előtt ilyen erőteljesen kerül napirendre a demokratikus sajtóban, hogy a „rezsim” ugyan mennyit költ a közpénzből saját jobboldaliságának propagandájára. Maga a zavarba jött kormányzat tette magát nevetségessé azzal, hogy a kérdésre azt feleltette ünnepség-rendező korifeusaival, hogy az ünnepség afféle karácsonyi ajándék, amelyről a megajándékozottnak nem illik megkérdeznie, hogy mennyibe került. Erre viszont a gaz ellenzéki sajtó azt merte reagálni, hogy itt olyan ajándék esete forgott fenn, amikor az ajándékozó az ajándékozott pénzén vette az ajándékot. A Fidesz-kormány úgy rendezte a millenniumi ünnepségeket, hogy azzal kapcsolatban az utókor majd ne doktor Bubóról, hanem Orbán Viktorról beszéljen. Mivel semmi eredeti nem jutott eszébe, ezt úgy tudta csak megoldani, hogy minden szokásos ünnepi aktust másképp csinált, mint ahogy eddig szokták. A legnagyobb látványosságot, a tűzijátékot ez alkalommal nem a Gellért-hegyen tartották, ahol minden eddigi rendszer, mivel innen lehet a legjobban látni, hanem a Parlament előtt dunai uszályokra telepítették, mivel erről tudni fogja az utókor, hogy ez csak az Orbán-kormánynak juthatott az eszébe. Nem maradhattak el a kicsinyes „polgárháborús” piszkálódások sem, amikor arról esik szó, hogy az MSZP azért tarthatott rockkoncertet a Margitszigeten a Demszky-főváros cinkosságával, hogy szabotálja a nemzet Bánk Bán előadását. Elvégre Katona darabját a „Szenthabsburgi Nagysvarcgelbország” azért nem hagyta annak idején bemutatni, mert még ebben a formában sem engedte színpadra vinni egy törvényes királynő megölését, Tiborc panaszáról nem is beszélve. Enynyit a jobboldali hagyományőrzés hitelességéről.


Sport

Hortobágyi Péter
A magyarok is szóhoz jutnak

Az idei év utolsó Grand Slam tornájának küzdelmei hétfőtől kezdődően két héten át tartanak. Az elmúlt közel egy hónapban mind a hölgyek, mind az urak inkább a kemény borítású versenyeken indultak, készülve a jelentős múltra (1881-ben rendezték meg az elsőt) visszatekintő tornára.


Mondovics L. Gábor
Londonban találkoznak

Most már nem csak találgatás, a két ökölvívó november 4-én Londonban találkozik. Legalább is az elvi szerződést már aláírták. Ezek alapján Prince Naseem Hamed négymillió német márkát kap, míg Kovács István másfél milliót tehet zsebre majd - természetesen ő sem forintot fog kapni. Kokó elmondása szerint profi pályafutása kezdete óta a Herceggel szeretne találkozni. Ezért rengeteget dolgozott, hogy létre is jöhessen a párharc.


Varga József
Dávid és Szuper meghódíthatja Kanadát

Aki vár, az nem vár hiába! Szerda délután eldőlt, hogy Dávid Kornél ismét az NBA-ben pattogtat tovább. A Chicago Bulls és a Cleveland Cavaliers egykori játékosa a Fehérváron üzemelő sörözőjében megtartott sajtótájékoztatón megnevezte új csapatát.


Szabadidő

Programajánlat
Tovább a cikkhez >>>

Dinnyehéj nem csak lovaknak
Tovább a cikkhez >>>

Mód Júlia
A Tihanyi-félsziget másik arca

Ha Tihanyra gondolunk, a legtöbb honfitársunk számára ez a szó egyet jelent a félszigeten található apátsággal - pedig a Balaton egyik utószezonban is leglátogatottabb üdülő- és kirándulóhelye ennél jóval többet takar. Ez az 5,5 km hosszú és 2-3 km széles félsziget egy valóságos geológiai múzeum, 1952-től Magyarország első tájvédelmi körzete, napjainkban pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része. Geológiai formakincsét, növény- és állatvilágát tekintve az ország egyik legváltozatosabb, legjobban kutatott területe.


Robotoló feleségnek beteges a férje

A Michigan Egyetem kutatói háromezer pár vizsgálata során arra a következtetésre jutottak, hogy ha a feleség több mint negyven órát dolgozik hetente, akkor jelentősen megnő annak a kockázata, hogy párjának egészségi állapota romlik.


Hal-Víz művészet
Tovább a cikkhez >>>

Színes

DUMA PLÁZA

A nagy emberek már akkor is eleget tesznek értünk, ha nem ártanak nekünk.     (P. A. Beaumarchais, francia író)


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Boszorkányok a katedrálisban

A világszerte nagy népszerűségnek örvendő Harry Potter könyvsorozat közös olvasása ellen szülők tiltakoztak Új Zélandon, mivel - szerintük - a világsikert aratott regény boszorkánypraktikákat és más okkult gyakorlatokat népszerűsít. Időközben az egyik hollywoodi stúdió megállapodott a 900 éves gloucesteri katedrális dékánjával, hogy az anglikán templomban forgatják a Potter-sorozat filmváltozatát.


A németek és a szesz

Az egészségügyi, közlekedési és bűnügyi szakemberek valamint a pedagógusok már régóta kongatják a vészharangot Németországban, mert egyre többen nyúlnak a pohárhoz. Igaz, az értékesített alkoholtartalmú italok felét a lakosság alig 10 százaléka fogyasztja el. A kőkemény szesztestvérek táborát 4-5 milliósra becsülik az Európa Unió legnépesebb államában, s még egyszer ennyien vannak, akiket komolyan fenyeget az alkoholizmus.


A stressz ugyanolyan káros, mint a dohányzás
Tovább a cikkhez >>>

Kábítószercsempészek reverendában

Costa Ricában a rendőrség négy férfit tartóztatott le, akik 3,5 kilogramm kokaint próbáltak meg átcsempészni Európába. A tettesek vallásos zarándoknak adták ki magukat, sőt még öltözékükkel is II. János Pál pápa hűséges követőinek színében tűntek fel.