Vissza a tartalomjegyzékhez


Kristálykatedrális

Hollywood leghíresebb istentiszteleti helye, mely minden igényt kielégítően igazi hollywoodi, a Kristálykatedrális. Eredeti neve Community Church in Garden Grove, rövidebb nevét külleme alapján kapta. Tiszta üveg az egész. Robert Schuller tiszteletes alapította a közösséget, aki 1955-ben kezdte el lelkészi pályafutását, mint a kaliforniai első „autós gyülekezet” prédikátora. Ez egy autósmozi volt, amit istentiszteleti célokra alakítottak át. Schuller szolgálata hamar népszerű lett, így fel tudta építeni gyülekezete saját parkját, 1980-ra pedig ugyanott a kristálypalotát. A hétvégi összejöveteleket országszerte közvetíti az amerikai televízió élő adásban. Ezeken gyakran lépnek fel hollywoodi hírességek, mint például Glen Campbell, Charlton Heston vagy Miss Ame-rica (Heather Whitestone).

Teátrális katedrális     Fotó: Seeing Stars

Alighanem a világ legnagyobb orgonája van az oltár mögött, 16 ezer síppal. Ezzel, plusz hetventagú zenekarral szokták kísérni a száztagú énekkart, amivel a zsoltárokat előadják az istentiszteleteken.
Maga az épület acélszerkezetre épült, acélrácsokra illesztett üveglapokból áll. A 12 ezer üveglap, valamint a csarnok melletti kortárs harangtorony, amit 1990-ben építettek, mérföldekről látható a környéken. Így Disneyland mellől is, ugyanis az is ott van a közelben. A belső tér 3 ezer férőhelyes, mely bővíthető egy mozgatható fal segítségével. A látványt egy elektromos vízesés emeli szintén a belső térben. Az ebből jövő víz műpatakban csörgedezik végig középen a padlón.
A parkban, mely az épületet körülveszi megtalálhatjuk Jób szobrát és Jézusét, akit mint jó pásztort mutat be a művészi alkotás. A sétáló utakon kis táblák vannak elhelyezve bibliai idézetekkel, valahogy úgy, mint az autogrammok és lábnyomok a Hírességek Sétányán a város másik részén.
Karácsonykor és húsvétkor nagy ünnepséget rendeznek minden évben. Ilyen alkalmakkor gigantikus (200 szereplős) színházi előadásokat szoktak tartani élő állatokkal (tevékkel, bárányokkal stb…), Jézus korabeli öltözéket mintázó jelmezekkel, komoly színháztechnikai apparátussal. Megoldották például, hogy bizonyos jeleneteknél fehér ruhás angyaloknak öltözött színészek repülnek át a közönség felett.
Hétköznap, mikor semmilyen rendezvény nincsen, a templom nyitva áll a turisták és érdeklődő látogatók előtt. (Seeing Stars)