Vissza a tartalomjegyzékhez


Véget ért a baszk tűzszünet

Egy spanyol katonatisztet lőttek le szerdán Pamplona észak-spanyolországi városban. A merénylettel az ETA baszk szeparatista szervezetet vádolják, mivel a tarkólövés rájuk jellemző gyilkolási módszer. Az ETA-t teszik felelőssé a két keddi autórobbantásért is, amelyben egy üzletember lelte halálát és tizenegyen megsérültek, köztük két gyermek. Az áldozat, Zumaia as Jose Maria Korta befolyásos vállalkozó volt, aki sürgette a tárgyalások beindítását az ETA és a spanyol kormány között. Hétfőn viszont gyaníthatóan a csoportosulás négy tagja vesztette életét egy gépkocsi felrobbanása során Bilbao baszk városban. A terroristák éppen előkészítették a robbanóanyagot, amikor az működésbe lépett autójukban.
A szerdai, ETA-hoz kapcsolható merénylet volt a kilencedik, amióta a csoportosulás a múlt év decemberében végett vetett a tűzszünetnek. 1968 óta, amikor is az ETA megkezdte függetlenségi kampányát, 800 ember halála fűződik a terrorszervezet nevéhez.
Pamplona Navarra tartomány székhelye, amit a keményvonalas baszk szeparatisták szülőhazájuknak tartanak, Baszkfölddel és három francia tartománnyal együtt. A rendőrség gyanítja, hogy a tűzszünetet csak soraik rendezésére használták fel a baszk terroristák, és most teljes gőzzel folytatják tevékenységüket. (MTI)