Szobota István
Bármeddig elmehetnek

Véget ért a nyolcadik Sziget-fesztivál. A nyolc napig tartó, késő éjszakába nyúló dübörgés elhallgatása után a III. kerület lakói ezt úgy mondanák: na végre. És bár a szervezők nemcsak anyagi, hanem erkölcsi sikerként is értékelik az idei rendezvényt, akadnak, akik szerint a fesztiválpropaganda humbug, csak senki nem meri bekiabálni, hogy „meztelen a király”. A korábbiakhoz képest - a kívülálló számára is - visszafogottabb koncert- és programsorozatra idén több mint 300 ezren váltottak jegyet.

A középosztály a Szigetre tart. Lázadás vége    Fotó: Reuters

A bejáratnál élelmes hajléktalan feszesre tömött üveges szatyrokkal. Neki idén is megérte kijönni. A nejlonalkalmatosságból elsősorban nem a névadó (Pepsi) üres flaskái kandikálnak ki… A három méter magasan szálló, sűrű porban kisebb-nagyobb társaságokba verődve, divatos szerelésben tinik ülnek (mint a fecskék a dróton) az „utca” korlátján. Nem érdekli őket egyik előadó sem, nem csápolnak sehol. Nem azért jöttek, hanem a társaság miatt…, no meg idefelé olvasták az egyik Pepsi-plakátot: „Bármeddig elmehetsz!”
A minden eddiginél nagyobb médiakampánnyal és -támogatással előkészített rendezvény idén 580 milliós költségvetéssel büszkélkedhetett. A már-már hagyománnyá váló, újabban egyre nagyobb mértékű turisztikai forgalmat bonyolító rendezvény az azt évek óta figyelők szerint egyre inkább a fogyasztói rétegek szolgálatára sorakozik fel. A korábbi évek deviánsabb, lázadó közönsége - ahogy azt a helyi közvélemény-kutatások igazolják - lassacskán kisebbségbe szorul a Sziget-bulikon, a tömeget pedig mostanában a viszonylag jómódú, mondhatni konvencionális fiatalok alkotják. A 2000 forintos napijegyet talán ők tudták a legkönnyebben kifizetni.
25 év forma, vidám, nagyhangú, részeg srác drogtotót tölt ki az egyik drogprevenciós sátorban. Reméljük, „csak” iszik. Az önfeltárulkozást rövid intermezzó szakítja meg: hősünk kis híján összeverekszik egy „belőtt” németajkú látogatóval. A prevenció félbemarad. A különböző drogok hatása alatt kóválygó, dülöngélő, guggoló vagy éppen hasaló résztvevők valószínűleg nem olvasták a napi sajtóban, hogy ők valójában mindössze csak heten vannak, ezért aztán több százan voltak.
A rendezvény az odalátogatók számára motozással indult. A „jobb félni, mint megijedni” jegyében lezajló beavatkozás a táskákba, zsebekbe és még sokmindenhova csak azokat háborította fel, akik nem látták az elkobzott „értékeket”. Az erre a célra szentesített konténerbe pislantók szeme előtt bármely légiós Rejtő-regény komplett kelléktárának archívuma bontakozott ki. A biztonságiak jól végzik a dolgukat:
- Helló! - köszönünk oda az egyik biztonsági embernek.
- Mi a probléma? - kérdi „érdeklődve”.
- Csak köszöntünk. Bocs’! - szól a védekezés.
- Na azért! - mondja „barátságosan”.
A távolból iszonyú kakofónia hallatszik. Csak közelebbről derül ki, hogy a zajkeltés valójában zenei indíttatásból fakad: közel száz fiatal püföli az alumínium konténereket, ki ököllel, ki husángokkal. A magukat vajmi kevés sikerrel álcázni próbáló securitysek egy kis ideig nézik őket, majd (inkább) távoznak. Jobb a békesség…
A Sziget-rendezvények szülőatyja, Müller Péter (Sziámi) állásfoglalása értelmében a fesztiválon csak a történelmi egyházak képviselői lehettek jelen, de ők is csak kulturális tevékenységet folytathattak. A higiénés körülmények is javultak a korábbi évekhez képest: csak a toalettkonténeren sztreccsnaciban lépcsőző vécésnéni volt gyakori vitapartnere a sorban állóknak.