Vissza a tartalomjegyzékhez

Fröhlich András
Balatonfüred, oszolj

Két héttel az Anna-bál után áll a bál Balatonfüreden. A 17 fős városi képviselőtestület 11 tagja döntött úgy, inkább feloszlatják magukat, mintsem együtt dolgozzanak a polgármesterrel. A fideszes Pálfy Sándor ellen szépen sorjáztak a vádak a diktatórikus vezetési stílustól a félretájékoztatáson át a közpénzek (saját) magáncéghez focizásáig. Tíz nappal a július 27-i „robbanás” után azonban a tizenegyek mintha egymásra várnának. Eddig ugyanis nem indult semmilyen vizsgálat. Így könnyen lehet, Pálfynak szövetségesévé válik az idő. Ha ugyanis október 8-ig , az időközi választásig nem bizonyosodik be feketén-fehéren, hogy csalt, de legalábbis vétkes, akkor a lendületesen kezdő, s még az ellenzéke által a közelmúltig is támogatott önkormányzati politikus nemcsak a ciklusból még hátramaradt két évet, de a kivárásban könnyen felmorzsolódható ellentáborának köszönhetően gyakorlatilag a következő négyet is megszerezheti. Ennek tudatában aztán a 48 éves, autógépész diplomával rendelkező, és 1998-ig saját cégcsoportját építő polgármester meglehetősen nyugodt.


Pálfy Sándor. „Kisstílű érdekek próbálnak megbuktatni”

- A 17 tagú testületben 11-en szavaztak a feloszlatás mellett, vagyis ön ellen. Ilyen földindulásszerű bizalomvesztésnek szoktak előjelei lenni…
- Számoltunk azzal, hogy lesznek nehézségeink. Ebben a városban az elmúlt két ciklus alatt jóformán nem történt semmi, és nem véletlenül. Olyan érdekek húzódnak a háttérben, melyekre az önkormányzat éppen a város fejlődése érdekében nem lehet tekintettel.
- Például?
- A puccs néhány ember - maximum tán százan lehetnek - műve. A képviselőtestületnek van olyan tagja, aki ellenérdekelt például abban, hogy az egyébként általa is megszavazott alsóvárosi rendezési terv megvalósuljon.
- Konkrétan egy hangárépületről beszélünk, mely még a rendszerváltás előtti, hajógyári időkből maradt, s melyet Kovács Zoltán képviselő bérelt, míg a város le nem bontatta.
- Pontosan. Egyéni, kisstílű érdekek próbálnak most megbuktatni. Ezek az urak nem akarják észrevenni, hogy Balatonfüred végre fejlődési ágba került, dinamikusan gyarapszik, és a lehető leginkorrektebb időpontban, a szezon kellős közepén próbálják kisded játékaikat védve ellehetetleníteni a várost.
- Jó sokuk egyéni érdeke sérülhetett.
- Az már az MSZP felelőssége, hogy a hőzöngők mellé állt. Ha az öt szocialista képviselőt nem szédíti meg ez a politikai állehetőség, akkor a városban nem kerülne veszélybe az építőmunka, melynek eredményeire egyébként mindannyian büszkék lehetünk. 1998 óta például több utcát építettünk újjá, mint a korábbi két ciklus összesen. Teljesítményünk elismeréseként a miniszterelnök úr személyesen hozta el 5-én a város millenniumi zászlaját, és folytathatnám. Kétszáz millióból például európai színvonalúra emeltük a strandunkat…
- Azt mondják azonban, e kétségtelen sikerekből nemcsak a város profitált, hanem az Ön cége is folyamatosan kapott megbízásokat, miközben tartozott Balatonfürednek.
- Az M-Kreativ ügye már lerágott csont. E cég - melynek vezetésében magam nem veszek részt - ma már semmiféle tartozással nem bír az önkormányzat felé. Ebből is látszik, csupán a személyemet ért támadásról van szó.
- Állítólag néhány nappal az ominózus testületi döntés előtt rendeződött ez a kérdés.
- Így van. De, még egyszer mondom, nem én irányítom a vállalkozást, engem a feladatok - napi 16 órában - a városházához kötnek. Egyébként kettő, azaz kettő millió forintról, és csupán kamattartozásról volt szó. Az önkormányzatnak száz ilyen esete van, s a liszt, úgy látszik, csak akkor dől ki, ha a polgármester - szerintük - érintett. És még valami. Ha ez a kamattartozás motiválta a tisztelt képviselő urakat, akkor mi a magyarázat arra, hogy két évi önkormányzati működés után - mert ez egy 1996-os ügylet hozadéka - csak most tesznek lépéseket. Sánta logika.
- Azt mondják, Ön dörzsölt. Félrevezeti, vagy egyszerűen nem tájékoztatja őket. A döntéseket pedig sokszor egyedül hozza.
- Ilyet könnyű állítani, ám eddig senki nem bizonyított semmit. Csak vádolnak, vagdalkoznak. Egy demokráciában egyébként sem lehet csak úgy megkerülni a testületet. Az én jogköröm - s ezen akartak képviselőtársaim legutóbb kurtítani - csupán egy millió forintos kifizetés aláírásáig terjed. A döntéseket tehát a testület hozta, s most rajtam kérik számon azt, amihez korábban a nevüket adták. Nevetséges.
- A stílusát ért kritikákat is visszautasítja? Ön ugyanis egy „antidemokratikus cégvezető, aki nem való a közszférába”.
- Én vállalkozó vagyok, dinamikus, előretekintő ember. Ha bárkit megsértettem, azt sajnálom. Ha csupán a stílusomon kell változtatnom, arra kész vagyok, bár az én koromban ez már nehéz ügy. Ám úgy vélem, ez is csak az igazság elkenése. Ha velem képtelenség együtt dolgozni, akkor megvannak a munkajogi eszközök - fegyelmi, bérmegvonás stb. - melyekkel büntethető vagyok, de igazi bűnt, szerintem, a tizenegy képviselő követett el, amikor valós ok nélkül az önkormányzatiság legsúlyosabb döntésével feloszlatták egy város képviselőtestületét.


Bontásra ítélt piac még júliusban. Ez is vádpont volt    Fotók: Vörös Szilárd


„Ellenzéki” vélemény

Nagy Jenő MSZP-s frakcióvezető - volt országgyűlési képviselő - akit és akinek pártját is okolja Pálfy a kialakult helyzetért, egy hónapja még támogatta a fideszes polgármestert, és ma is elismeri, a célok szépek voltak. Pártolta például a móló melletti bazársor bontásakor, amikor pedig országossá paprikázódott a hangulat. Szimpátiája akkor vált semmivé, amikor kiderült: Amíg a több évtizede Füredhez nőtt pavilonok kotródni kényszerülnek, addig a virágágyások túloldalán polgármesteri felkérésre „piacorientált bádogváros” épül. A piac fémépületei öt napig álltak, majd - egy állampolgári bejelentés vizsgálatát követően a városi tulajdonban lévő építtető, a Vásárcsarnok Kft. elbontatta. Az engedély nélküli építkezés és a bontás cechje kétmillió forint volt. Eljárás mégsem indult. A politikus szerint nem akarnak füredi Rap-csák-ügyet. Ráadásul - s ez már Vászolyi Árpád, a Jogi Bizottság MDF-es elnökének véleménye - az önálló jogi személynek minősülő kft. ügyvezetője vissza is utasíthatta volna a jogszerűtlen felkérést. Ezek után pedig a polgármester csupán etikátlansággal vádolható. Vászolyi és Nagy megegyeznek abban, több hasonló tisztátalan, de nehezen bizonyítható eset is terheli a polgármestert. Nézetük szerint októberben egy pártok fölött álló, és köztiszteletnek örvendő polgármesternek kell jönni, ám hogy ki legyen ő, azt ma még nem tudják.