Vissza a tartalomjegyzékhez

Bohács Zoltán
Miért van szükségünk pénzügyi intelligenciára

Robert T. Kiyosaki könyve lebilincselő és elgondolkodtató olvasmány. A középosztálybeliek számára különösen, hiszen éppen az ő „dogmáikat” veszi célba. Annak a nyugati középosztálynak a dogmáit, amelyhez mi is lelkesen felzárkózni kívánunk. Mégpedig a lehető legérzékenyebb területen, a pénzügyek terén. A szerző vélekedése szerint az anyagi függetlenséghez vezető út a közhiedelemmel ellentétben nem egyetemi-főiskolai diplomákkal van kikövezve, sőt e tekintetben nem is a fizetési cédulán szereplő összeg nagysága a legmeghatározóbb tényező. Ennél sokkal fontosabb szerepet játszik kortól, nemtől, iskolai végzettségtől és vagyoni helyzettől függetlenül a pallérozott pénzügyi intelligencia.


A pénzügyi intelligencia gyermekkorban alakul ki. A szülő a felelős

A pénzügyi intelligenciát nem tanítják az iskolákban, még az egyetemeken sem nagyon. Az emberi psziché olyan rejtett dimenziója ez, amelyet a lehető legmélyebben meghatároz az otthonról hozott szülői minta és a kultúra. Ez az, amit akarva-akaratlanul, tudatosan és öntudatlanul a szegény és a gazdag papák egyaránt megtanítanak csemetéiknek. Ki így, ki úgy.
A készen kapott minták megváltoztatása pedig nagyon nehéz. Ehhez sokszor nagyon erőteljes külső beavatkozásra, valamilyen pozitív ösztönzésre, illetve hosszú évek kitartó tanulására van szükség.
A szerző definíciója szerint a pénzügyi intelligencia - az érzelmi intelligenciának szinte ikertestvéreként - elsősorban egy szemléletmódot és viszonyulást, másodsorban pedig nagyon konkrét gyakorlati jártasságot jelent: a pénzügyekkel való bánásnak olyan kreatív és intelligens módját, amelynek eredményeképpen nem mi dolgozunk a pénzért, hanem a pénz dolgozik nekünk. Kiyosaki úgy véli, bármilyen szakmában, szakterületen dolgozzék is az ember, pénzügyi intelligenciáját folyamatosan növelnie kell. A középosztály „mókuskerekéből” másképp nagyon nehéz kitörni.
A közhiedelemmel ellentétben a középosztály pénzügyileg nagyon veszélyes helyzetben van. Elsősorban azért, mert egyetlen bevételi forrása a munkáltatójától kapott fizetése, amelyet, még ha nő is, párhuzamosan egyre magasabb adók terhelnek. Továbbá azért, mert pénzügyi intelligencia hiányában az így megkapott fizetés egy részét nem „eszközökbe” (az idő múlásával további jövedelmet biztosító befektetésekbe) fekteti, hanem szinte kizárólag fogyasztási javak - igen gyakran hitelfelvétellel történő - megvásárlásába. Ez utóbbiakkal ráadásul még további kiadásokat és adóterheket termel. Úgyannyira, hogy bizonyos számítások szerint a legtöbb alkalmazott januártól májusig az adójáért dolgozik.
Így a középosztály esetében a család „eredménykimutatásában” a bevételi oldalon legtöbbször egyetlen forrás áll, a fizetés, a másik oldalon pedig egyre növekvő számú és nagyságrendű, szűnni nem akaró kiadás. Nagyon helytelenül.
„A probléma az, hogy a pénzügyi lángelme alszik bennünk, és vár, hogy szólítsuk. Méghozzá azért alussza Csipkerózsika-álmát, mert kultúránkban arra neveltek bennünket, hogy a pénz minden gonoszság gyökere. Arra bíztattak, tanuljunk szakmát, hogy megdolgozhassunk a pénzünkért, de nem tanították meg, hogyan dolgoztassuk a pénzt a magunk javára. Azt tanultuk, nem kell aggódnunk a jövőnk miatt, mert a vállalatunk vagy az állam majd gondoskodik rólunk…”
A világ kőkemény kapitalizmus, és Kiyosaki könyve a kőkemény kapitalizmusra tanít. Tanácsát érdemes különösen nekünk, magyaroknak megszívlelni, nehogy a közös Európa felé igyekezve olykor a fel-felbukkanó régi nosztalgia bárkinek csalódást okozzon.
Robert T. Kiyosaki: Gazdag papa, szegény papa (Bagolyvár Kiadó, Budapest, 1999.)