Hetek - IV. évfolyam, 32. szám, 2000. augusztus 05

„A Jeruzsálem-kérdés megoldása két tárgyalófél - az izraeli és a palesztin - feladata” - nyilatkozta lapunk kérdésére Aviv Siron, az izraeli külügyminisztérium szóvivője, aki szerint a „nemzetközi státus sem megfelelő” a város számára. Ez utóbbi állítással Jasszer Arafat is egyetért: a palesztin álláspont szerint nem megoldás a Vatikán által többször felvetett javaslat, mely „különleges nemzetközi garanciákat” igényel Jeruzsálem számára. „Tiszteletben tartjuk minden vallás szabadságát, de ez nem jelentheti a városhoz fűződő palesztin politikai és jogi igények figyelmen kívül hagyását” - nyilatkozta a palesztin vezető félhivatalos szóvivőjének számító Hanan Asravi.

Arafat ugyanakkor egyértelművé tette, hogy nem kíván négyszemközt alkut folytatni Jeruzsálemről Ehud Barakkal. „Felhívást teszünk közzé az al-Kudsz (Jeruzsálem) bizottság felállítására” - nyilatkozta marokkói tárgyalásait követően Arafat, aki alig több mint egy hét alatt nyolc arab országot látogatott végig, miközben Párizsban találkozott Jacques Chirac francia elnökkel is. Arafat villámkörútján a fő cél az volt, hogy egységes arab álláspontot vonultasson fel a Kelet-Jeruzsálem feletti teljes szuverenitást követelő palesztin igények mögé.
A diplomáciai érzékéről eddig is számos bizonyítékot szolgáltató palesztin vezető számítása ezúttal is bevált: sikerült ország-világ számára egyértelművé tennie, hogy ha akarna, se mondhatna le Jeruzsálemről, hiszen a muszlim szent helyek védelme az egész iszlám világ elvárása vele szemben. Ahmed Kurei, a palesztin törvényhozó tanács elnöke a Jerusalem Post című izraeli lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: a megosztott fennhatóság az iszlám harmadik legszentebb helyének számító Templom-hegy felett elfogadhatatlan a számukra. „Ha kell, készek vagyunk újabb ezer évet harcolni ezért” - mondta Kurei. Bár Egyiptom nem támogatja az összarab csúcstalálkozót Jeruzsálemről, ehelyett egy újabb Camp David-típusú találkozót szeretne, az egyöntetű támogatást Arafat így is látványosan fel tudta mutatni. Egy szépséghiba azonban rontja az összképet: Arafat - bár szeretett volna találkozni az új szír vezetővel - kosarat kapott Damaszkusztól, ahol értésére adták, hogy nem kívánják fogadni a palesztin vezetőt.
A Jeruzsálemmel kapcsolatos támogatáshoz képest kevesebb biztatást kapott Arafat a palesztin állam - egyoldalú - kikiáltására. Bár Szaúd-Arábiában ismét magabiztosan kijelentette, hogy „többé már nincs visszalépés az előre elhatározott menetrendtől. Ha Isten segít, a meghatározott napon, szeptember 13-án kikiáltjuk a palesztin államot”, Arafat vélhetően figyelembe veszi, hogy Párizsban Chirac elnök - aki egyben az Európai Unió soros vezetője is - figyelmeztette, hogy az államalapítás egy átfogó egyezmény keretein belül kerülhet sorra. Nelson Mandela, a harmadik világban ma is nagy tekintélynek örvendő volt dél-afrikai elnök támogatásáról biztosította Arafatot. A palesztin vezető a jövő héten folytatja körútját, és Moszkvában Putyin elnököt próbálja meggyőzni arról, hogy Oroszországnak nagyobb szerepet kell vállalnia a közel-keleti rendezésből.
Amíg Arafat a Kissinger-féle klasszikus ingadiplomáciát folytatta, Ehud Barak jószerével ki sem mozdulhatott Jeruzsálemből. Három nap alatt egy sor kellemetlen kudarcot kellett elszenvednie: vereséget szenvedett a kneszszetben megtartott elnökválasztáson jelöltje, a Nobel-békedíjas volt miniszterelnök, Simon Peresz; a parlament előzetes olvasatban elfogadta az előrehozott választásokra vonatkozó beadványt; továbbá David Lévi külügyminiszter személyében újabb kulcsemberrel apadt az eredeti létszámához képest kevesebb mint a felére fogyatkozó Barak-kormány.
A sort Mose Kacav, a jobboldal által támogatott elnökjelölt megválasztása nyitotta meg. Kacav több szempontból új színfolt az izraeli politikában: ő az első Likud-jelölt, akit az elmúlt 52 évben elnökké választottak, és az első olyan izraeli államvezető, aki nem a politikai elitet adó nyugati - askenázi - zsidóság köréből került ki. Az iráni születésű Kacav megválasztása „megnyitotta az ajtót a második Izrael előtt” - vélik azok az elemzők, akik úgy látják, hogy az izraeli társadalmon belüli, a keleti és nyugati bevándorlók közötti megosztottság csökkenhet a hátrányosabbnak tekintett szefárd zsidóságból kikerült Kacav megválasztásával. Az új elnök egyik marokkói származású munkatársa, Meir Seetrit szerint „megtörtént az első lépés az izraeli arisztokrácia és a második Izrael közötti partneri viszony kialakításában”.
Bár a választási vereség szemmel láthatóan megrendítette Simon Pereszt, a veterán politikus nem kíván visszavonulni. „Az igazság pillanata volt ez az ország számára” - mondta Peresz, aki szerint az elkövetkező 90 nap meghatározza majd Izrael jövőbeli sorsát, ezért Barak oldalán részt kíván venni a béketárgyalások folytatásában. David Lévi külügyminiszter lemondása után felmerült, hogy Peresz venné át az izraeli diplomácia irányítását.
Lévi lemondását azzal indokolta, hogy véleménye szerint Barak olyan nagy engedményeket ajánlott fel Jeruzsálem kérdésében - különösen az Óváros megosztását illetően -, amelyekkel már nem tud tovább azonosulni. Barak engedményei nyomán „olyan helyzet alakulhat ki, mint amikor a zsidóknak külön folyosón lehetett csak megközelíteniük a Nyugati falat” - mondta Lévi. A lemondott külügyminiszter kétfős frakciójával együtt távozott a koalícióból is, és lemondását követően nyomban a jobboldallal szavazott a parlament feloszlatását és az új választások kiírását kezdeményező törvényjavaslat előzetes vitájában.
A politikai csatározások mellett az iszlám terrorszervezet, a Hamasz újabb bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy számára az erőszak a valódi megoldás. A ciszjordániai Nablusz városa közelében a palesztin rendőrség rajtaütött egy Hamasz bombagyártó üzemen. Dzsibril Radzsub, az akciót vezető parancsnok szerint, amit találtak, „megdöbbentő volt”. A több mint száz kilogramm robbanóanyag felfedezése a palesztin biztonsági szolgálatot is „arról győzte meg, hogy a Hamasz továbbra is támadásokra készül izraeliek ellen” - mondta Radzsub.