Hetek-összeállítás
Ne kerüljék meg a parlamentet

Visszavonulni készül a brit parlament elnöke. Betty Boothroyd, aki hat évszázados tradíciót megtörve az első nőként tölthette be posztját, az őszi parlamenti ülésszak kezdetén vonul vissza véglegesen. A hetvenéves elnök asszony búcsúbeszédében kifejezte aggodalmát a „Blair-bébik” fémjelezte új politikusi generáció cinizmusa miatt, amivel a parlamentet megkerülve sajtótájékoztatókon és reggeli hírműsorokban jelentik be döntéseiket.

Betty Boothroyd, a brit parlament búcsúzó elnöke    Fotó: Reuters

Hivatalban töltött nyolc éve alatt Betty Boothroyd nevét minden otthonban megismerték - méltatják a leköszönő parlamenti elnököt az angol lapok. A tévénézők nap mint nap tanúi lehettek, ahogy igyekezett rendet tartani a parlamenti üléseken, különösen a nyugodtnak éppen nem nevezhető kérdések órájában, a miniszterelnök és az ellenzék vezetője közötti konfrontáció idején.
Búcsúbeszédével Miss Boothroyd megtört egy újabb hagyományt is, mégpedig azt, hogy a házelnökök rendszerint „kedvesen” búcsúznak el az alsóháztól, amolyan „csak a szépre emlékezem” stílusban. Az elnöknő elmondta: a hivatalában töltött évek folyamán világossá vált számára, mennyire elvesztette a közvélemény minden illúzióját a politikai folyamatokkal kapcsolatban. „Zavarba ejt a parlament munkáját kísérő cinizmus, és az, hogy a fiatalok jelentős része teljesen elidegenedett a demokráciától” - fejtette ki aggodalmát. Összegzőjében emlékeztetett arra, hogy a parlament dolga a végrehajtó hatalom ellenőrzése, és a minisztereknek elsősorban a parlament előtt kell megmagyarázniuk és igazolniuk tevékenységüket. Szavai kifejezték elégedetlenségét azzal a módszerrel, hogy a miniszterek sajtókonferenciákon és reggeli rádióműsorokban jelentik be döntéseiket, nem a parlament előtt. „Ez a nemzet legfőbb fóruma ma, holnap, és remélem, mindig is az lesz” - mondta.
Boothroyd szép szavak helyett komolyan figyelmeztette a parlamentet: mindent meg kell tennie tekintélye visszaszerzésére, hiszen fő feladata a kormány munkájának ellenőrzése lenne, ennek betöltésére azonban alkalmatlanná kezd válni. Az, hogy éppen a leköszönő parlamenti elnöknek kell erre felhívnia a figyelmet, sokat elárul a brit parlamentarizmus állapotáról - kommentálja az angol sajtó Boothroyd figyelmeztető szavait. William Hague konzervatív pártvezető megjegyezte: a csontkovácsok és egymondatos hangbejátszásokra épülő híradások korszakában Miss Boothroyd kulcsszerepet játszott annak biztosításában, hogy a parlament képes legyen a kormány munkájának ellenőrzésére, és ne szigetelődjön el.
A távozó házelnöknek valóban nem lehetett könnyű dolga egy olyan parlamentben, ahol több esetben is az egyébként politikailag kevésbé aktív felsőháznak kellett kemény harcot folytatnia, hogy megakadályozza a kormánypárti többség által megszavazott bizonyos törvények hatályba lépését. Ilyen volt például az a törvény, amely feljogosította volna a rendőrséget, hogy megakadályozza a futballszurkolók külföldre utazását minden konkrét ok nélkül - még akkor is, ha soha nem ítélték el őket a törvény áthágásáért. „Valakinek el kell végeznie a munkát, és mivel az alsóház nem tudja vagy nem akarja hathatósan felügyelni a kormány munkáját, gyakran a Lordok Házára hárul a feladat betöltése.
Betty Boothroyd emberemlékezet óta az első „szupersztár parlamenti elnök”, ahogy az egyik angol lap jellemezte.
Bár munkáspárti képviselőként került be a parlamentbe 1973-ban egy időközi választás eredményeként, és hat évig a párt országos vezetőségében dolgozott, a Blair-kormány politikájával egyre kevésbé elégedett: már korábban hangot adott aggodalmainak, hogy a kormány igyekszik mellőzni a parlamentet munkája során. Nem kis mértékben nekik szánta megjegyzését, amikor hangsúlyozta: „Azt akartam, hogy elsőként a parlament értesüljön visszavonulási szándékomról.”
Betty Boothroydnak nyolcéves parlamenti elnöki pályafutása alatt sok konfliktusban volt része. Először 1992-ben, amikor házelnöknek választották, konzervatív politikusok kampányt folytattak ellene „Stop Betty - Állítsátok meg Bettyt!” felkiáltással, ám ennek ellenére elnyerte a posztot, melyet nyolc évig folyamatosan betöltött. Többször megvádolták - névtelenül - azzal, hogy elfogult a Munkáspárt javára, de ez nem bizonyult általános - és főleg nyíltan vállalt - nézetnek a parlamenti körökben. Az egyetlen képviselő, akit valaha is el kellett távolíttatnia a teremből, Dennis Skinner munkáspárti honatya volt, aki akkori kabinetminiszterét, John Gummert személyes sértésekkel illette. Sokak által emlegetett kedvessége mellett persze tudott nyers is lenni: egyszer például túl hosszúnak talált egy felszólalást, és hatalmas, tettetett ásítással adta a konzervatív Neil Hamilton tudtára, hogy ideje lejárt.
Boothroyd első női házelnökként való szereplése nem mindig jelentett jót az alsóházban dolgozó többi nő számára: nem sok szimpátiát mutatott a kisgyermekes képviselőnők iránt, akik a parlament munkarendjét kifogásolták. Búcsúbeszédében nem felejtett el alig rejtett szúrást küldeni az úgynevezett „Blair-bébik”, a parlament új generációjának tagjai felé, akik a családbarát parlament megvalósításának jegyében annak idején arra kérték a házelnököt, tegye lehetővé számukra a parlamenti ülésteremben való szoptatást az anyák számára. Bár a feminista eszmék iránt nem sok érzékenységet mutató házelnök válaszában csalódniuk kellett, a búcsúbeszédet hallgatva ők is nehezen tartották vissza könynyeiket.
A visszavonuló parlamenti házelnök képviselőségéről is lemondani készül, így mandátumára ősszel időközi választásokat írnak ki. Bár már korábban is folytak találgatások idő előtti lemondásáról, a bejelentés mégis a meglepetés erejével hatott. Visszavonulása után Boothroydot haláláig megilleti a felsőházi tagság a lordok között, ahol független képviselőként fog ülni. Munkája sikerét talán jól jellemzi az a tény, hogy búcsúbeszédét a munkáspárti képviselők soraiból hangos taps követte, ami az angol parlamenti protokoll szerint nem szokásos módja a tetszésnyilvánításnak. A toryk padsoraiból a tetszést kifejező „halljuk, halljuk!” felkiáltások hangzottak. A parlament elnöke stílusosan azzal a mondattal búcsúzott, amit képviselőtársai annyiszor hallottak szájából: „Lejárt az idő!”