Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Elnökváltás a Kossuth téren

Augusztus 4-én leköszönt tisztségéből Göncz Árpád köztársasági elnök. Mádl Ferenc új elnököt pénteken délután 17 órakor iktatták hivatalába protokolláris körülmények között. A leköszönő elnököt 1990. augusztus 3-án választotta meg a Magyar Köztársaság elnökévé a parlament, majd 1995. június 19-én újraválasztotta, mindkét alkalommal több mint kétharmados többséggel. A távozó elnök hivatali ideje alatt mindvégig az ország legnépszerűbb politikusa volt, és a nemzetközi politikai életben is nagy megbecsülésnek örvendett.


Göncz Árpád leköszönő államelnök üdvözli utódját, Mádl Ferencet. A népszerűségi lista elején állnak    Fotó: Vörös Szilárd

Göncz Árpád köztársasági elnökké választása az 1990-es választások után hatalomra került MDF, valamint az akkori legnagyobb ellenzéki párt, az SZDSZ közötti egyezmény része volt. Korábbi ismeretségük miatt Göncz személye biztosítéknak látszott Antall József számára a nyugodt közös munkára, és ideiglenes köztársasági elnökké választása után Göncz Árpád még baráti hangon méltatta a kormányalakítással megbízott Antall Józsefet, de a köztük levő jó viszony rövid időn belül megromlott. Antall csalódott, mert Göncz néhány kérdésben ellenállt döntéseinek. Fodor Gábor szerint Göncz sokakat megdöbbentett: „kedves, jámbor ember benyomását keltette, de belülről kőkemény volt.” Ez a keménység mutatkozott meg viselkedésében, amikor nem írta alá a Zétényi-Takács-féle törvénytervezetet, amely a kommunista hatalom nevében elkövetett bűncselekmények elévülhetetlenségét biztosította volna. Göncz, aki maga is politikai fogoly volt 1958 és 1963 között, az ellenzékhez hasonlóan rossznak és a társadalmi megbékéléssel szembenállónak tartotta a törvényt. (Később alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság.) A Göncz és Antall közötti leghosszabb konfliktus a médiaelnökök kinevezése miatt alakult ki: Göncz nem írta alá az Antall József által kiválasztott három-három tévé- és rádióalelnököt. (Ebben a kérdésben végül kompromisszum született: Antall József új jelölteket nevezett meg, akik jelölését a köztársasági elnök végül aláírta.) 1992 májusában Antall le akarta váltani Hankiss Elemért, az MTV elnökét, valamint Gombár Csabát, a Magyar Rádió elnökét, amit azonban formai okokra hivatkozva, valamint a sajtószabadság féltése miatt Göncz nem ellenjegyzett. Az elnök ezen lépésével máig sem tudott megbékélni utódja, a frissen kinevezett Mádl Ferenc.
Az 1994-ben hatalomra került MSZP-SZDSZ-koalícióval viszont már korántsem volt ilyen rossz a viszonya. A Horn-kormány megalakulásakor jelentette ki, hogy „ennek a kormánynak nincs alternatívája”. Ezt a kijelentését az akkori ellenzék nem nagyon tudta megbocsátani, mint ahogyan azt sem tudták elfelejteni, hogy aláírta a Bokros-csomagnak nevezett gazdasági törvényeket. 1995-ben több mint kétharmados többséggel választotta meg a parlament a pénteken beiktatott Mádl Ferenccel szemben, aki az akkori ellenzék jelöltje volt. Göncz 1994 után viszszavonult a napi politikától, ez a visszavonulás a jelenlegi kormány hatalomra lépésével még látványosabbá vált.
Csütörtök esti tévébeszédében a leköszönő elnök szerint „… az ország még mindig visszhangzik a csatazajtól. A kezek ökölbe szorulnak ahelyett, hogy végre-valahára simogatnának.” Leköszönő beszédében a volt elnök kijelentette, hogy Magyarország mindmáig nem emberközpontú ország, ahol „ az iskola értelemszerűen a gyerekért van, és a kórház a betegért. A hivatal Kovács úrért és Szabó néniért. Nem azért, hogy az aktájukat lezárja, hanem hogy kézen fogja őket, megoldja gondjukat, bajukat, ami miatt az álmuk nyugtalan.” A tévébeszédben ismét felemelte szavát a közélet eldurvulása miatt, véleménye szerint azért, hogy a társadalom megbéküljön, ma közösen vagyunk felelősek. „Ha elmulasztjuk napjaink elherdált békességét, a gyermekeink fogják számon kérni rajtunk.” Göncz szerint erre a békességszerzésre neki csak egyetlen eszköze volt, a szó. „Lehet, hogy tévedtem. Nem is egyszer. Lehet, hogy kimondtam, amit nem kellett volna. Lehet, hogy hallgattam, amikor szólnom kellett volna. De a csönd néha a szónál is messzebbre hangzik”- mondta beszédében a búcsúzó elnök. Göncz megemlítette, hogy négy kormánnyal dolgozott együtt, és egyikkel sem értett mindenben egyet, de jó szándékukban nem volt joga kételkedni. Televíziós beszédében Göncz végül megköszönte azt a szeretetet, amelyet az ország polgáraitól, valamint a határon túli magyaroktól kapott.