Kétszázötven éve, 1750. június 28-án halt meg Lipcsében Johann Sebastian Bach, a
német és európai zenetörténet óriása. Bach 1685. március 21-én született
Eisenachban, muzsikus családból. Rokonsága jellegzetes példája a zenei tehetség
halmozódásának: felmenői között számos kántor, orgonista, zeneigazgató, udvari
muzsikus akad, utódai közül pedig többen jelentős alkotók lettek. Ám Johann
Sebastian a sok jó zenész közül is magasan kiemelkedik. Először apja, Johann
Ambrosius udvari és városi muzsikus oktatta a fúvós és vonós hangszerek használatára,
majd Eisenach gimnáziumában tanulta a zene és az egyházi ének alapjait.
Megismerkedett a régi németalföldi orgonamuzsikával, a korabeli francia hangszeres,
balett- és operaművészettel is. 1703-ban állást kapott a weimari herceg zenekarában,
majd az arnstadti új templom orgonistája lett. Játékába azonban sok kísérletező
variációt vegyített, amivel nem nyerte el megbízói egyértelmű tetszését. Ezután
Lübeckben felkereste Buxtehudét, 1707-ben orgonista lett Mühlhausenben, s meg is nősült.
1708-1717 között udvari muzsikusként tevékenykedett Weimarban, ez volt első nagy
alkotói periódusa: első jelentős kantátáit itt írta. 1714-ben hangversenymester
lett, mégis 1717-ben karmesternek szegődött Köthenbe, ahol az udvari zenekar számára
számos nagy művet: zenekari szviteket, a hat brandenburgi versenyt, hegedű- és csembalókoncerteket
komponált. Felesége halála után 1721-ben újra nősült. Bach ekkori zenéje a lutheri
egyházi reformok nyomán született korálok népi dallamanyagát dolgozza fel, s művei
a német és egyben az európai zene csúcsait jelentik. Kantátái, Máté- és János-passiója
valódi drámák, amelyek a korál, a közösségi népének, az áriák és kettősök
pillérein nyugszanak, ez utóbbiak a zeneszerző mondandójának személyes kifejeződései.
Az elemi emberi érzéseket, az örömöt vagy a gyászt megrendítőbben senki sem érzékeltette.
Az új fejedelem beiktatására írt h-moll mise nyomán udvari karmesternek és zeneszerzőnek
nevezték ki. Utolsó éveiben szembajok kínozták, s meg is vakult. A lipcsei János-templom
falában temették el 1750-ben. Élete első felében Bach hangszeres zenéje összhangban
állt kora esztétikai normáival, később azonban nem követte az érzelmes és gáláns
stílusideált. Bach művészetében a barokk hangszeres polifónia fejlődésének csúcspontjára
érkezett. E stílus legfontosabb műfaja, a fúga általa nyerte el a legtökéletesebb
és legkoncentráltabb kifejezőerejét. Munkássága jórészét a vallásos tárgyú
kompozíciók alkotják, amelyek alapja a protestáns korál; művészete a barokk kor
zenei törekvéseinek hatalmas összefoglalása. Műveinek mintegy fele maradt az utókorra.
Életében alig nyomtatták ki kompozícióit, ám így is ezernél több darabját ismerjük.
Hoszszú időre elfelejtették, noha darabjait Mozart és Beethoven is tanulmányozta. Újrafelfedezése
Felix Mendelssohn-Bartholdy érdeme, aki 1829-ben előadta a Máté-passiót. Azóta
folyamatosan hódít, hatása felmérhetetlen az európai zenekultúrára. (MTI)